Kínában vasárnap befejeződött a 19. női kézilabda-világbajnokság, amely semmilyen szempontból nem szolgált meglepetéssel, viszont rámutatott egy-két olyan dologra, amely a jövő nagyversenyeit tekintve tanulságos lehet.
Kezdjük a magyarokkal, akik az elmúlt évtizedben meghatározó szerepet játszottak az érmek elosztása szempontjából. A magyar csapat szép csendben nemzedékcserén esett át, s ha így tekintjük a kínai szereplést, elégedettek lehetünk. Ezt magyarázza Mátéfi Eszter szövetségi kapitány is, és hajlamosak vagyunk hinni neki abban, hogy csapata a maximálisat hozta ki magából, s a küzdeni akarással sem volt baj. Mátéfi reálisan mérte fel kiválasztottjai erejét a vb előtt, mert a kitűzött cél az volt, hogy a legjobb tizenkettőben végezzenek, csak az fájhat egy kicsit, hogy a középdöntőben két győzelemmel és két döntetlennel végül Ausztriával küzdöttek meg a 9. helyért, amely előtte öt elég súlyos vereséget szenvedett. A helyezés tehát könnyen lehetett volna sokkal jobb is (például úgy, hogy nem engedik ki a kezükből a dél-koreaiak elleni vezetést), azon viszont már el kell gondolkodni, miért volt az, hogy Pálinger Katalin, s főleg Hornyák Ágnes lemondta a címeres mezt. Utóbbinak már nagyon nehéz lesz visszakerülnie a keretbe, mert alaposan kibabrált a kapitányával (akkor mondta le a válogatottságot, amikor Mátéfi már elküldte a 28-as keretét, s már nem lehetett rajta változtatni), Pálinger jelezte, jövőre vállalja a játékot, s most már mindenki csak azért imádkozik, hogy Görbicz Anita is egészséges legyen, mert a jobb eredményhez játéka nélkülözhetetlen. Szakmai szempontból meg kell állapítani, hogy az amúgy is szélvész játék mostanra még jobban felgyorsult, s immár nem ritka az, hogy egy csapat 80 körüli támadást indít. A jövőben fel kell tehát mindenkinek készülnie a nyitott védekezésre meg a gyors visszazárásra, mert ezek nélkül a kudarc elkerülhetetlen.
Ha a magyarok nem „rúgnak” mostanában labdába, akkor ez hatványozottan érvényes Németországra és főleg Ausztriára. Az egykori nagyhatalmak szürke, vérszegény játékkal rukkoltak elő, de nyugodtan ebbe a csoportba sorolható Románia is, amely Magyarországhoz hasonlóan szintén abban a szindrómában „betegeskedik”, hogy világversenyek sorsdöntő mérkőzésein teljesít alul. Mivel a játékosállományuk rendkívüli, hajlamosak vagyunk – Dr.Bubó után szabadon – azt gondolni, hogy „nem segíthet rajtuk, csak a pszichológus”. Ez viszont csak részigazság, mert a román válogatott akkor kezd majd igazán tündökölni, ha megfelelő szövetségi kapitány (lehet, hogy pont magyar lesz?) irányítja őket.
Üde színfoltja volt a vb-nek a nem európai gárdák megvillanása. Ide sorolható Brazília, Angola és Dél-Korea, amelyek játékáról már tudtuk, hogy nem szabad csak úgy elfutni mellettük. Legjobbjaik természetesen Európában légióskodnak, s velük kapcsolatban is az a recept, mint Románia esetében.
Végül pedig nézzük a legjobbak társaságát. „Nyugaton a helyzet változatlan” – mondhatnánk, de ezúttal a keletet is oda kell venni, mert Oroszország stílusosan védte meg zsinórban immár másodszor világbajnoki címét. A legtöbb szakember az utóbbi időben szinte verhetetlen Norvégiára tippelt, még akkor is, ha tudták, hogy a skandinávoknál szintén edzőcsere történt, s az előző évek világverő csapatából több kulcsjátékos is hiányzott. Ezek a tényezők oda vezettek, hogy romba dőlt a norvég fáma, tehát igenis legyőzhetők az északiak. Azért is, mert a vb-n nem volt olyan csapat, amely ne kapott volna ki. Ez érvényes az címvédő oroszokra is, akik a középdöntőben a későbbi finálés ellenfelüktől, a franciáktól szenvedtek vereséget. S ha már a gallokról esik szó, akkor még egyszer meg kell dicsérni a szintén nemzedékváltáson átesett csapatot, illetve a szakvezetőjét, mert a rajton elszenvedett két vereség nemhogy kedvüket szegte volna, hanem attól kezdve szinte megtáltosodtak, s csak az aranyért folytatott csatában kapituláltak. A szervezőknek is tetszhetett a dinamikus és erőszakos játékuk, mert a vb álomcsapatába két játékosuk is bekerült, ami viszont nem sikerült a torna legjobbjának, az orosz Ludmila Posztnovának. Véleményünk szerint sokat hallunk még erről az együttesről, s amennyiben az Európa-bajnokság esélyeseit latolgatjuk majd, az oroszok és a norvégok mellett egyenrangú helyet kapnak a franciák is, bár be kell vallani, hogy Jevgenyij Trefilov tanítványai pillanatnyilag minden tekintetben a két rivális előtt járnak.
Az említett Eb-selejtezők márciusban kezdődnek. Reméljük, hogy azok után már a magyarokat is titkos éremesélyeseknek titulálhatjuk.
A világbajnokság All Star csapata: Inna Szuszlina (Oroszország, 1.) – Linn-Kristin Riegelhuth (Norvégia, 3.), Marta Mangué (Spanyolország, 4.), Alison Pineau (Franciaország, 2.), Begona Fernández (Spanyolország, 4.), Mariama Signate (Franciaország, 2.), Camilla Herrem (Norvégia, 3.)
A torna gólkirálya: Katrin Engel (Ausztria, 10.) 67 góllal
A torna legjobb játékosa: Ludmila Posztnova (Oroszország, 1.)
