Arrivederci, Roma!
Amint az feltételezni is lehetett, Novak Đoković lemondta az olasz főváros 1000-es tornáját. Viszontlátásra jövőre, üzente meg a szervezőknek, a szurkolóknak és a publikumnak. A hatszoros bajnok, aki áprilisban csak két meccset játszott, s mindkettőt, rangon alulinak is nevezhető ellenféllel szemben, el is veszítette (Monte-Carlóban Alejandro Tabilótól, Madridban pedig Matteo Arnalditól kapott ki), e két salakos vereséggel utazik majd Párizsba az idény második Grand Slam-tornájára, ami állítása szerint az év hátralevő részében Wimbledonnal együtt a legfontosabb fellépése lesz.
Novak már egy ideje azzal tömi a kíváncsiakat, hogy neki már csak a nagy tornák kellenek, belőlük szeretne megnyerni legalább még egyet, és azután az abszolút csúcsot jelentő 25 ilyen trófeával vonulni sportolói nyugdíjba.
Mint általában, Novak, aki sok, nagyobbára tenisszel nem kapcsolatos témában – gondoljunk csak vissza a járvány idejére – hajlandó lyukat beszélni az újságírók, ezáltal a teljes közvélemény hasába, most is adós maradt a magyarázattal a törzsszurkolói népes táborának, hogy pontosan miért is határozta el, hogy kihagyja Rómát, és mit szándékozik e döntésével elérni.
A világhálón ezért kedd estétől folyik a találgatás. Egyesek utólag bölcsen csatlakoznak a visszalépést korábban tanácsosnak vélt szakértőkhöz, mások szerint a két áprilisi vereség annyira kikészítette, hogy még véletlenül sem óhajt egy harmadikat a francia nemzetközi bajnokság előtt, mások biztosak benne, hogy meccsek nélkül is formába lendülhet, és Andy Murray-vel majdcsak kifőznek valami okosat, és szép számmal akadnak, akik tudni vélik – mert szerintük más nem is lehetne a dologban –, hogy Đoković blöfföl, és Párizsban majd nagy játékkal lepi meg a lelki háborúban félrevezetett riválisokat, és ismételten megmutatja az egész világnak, hogy bizony ő minden idők legjobbja, hiába vitatja el tőle ezt elsősorban a Federer- és Nadal-párti nyugatiak irigy és gyűlölködő serege.
Ami engem illet, biztosra veszem, hogy minden frusztráció ellenére Novak tisztában van az életkora és a testi állapota szabta korlátokkal, és Párizsba, hacsak lehet, teljesen egészségesen szeretne befutni. Nem lesz ő formán kívül, hisz a hosszú évek tapasztalata és megszokása szerint az edzéseket rendszeresen és komolyan ledolgozza, a blöffnek pedig semmi értelme, hisz nemcsak Sinner és Alcaraz, hanem a többiek is tisztában vannak vele, hogy Novak sok újat már nem tehet le az asztalra, és ellene egy igyekvő játékfelfogással igenis van esély. Ha viszont Novak is képes beleadni apait-anyait, még ebben a korban is legyőzheti bármelyik ellenfelét. Az persze más kérdés, hogy képes lehetne-e arra – valószínűleg nem –, hogy bármilyen talajon zsinórban hét, három nyert játszmára folyó meccsen győzzön. A sokat emlegetett „csak azért is” pedig esetében is csak észszerű magyarázatot helyettesítő legenda.
