A Csóka Asztaliteniszklub szervezésében a helyi művelődési házban közös megemlékezést tartottak a néhány héttel ezelőtt elhunyt Ekmeščić (született Palatinus) Erzsébet tiszteletére. A valaha volt legeredményesebb és leghíresebb csókai asztaliteniszező emléke előtt számos sportbarát, egykori csapattárs, korábbi és jelenlegi asztaliteniszező, tisztviselő rótta le tiszteletét.
Az egybegyűltekkel Aleksandar Matković, a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség tanácstagja, a Szerbiai Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának elnöke, Dognár Vorgić Ottilia, a Csóka Asztaliteniszklub elnöke, egykori játékosa, Jelena Števančev, Dér Anikó és Lučić Viktor, Erzsike korábbi csapattársai, valamint a Jovan Popović Általános Iskola egykori igazgatója, Szabó István munkatársa, Milanko Gardinovački osztott meg néhány, Palatinushoz köthető személyes történetet. Mind hangsúlyozták, a kis Erzsike, Bözse, Bežika nemcsak kivételes tehetség volt, aki mindössze 13 évesen megnyerte a Jugoszláv felnőtt országos bajnokságot, hanem empatikus, csupa szív, odaadó ember is, aki értékes tagja volt a Tisza-parti közösségnek.
Holló Antal segédedzőként tevékenykedett Szabó Pista bácsi mellett a csókai klubban, ott volt, amikor Erzsébet a pingpongot választotta, végigkísérte és segítette a korai szakaszban.
– Már a kezdetekkor látszott, hogy Erzsike kivételes tehetség, ez Pista bácsi számára is hamar nyilvánvalóvá vált, ugyanakkor nem bánt vele másként, nem terhelte. Viszont a kislány nagyon gyorsan tanult, rohamtempóban fejlődött, és nagyon korán túlnőtt a kortársain. A köztudatba 13 évesen robbant be igazán, és az ezt követő időszakban is fejlődött, nem állt meg. Szinte nem volt ellenfele a hazai mezőnyben. Fontos azonban, hogy mindezek ellenére nagybetűs ember maradt. Segített a többieknek, igyekezett átadni a tudását, nagyon jó csapatembernek számított. Kitartó és alázatos munkája példaértékű volt – mesélte Holló Antal.
Erzsike 1979-ig maradt a Csóka kötelékében, ez idő alatt hat egyéni bajnoki címet szerzett, és több alkalommal a csapatbajnokságot is megnyerte. Az elsőt 1974-ben Števančevvel, valamint a csapatot erősítő zentai Korpa Erzsébettel és Dér Anikóval.
– 1972-ben éppen én voltam, akit megvert a döntőben, amikor 13 évesen első felnőtt jugoszláv bajnoki címét szerezte. Ugyancsak abban az évben Ankarában párosban és a női csapattal egyaránt a második helyen végeztünk a Balkán-bajnokságon. Sokáig nem tanulmányozgattam az ott kapott érmeket, ám a gyermekeim a 60. születésnapom alkalmával megleptek, s összeszedték a házban levő pingpongos ereklyéimet, újságcikkeket, fotókat, és készítettek belőle egy albumot. Akkor tűnt fel, hogy a két páros érem van nálam, ebből következett, hogy Erzsikénél meg akkor a két csapat! Jól éreztük magunkat együtt, sokat nevettünk, viccelődtünk a szállodában, s összecseréltük őket. Azóta fontolgattam, hogy jó lenne neki jelezni, hogy ki kellene cserélni őket egy személyes találkozó alkalmával. Sajnálom, hogy ez soha nem jött létre – mesélte a megemlékezéskor Dér Anikó.
– Erzsike klubunk legfényesebb csillaga. Habár rég másfelé sodorta az élet, a csókai kötődése mindvégig megmaradt, akárhol is járt a nagyvilágban, mindig is egy volt közülünk. Elsősorban Pista bácsi elhivatottsága, éleslátása és szakértelme kellett hozzá, hogy ilyen játékos váljon nemcsak belőle, hanem minden akkori csókai asztaliteniszezőből is. Különleges kapcsolat volt az övék, félszavakból is megértették egymást, Pista bácsi pontosan tudta, mi kell ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki belőle. Belőlünk. Bözse őstehetség volt, fantasztikus keze volt. Szerintem erre más rajta kívül nem lett volna képes. A mai nézők, sportolók nem is tudják, mit jelent országos bajnoki címet szerezni a nagy Jugoszláviában, ahol a pingpong szinte minden tagországban nagyon erős volt. A távol-keleti fölény akkor is jelen volt, ezért is óriási eredmény, amit a nemzetközi színtéren produkált – tette hozzá Dognár Vorgić Ottilia.
Palatinus Erzsébet a válogatottban sikert sikerre halmozott. 1975-ben a kalkuttai világbajnokságon a negyeddöntőig menetelt, a világranglista 13–14. helyén jegyezték. A világversenyeken azonban tehetségét leginkább párosban csillogtatta meg. Az 1976-os prágai Európa-bajnokságon vegyes párosban aranyérmes lett Antun Stipančićtyal, 1980-ban Bernben a harmadik helyig jutottak. Párosban a phenjani 1979-es világbajokságon Gordana Perkučinnal nyert bronzérmet. Ez a harmadik hely nemcsak a csókai asztalitenisz, de egyben országunk legnagyobb sikere a sportág történetében. Kormányos László közbenjárásának köszönhetően lapunk, valamint a Vajdasági Rádió és Televízió archívuma a Csóka Asztaliteniszklub rendelkezésére bocsátotta az Erzsikével kapcsolatos tartalmainak egy részét, a megemlékezést fotókat és videókat tartalmazó összeállítás zárta – a múlt egy felbecsülhetetlen szelete.
