2024. május 11., szombat
MOTOGP

Fél kéz már a trófeán

Francesco Bagnaia annak tudatában érkezett a sepangi Maláj Nagydíjra, hogy ha győz, és Fabio Qartararo nem áll a dobogóra, már egy futammal a szezon vége előtt bebiztosítja első vb-címét a MotoGP-ben. Az időmérő után viszont még mindhárom bajnokesélyes távol állt a pódiumtól, hiszen hibákat követően Bagnaia, Aleix Espargaró és Quartararo csak a 9. és a 12. hely közé kvalifikálták magukat. Az olasz a rajtnál egy pillanat alatt ledolgozta ezt a hátrányát, hiszen bátor manőverrel már az első kanyarban másodikként fordult, majd miután az élről eleső Jorge Martín újabb nagy lehetőséget dobott el, a Ducatinál már elkezdhettek számolgatni. Marco Bezzecchi azonban hiába próbálta utolérni, Quartararo még bal kezén törött középső ujjal is bejött harmadiknak, életben tartva esélyeit. Espargaró csak 10. lett, és végleg kiszállt a harcból az Apriliával. Az élen Bagnaiának sem volt könnyű dolga, hiszen márkatársa és jövő évi csapattársa, Enea Bastianini a Ducati érdekeivel nem törődve csatába bonyolódott vele. A kockás zászlót azonban Bagnaia érte el elsőként, aki idei hetedik győzelmével 23 pontra növelte előnyét, így egyszerűvé vált a képlet a november 6-ai valenciai szezonzáróra: Quartararónak a győzelemért járó 25 pontra, riválisától pedig végzetes hibára lesz szüksége a címvédéshez, ellenkező esetben a történelemben mindössze másodszor a Ducati egy versenyzője ülhet fel a motoros királykategória trónjára.

A Maláj Nagydíj végeredménye: 1. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) 40:14,332, 2. Enea Bastianini (olasz, Gresini Ducati) +0,2 másodperc hátrány, 3. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) +2,7, 4. Marco Bezzecchi (olasz, VR46 Ducati) +5,4, 5. Álex Rins (spanyol, Suzuki) +11,9 stb. A Moto3 győztese: John McPhee. A Moto2 győztese: Tony Arbolino.

A világbajnokság állása: 1. Bagnaia 258 pont, 2. Quaratararo 235, 3. A. Espargaró 212, 4. Bastianini 211, 5. Miller 189 stb.

WRC

Beköszönt a címvédő

A nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier idén már csak néhány versenyre nevezett a rali-világbajnokságon, de ötödik nekifutásra sikerült megszereznie szezonbeli első győzelmét a Spanyol Ralin, amelyet szinte végig vezetett a Toyotával Katalónia aszfaltos szakaszain. A franciának ez már az 55. győzelme volt a WRC-ben, míg új navigátorának, Benjamin Veillas-nak az első. A fő üldöző Thierry Neuville hátránya folyamatosan nőtt a győztes mögött, míg a friss világbajnok Kalle Rovanperänak a harmadik hely jutott, hozzájárulva ahhoz, hogy a Toyota behúzza a gyártók bajnoki címét is.

A Spanyol Rali végeredménye: 1. Sébastien Ogier (francia, Toyota) 2:44:43,9, 2. Thierry Neuville (belga, Hyundai) +16,5 másodperc hátrány, 3. Kalle Rovanperä (finn, Toyota) +34,5, 4. Ott Tänak (észt, Hyundai) +44,1, 5. Dani Sordo (spanyol, Hyundai) +1:16,5 stb.
A világbajnokság állása: 1. Rovanperä 255 pont, 2. Tänak 187, 3. Neuville 166, 4. Evans 124, 5. Katsuta 106 stb.