Ezen a hétvégén rendezik a Formula–1-es Magyar Nagydíjat, méghozzá ahogy azt az elmúlt két hétvégén a Red Bull Ringen is láttuk, meglehetősen világvége-hangulatban: nézők nélküli magányban, maszkban, egymástól pár méteres távolságra lézengő személyzettel. És olyan pilótákkal, akik Daniel Ricciardo elmondása szerint ilyen környezetben nem is jönnek ugyanúgy izgalomba egy futam előtt, mint korábban, amikor rengeteg impresszió érte őket: csak akkor normalizálódik minden, amikor autóba ülnek, mert a versenyzés élménye továbbra is a régi.
(Fotó: MTI)
Idén minden eddiginél korábban rendez futamot a Hungaroring, alkalmazkodva az F1 megváltozott igényeihez, ám a nemzetközi autósportos sajtóban és a közösségi médiában nem a legjobb fényben tűnik fel Magyarország, amely szigorú korlátozásokat vezetett be a nem EU-állampolgár csapattagokkal szemben – és mivel a britek már nem azok, így az ezres nagyságrendű érkező többségét érinti a szabályozás, miszerint a pályára vezető út kivételével nem hagyhatják el a szállásukat az itt-tartózkodás alatt. „A hotelben nem szolgálnak fel ebédet, egyelőre a pályán sincs ellátás, és 15 ezer eurós bírságot kapok, ha kimegyek az utcára. Azt hiszem, ma a bal karomat fogyasztom el” – írta ki szerdán közösségi oldalára gúnyosan az ausztrál Oscar Piastri, a Formula–3-as bajnokság jelenlegi éllovasa. Más vélemények szerint azonban sokan túldramatizálják a helyzetet: „Nem olyan rossz ez: visszatérek a pályáról a hotelbe, rendelek valami kaját, berakok egy filmet, és legalább mindenki békén hagy. Lehetne mindig ilyen!” – viccelődött a brit Lando Norris, az F1-es szezon eddigi meglepetése, aki a 3. helyen áll a tabellán a McLarennel.
Bár a média képviselői közül is csak mutatóba hívtak meg néhányat, így is a felszínre bukkant egy nagy sztori: a német Bild robbantotta a héten a hírt, miszerint a Ferrarinál állását év végén elvesztő Sebastian Vettel tárgyalásba kezdett a jövőre Aston Martin névre váltó Racing Pointtal. A helyzet különösen kényes, mert a stabilan teljesítő, egy, az ideihez hasonlóan erős autóra tíz éve váró Sergio Pérez helye kerülhet veszélybe ezáltal: a mexikóinak hiába van 2022-ig érvényes szerződése az istállóval, valószínűleg mégis őt küldenék el Vettel kedvéért, nem pedig csapattársát, Lance Strollt, aki az istállót tulajdonló Lawrence Stroll fia…
A hétvége a fekete Mercedesek fölényével indult, közvetlenül mögöttük a rózsaszín Mercedesekkel – paddockszerte így beszélnek ugyanis a Racing Pointokról, amelyek erősen hasonlítanak a Mercedes tavalyi W10-es modelljeire. A csapat egyelőre sikeresen hárított minden másolási vádat, noha a Renault hivatalos óvást is benyújtott emiatt az FIA-nál az elmúlt hétvégén, ami kapcsán még nem született eredmény.



