2024. május 8., szerda
KERÉKPÁROZÁS – VUELTA A ESPAÑA

Meredek sprintben a spanyol

A keddi egyéni időfutam után visszaállt az élet a megszokott kerékvágásba a Vueltán, ami azt jelentette, hogy ezúttal is egy végig dimbes-dombos etap várt a mezőnyre, a befutó ugyanakkor egy közepes nehézségű, hat kilométer hosszú hegy tetején volt. Mivel ideális nap volt ez a szökevénysikerre, nagy küzdelem alakult ki az élbolyba kerülésért, és egy órára volt szükség, mire kialakult a 26 főből álló elmenés. Ebben az egyik legnagyobb név a 2018-ban Tour de France-győztes Geraint Thomas volt, aki összetettben csak 13 perccel állt a piros trikó mögött a napot megelőzően.

A walesi az egy nappal korábbi kronón diadalmaskodó csapattársa, Filippo Ganna segítségére számíthatott a hegyen, az olasz pedig gyilkos tempót diktált a kaptatón, amivel a szökésből csak nyolcan tudtak lépést tartani. Legerősebb hajrája viszont nem Thomasnak volt, hanem a spanyol hegyi specialistának, Jesús Herradának, aki az utolsó meredek részen ugrott el a többiektől, és néhány másodperces előnnyel győzött.

Népes szökevényboly csatázott a tegnapi etapgyőzelemért (Fotó: Getty Images)

Népes szökevényboly csatázott a tegnapi etapgyőzelemért (Fotó: Getty Images)

Az összetett esélyesek a vártnál passzívabban tekertek fel a hegyre, és nem alakultak ki köztük időkülönbségek. Az élen továbbra is az eredetileg Primož Roglič és Jonas Vingegaard hegyi segítőjének hozott Sepp Kuss áll a spanyol Marc Soler előtt, míg az igazi nagyágyúk utánuk következnek. A Jumbónál ugyancsak segítő szerepben teljesítő Valter Attila a szakaszt a főmezőny mögött néhány perces hátránnyal zárta, összetettben a magyar bajnok őrzi előkelő helyét, hiszen 14 perces hátránnyal a 21.

Végeredmény, 11. szakasz (Lerma–La Laguna Negra / Vinuesa, 163,2 km): Jesús Herrada 3:29:17 óra, Romain Grégoire +3, Andreas Kron +8, Jonathan Caicedo +12, Geraint Thomas +19 mp stb. Az összetett állása: Sepp Kuss 39:27:45 óra, Marc Soler +26 mp, Remco Evenepoel +1:09, Primož Roglič +1:36, Lenny Martinez +2:02 perc stb.