2024. május 8., szerda
KERÉKPÁROZÁS – VUELTA A ESPAÑA

Jumbós különcsata a pirosért

A tegnapi etappal megkezdődött a Vuelta harmadik hete, amelyen még bőven van lehetőség arra, hogy az összetettben komoly változások történjenek. Erre már ezúttal is kilátás volt, hiszen az útvonal végén egy 5 kilométer hosszú, átlagosan 8,5 százalékos hegy vezetett a célhoz. A versenyzők számára az időjárás szeszélyei is megnehezítették a napot, a mezőny komoly esőben indult el, majd az utolsó fél órában is el-eleredt. Érdekes volt a szakasz forgatókönyve is, hiszen az első, tízfős szökést nagyon korán utolérte a főcsoport, ami után újabb, hatfős boly lógott meg, köztük olyan bringásokkal, akik az elsőben is ott voltak. Esély azonban nem mutatkozott a hazaérésre, és a kaptatót már az összetett esélyesekkel fémjelzett sor kezdte meg elöl, amit a Jumbo csapata vezetett a magyar bajnok Valter Attila révén. Először Jonas Vingegaard támadott, akire senki nem tette a kereket, így a dán jelentősen elszakadt, és egyperces előnnyel ért haza a többiek előtt, jelentősen megközelítve a piros trikót.

Vingegaard másodszor nyert szakaszt az idei Vueltán (Fotó: Eurosport)

Vingegaard másodszor nyert szakaszt az idei Vueltán (Fotó: Eurosport)

Végeredmény, 16. szakasz (Liencres Playa–Bejes, 120,1 km): Jonas Vingegaard 2:38:23 óra, Finn Fisher-Black +43, Wout Poels +49, Michael Storer +55 mp, Juan Ayuso +1:01 perc stb. Az összetett állása: Sepp Kuss 57:18:10 óra, Vingegaard +29 mp, Primož Roglič +1:33, Ayuso +2:33, Enric Mas +3:02 perc stb.

Nyitókép: Vingegaard másodszor nyert szakaszt az idei Vueltán (Fotó: Eurosport)