2024. május 9., csütörtök
KERÉKPÁROZÁS

A legrövidebb „körverseny”

Szürreális végeredményt hozott az egyik hagyományos szezon eleji viadal Spanyolországban, az Andalúziai Körverseny, amelyet eredetileg ötnaposra terveztek. Az országos gazdatüntetések, illetve az ezekre fordított rendőri jelenlét kiváltotta hiányos versenybiztosítás miatt azonban sorra mondták le a szakaszokat, amelyek közül végül csak a pénteki harmadikat tudták megtartani, azt is egy öt kilométeres egyéni időfutamként az eredetileg kiírt mezőnyrajtos helyett.

Az enyhén emelkedős terepen zajló kronót Maxim van Gils húzta be, és mivel szombaton és vasárnap sem rajtolhattak el a bringások, a belga pénteki sikere egyben összetett győzelmet is jelentett…

Folytatta eredményes szezonrajtját Remco Evenepoel, aki az egy héttel ezelőtti portugáliai egynapos diadalát követően az említett andalúziai verseny szokásos februári portugáliai „párját”, az Algarvei Körversenyt nyerte meg. Ománban Adam Yates nem talált legyőzőre, egy kisebb, franciaországi kétnapost pedig a tavaszi egynaposokon is jellemzően sötét lónak számító hazai Benoît Cosnefroy hódította el. Fontos kiemelni még, hogy a közel-keleti megmérettetések sora ma folytatódik az Egyesült Arab Emirátusok körversenyével, amelyen a magyar bajnok Valter Attila is megkezdi a szezonját.

Algarvei Körverseny, az összetett végeredménye (5 szakasz): Remco Evenepoel 18:45:53 óra, Daniel Martínez +43 mp, Jan Tratnik +1:21, Ben Healy +1:42, Thymen Arensman +1:45 perc stb. Andalúz Körverseny, 3. szakasz (Alcaudete–Alcaudete, 4,95 km, egyéni időfutam): Maxim van Gils 8:17 perc, Juan Ayuso +10, Antonio Tiberi +11, Jefferson Cepeda +14 mp, Tim Wellens a. i. stb. Tour des Alpes-Maritimes, az összetett végeredménye (2 szakasz): Benoît Cosnefroy 7:09:11 óra, Vincenzo Albanese +2, Aurélien Paret-Peintre +3 mp stb. Ománi Körverseny, az összetett végeredménye (5 szakasz): Adam Yates 14:22:30 óra, Jan Hirt +19, Finn Fisher-Black +39, Diego Ulissi +44, Cristián Rodríguez +54 mp stb. Clásica Jaén (Baeza–Úbeda, 158,3 km): Oier Lazkano 3:43:50 óra, Bastien Tronchon +28 mp, Jan Tratnik a. i. stb. Classic Var (Saint-Raphaël–Mont Faron, 184,3 km): Lenny Martinez 4:09:43 óra, Tobias Halland Johannessen, Romain Bardet a. i. stb. Kolumbiai Körverseny, az összetett végeredménye (6 szakasz): Rodrigo Contreras 21:18:26 óra, Richard Carapaz +6, Jonathan Caicedo +26 mp stb.