Zavarkó Vilmos és a világcsúcs
Ha lehet valamit hagyományosan a vajdasági magyarok kedvenc sportágának titulálni, az mindenképp az asztalitenisz, a birkózás és a teke. Ezekben a sportokban olyan óriási hagyományra tekintünk vissza, hogy még a sport szempontjából is kivételesen rossz évnek számító 2009 sem bolygatott meg sok mindent. Tekintettel arra, hogy nem ötkarikás, hanem olimpiai utáni évről van szó, így a birkózásban egy kicsit szerényebb, a tekében viszont a sportág történetének legfényesebb sikerei születtek, amelyeknek vastagon voltak részesei a vajdasági magyar versenyzők is.
Kezdjük talán azzal, hogy a szabadkai Pionír női tekecsapata ezüstérmes lett a Bajnokok Ligájában. Ha az európai erőviszonyokat vesszük alapul, óriási haditettnek számít ez, hiszen a légiósokkal teletűzdelt német gárdákat (esetünkben a Victoria 1947 Bamberget) szinte lehetetlenség legyőzni, s ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a szlovénok soraiban is a sportág legnagyobb alakjai versenyeznek, akkor a csokigyárosok teljesítménye valóban páratlan sikernek számít.
Az igazi bomba azonban május utolsó hétvégéjén, a németországi Dettenheimben megtartott csapat-világbajnokságon robbant. A szerbiai válogatott három vajdasági magyarral – Zavarkó Vilmossal, Antal Árpáddal és Szél Tiborral – utazott el. Tibi egész éves formája szólt mellette, Árpinak a tapasztalata volt a döntő, de az igazi húzóember Vili volt. Róla a vb előtt már „rémes” híreket hallottunk. Egész nap edzett, futott, úszott és tekézett, és mindezt tette olyan mértékben, hogy róla biztosan tudtuk: egyszerűen nem bír elfáradni. És nem is fáradt el. Először elérte a teke 120 dobásos történetének első hivatalos 700 fáját, majd az elődöntőben még két lapáttal rátett, s 728 fával egy fényévvel húzott el a mezőnytől. Ez döntőt ért, a csapat 3969-es eredménye csapatvilágcsúcsot, a fináléban pedig már a 3771 fa is elég volt a megilletődött németek ellen, akik addigra már előre nyitogatták Vili előtt az ajtót. A 21 éves óbecsei fiatalember tehát végleg beírta magát a teke nagykönyvébe, hiszen immár minden korosztályban világbajnoki címet szerzett. S hol lesz ennek a vége? Ezt egyelőre még senki sem tudja megjósolni, hiszen a legszerényebb számítások szerint is van vagy még 15 éve ebben a sportágban…
Ha a hazai porondot nézzük, elmondhatjuk, hogy a férfimezőny gyengébb lett, mert igazából csak a Beograd anyagi háttere a rendezett (a város és a Poštanska štedionica jóvoltából). A Kanizsa legyengült és a kiesés ellen küzd, Zentán viszont összekapta magát a csapat, és reális esélyekkel veszi fel a versenyt akár a dobogó legmagasabb fokáért is. Ebben oroszlánrésze van Ernyesi Róbertnak, aki még csak serdülő, de hasonlóképp bontogatja a szárnyait, mint Zavarkó annak idején. A nők mezőnye kiegyensúlyozottabb, de szemlátomást a Pionírt az idén sem tudják legyőzni. A nemzetközi porondon a Beograd és a Pionír is még talpon van a Bajnokok Ligájában, így a 2010-es esztendő is ígér izgalmakat.
