2024. május 9., csütörtök
ATLÉTIKA

Öt arany a Balkánról

Már 75. alkalommal rendezték meg a felnőtt atléták Balkán-bajnokságát, amelynek házigazdája ezúttal a romániai Craiova volt, vonzáskörzete pedig már jóval túlnyúlt a földrajzi régión, hiszen közel húsz ország vett részt rajta: a félsziget nemzetei mellett Ausztriából, Ukrajnából, Örményországból és Izraelből is fogadtak nevezőket a szervezők. Szerbia a negyedik helyen zárta az éremtáblázatot 5 arannyal, 3 ezüsttel és 2 bronzzal, ugyanis a görögöknek nyolc, a románoknak hét, a törököknek pedig hat számban sikerült győzniük a megrendezett negyvenkét döntő közül. A kishegyesi Világos Adriana is hozzájárult Szerbia aranyérmeinek számához, hiszen 60,51 méteres eredménnyel megnyerte a gerelyhajítást. A szerbiai csapat és alighanem az egész torna legismertebb résztvevője Ivana Vuleta Španović volt, aki két sikerrel tette szebbé a szerbiai mérleget, hiszen nemcsak fő számát, a távolugrást nyerte meg 6,83 méterrel, hanem hármasugrásban is tovább bontogatta a szárnyait, 14,24 méteres eredménye az aranyérem mellett új egyéni csúcsot is jelentett számára. Szerb győzelmet szállított még Dragana Tomašević diszkoszvetésben (58,16 m) és Boško Kijanović 200 méteren (20,94 mp). Ezüstérmes a férfi 4×100-as váltó, a 110 m gátas Luka Trgovčević és a 100 m gátas Anja Lukić, bronzot pedig 100 m síkfutásban Milana Tirnanić és 400 méteren Kijanović szerzett.