2024. október 13., vasárnap
FORMULA–1

Annyira azért nem fáj a háta

A hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton a hátfájása ellenére arra számít, hogy tud indulni a Formula–1-es Kanadai Nagydíjon a hétvégén. A Mercedes pilótája vasárnap negyedik lett az Azeri GP-n – így összetettben a hatodik –, de sérült volt, alig tudott kiszállni a járműből. Pályafutása legfájdalmasabb futamának nevezte a bakui körözést. Toto Wolff csapatfőnök szerint fennáll a veszély, hogy Hamilton nem tud rajthoz állni Montrealban.

A 37 éves pilóta tegnap a közösségi médiában igyekezett eloszlatni Wolff félelmeit: „Ott leszek a hétvégén! A világért sem hagynám ki – fogalmazott. – A tegnapi nap kemény volt, nehezen aludtam, ma azonban pozitívan ébredtem. A hátam egy kicsit fáj, de szerencsére semmi komoly.” Hamilton hozzátette, hogy akupunktúrás, valamint fizioterápiás kezelést kap, és azon dolgoznak a csapatával, hogy javuljon állapota.