A kadét-Eb jegyében
Birkózásban mindenképp az volt 2009 legnagyobb szerbiai vonatkozású eseménye, hogy Nagybecskerek kadét-Eb-t rendezhetett. Bánát fővárosa állta is a sarat, az új sportcsarnok működőképes volt, a város pedig megoldotta azokat az infrastrukturális dolgokat, amelyek elengedhetetlenek több mint ezer vendég fogadására. Szerbia két válogatottat állíthatott fel, s a legnagyobb büszkeséggel töltött el bennünket, hogy a szelekciók csupa zentai, magyarkanizsai és szabadkai magyar gyerekekből álltak, sőt egy zentaiak, Fehér Dávidnak magyarországi színekben szurkolhattunk. Aki ismeri a helyzetet, az tudja: talán ebben a korosztályban a legnehezebb érmet szerezni, mert sajnos senki sem tudja ellenőrizni, hogy a beteges ambíciókkal szőnyegre lépő „oroszok”, azeriak, grúzok, örmények, moldovaiak… hány éves versenyzőket indítanak, azaz nemes egyszerűséggel csalnak, csak azért, hogy aztán otthon nemzeti hős legyen belőlük. A zentaiak mesélték, néhány nemzetközi versenyen saját maguk ismerték be, hogy 2-3 évvel idősebbek, tehát nem véletlen az, hogy komoly szőrzettel rendelkeznek a piheállú fiúcskáink előtt. Nos ilyen előzmények mellett szinte senkinek sem volt esélye Nagybecskereken, de azért mindenki helytállt, s hozta azt, amire a jelen pillanatban képes. Ez alól talán Nemes Máté és Viktor kivétel, azaz ők még olyanokat is legyőztek, akik szemmel láthatóan erősebbek voltak náluk, így például Viktor a zárónap egyik legfényesebb diadalaként legyőzte a később sírdogáló örmény Kocsarijant, a vigaszágra azonban mégis Máté került, de ott már nem bírt a moldovai Mamulattal.
A felnőtteink közül Frísz Krisztiánnak szurkolhattunk, de rosszul zárult az év, mert ő mindjárt a rajton az egyik mumusának számító romántól kapott ki, Davor Štefanek pedig egy lépésre a bronztól torpant meg a dániai Herningben megrendezett vb-n.
A 2009-es esztendőt azonban nem erről jegyezzük meg, hanem a bajnoki címét megvédő Partizan nemzetközi klubsikeréről. Történt ugyanis, hogy a belgrádi egyesület gondolt egyet, a pletykák szerint felvett 30 ezer euró hitelt, és nekivágott az oroszországi (szibériai) Novoszibirszknek, ahol megrendezték a Bajnokok Ligája döntőjét. No, azért ők sem bíztak semmit sem a véletlenre, mert valamennyi válogatottunkat, meg még két légióst csatasorba hívtak, s így előbb az ukrán Peremogot győzték le, a döntőben pedig óriási meglepetésre a többszörös olimpiai és világbajnokokat felvonultató helyi Szibirjak együttesét. A meccs érdekessége, hogy Frísz itt sem mutatott sokat, a mérkőzést pedig az erősnek, de ügyetlennek, képzetlennek tartott Radomir Petković döntötte el 120kg-ban. A Partizan kockáztatása tehát bejött, mert e sportágban még nem látott ünneplésben részesítették őket a fővárosban, s ott már senki nem kérdezte, vajon a kölcsönvett versenyzők nélkül mire jutottak volna.
2009-ben jót tett a sportágnak, hogy ismét az I. ligában versenyezhetett a Zenta, amely szinte serdülőcsapattal vette fel a versenyt – és állta a sarat! – a felnőttek mezőnyében, nem tett viszont jót, hogy a szövetséggel kerekedett anyagi nézetkülönbségek miatt kizártak a ligából egy szintén patinás klubot, a Vojvodinát. Ha a ligaküzdelmeket nézzük, jövőre sem várható túl nagy változás, mert anyagi szempontból 2010 sem ígérkezik egy cseppet sem jobbnak, mint a mögöttünk álló esztendő, így itt, a Tisza mentén meg Szabadkán csak azt remélhetjük, hogy a serdülők serényen edzenek, s lesznek még olyan sportbolond szülők és szponzorok, akik nem hagyják veszni a tehetségeinket. Egyszer majd talán azt is megéljük, hogy egyik vagy másik magyar önkormányzatunk elhatározza, egy kis segítséggel ismét a csúcsra segíti a klubjainkat, s nem hagyja a legjobbjainkat kószálni más vidéki klubokban…
Nemes Máténak nevelőedzője, Zörgő László adott tanácsokat Nagybecskerken
