A férfi Bajnokok Ligája e heti fordulója nem sok jóval kecsegtetett a szerb csapatok számára – a Radnički és a Novi Beograd is alulmaradt hazai pályán.
Az Olimpiakosznak mindössze néhány percre volt szüksége, hogy sokkolja a kragujevaci közönséget – a görög együttes hamar magához ragadta a kezdeményezést, bevarrt két előnyt, a Radnički viszont csak hat és fél perc elteltével szerezte meg első találatát. A hazaiak ezt követően sem találták a ritmust, a vendégek támadójátéka hatékonyabbnak bizonyult, és a félidőre kétgólos előnyt (6:4) alakítottak ki.
A harmadik negyed elején a görögök már hárommal is vezettek, ám a szerbek Dedović és Vapenski góljaival gyorsan visszajöttek a meccsbe, majd a játékrész hajrájában először vezettek is (9:8). Az öröm azonban rövid életű volt, mert Geniduniasz egyenlített, Zalánki pedig újabb bombával gondoskodott az izgalmas hajráról (10:10). A záróetap elején Zalánki büntetőből ismét betalált, majd Gkillasz találatával már két gólra nőtt az Olimpiakosz előnye. A Radnički nem adta fel, Prlainović és Murišić egalizált (12:12). Két perccel a vége előtt Vlahopulosz büntetőt hibázott, amit a görögök azonnal megbüntettek: Zalánki hatalmas, hatméteres lövése 50 másodperccel a dudaszó előtt eldöntötte a rangadót. A görögök ezzel kulcsfontosságú idegenbeli sikert arattak, amellyel erősítik negyeddöntős esélyeiket, míg a Radnički két vereséggel és egy győzelemmel nehéz helyzetbe került a csoportkörben.
A Novi Beograd ezzel eszemben jól kezdett a Jadran Herceg Novi ellen, az első szünetig diktálta az iramot (4:2), a folytatás viszont jóval szorosabb csatát hozott. A Jadran három emberhátrányt is kivédekezett, a túloldalon Gojković törte meg a gólcsendet, majd Vujović és Lazić is betalált, így a vendégek átvették a vezetést (4:5). A harmadik negyed elején Radović duplázta meg az előnyt. A Novi Beograd több mint tíz percig gólképtelen volt, mígnem kapusa, Milan Glušac parádés gólt lőtt. A lendület azonban csak rövid ideig tartott. A Jadran újra elhúzott (5:7), majd Sladović találata után 6:8-ra vezetett. A házigazdák Martinović révén 8:9-re zárkóztak fel az utolsó negyed előtt. Ćuk révén sikerült egyenlíteni, ám a vendégek nem törtek meg: Kholod és Vujović góljaival a Jadran ismét ellépett (9:11), majd Lazić találata gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést (9:12). A szerbek ugyan még szépítettek Martinović büntetőjével, de a hátralévő hat másodperc már kevés volt a csodához. A Novi Beograd ezzel a Radničkihez hasonlóan a harmadik helyre szorult a csoportban.
A magyar csapatok közül a Ferencváros könnyedén, 26:15-re verte meg a kotori Primorac együttesét, a Vasas viszont elszenvedte harmadik vereségét.
Eredmények, 3. forduló, A csoport: Vasas–Mladost 10:13, Radnički–Olimpiakosz 12:13. Az állás: Olimpiakosz 9, Mladost 6, Radnički 3, Vasas 0 pont. B csoport: Novi Beograd–Jadran (HN) 11:12, Pro Recco–Jadran (S) 15:9. Az állás: Pro Recco 9, Jadran (HN) 6, Novi Beograd 3, Jadran (S) 0 pont. C csoport: Nagyvárad–Brescia 11:16, FTC–Primorac 26:15. Az állás: FTC 9, Brescia 6, Nagyvárad 3, Primorac 0 pont. D csoport: Marseille–Sabadell 11:12, Hannover–Barceloneta 11:27. Az állás: Marseille és Barceloneat 6, Hannover és Sabadell 3 pont.
Nyitókép: A Ferencváros gólzáport zúdított a Primorac nyakába (Fotó: MTI)


