Fehér Dávid az edzés derekán szép csendben a kijárat felé veszi az irányt.
– Hát te hová indultál, fiam?
– Egy kis vizet innék, Gyuri bácsi...
– Vizet?! Nem vagy te teve! Menj csak szépen vissza a szőnyegre!
Ez a kis epilógus Tatán történt meg egy péntek délutáni edzés közben, ahol a híres edzőtáborban már egy hete áztatták verejtékükkel a szőnyegeket a magyar felnőtt kötöttfogású birkózók. S, hogy a januártól csak junior korosztályú zentai (de magyar válogatott) Fehér Dávid hogyan került közéjük? Hát úgy, hogy az utánpótlás legjobbjait folyamatosan rotálja Sztruhács György szövetségi kapitány, s ezúttal őt, meg a 96 kg-os Rizmayer Györgyöt hívta meg a „nagyok” közé. A víkendre Dávidnak már mindene fájt, de főleg azért csikorgatta a fogait, mert már kutya fáradt volt, hiszen az a tempó, amit a magyarok diktálnak a felkészülés során, szinte páratlan a világon.
Hogyan van az, hogy a „kis” Magyarország évtizedek óta tartani tudja a lépést a nagyvilággal?
– Mindig is voltak világklasszisaink, s ez a mostani csapat is követi a hagyományt. Azt gondolom, hogy a magyar ember génjeiben van a hallatlan nagy küzdeni akarás, s ez a birkózásnál elkerülhetetlen. Ebben jók vagyunk, s ezért tudunk mindig megújulni. Most egy igen jó fiatal csapat gyűlt össze, Bácsival, Fodorral, Módossal és Kiss-sel fémjelezve.
Azért a gének magukban még nem elegendőek...
– Már az utánpótlásnál lerakjuk azokat az alapokat, amelyek révén később, a felnőtt mezőnyben kibírják a fiúk azt a borzalmas nagy terhelést. Ezek az ingerek elengedhetetlenek, s erre szolgál a 2001-ben kezdődött Héraklész-program. Felnőtt korban még jobban növeljük a tempót, mert akkor már nincs iskola, nincs más kötelezettség, tehát jöhetnek a nemzetközi tornák, versenyek.
Régebben azért könnyebb lehetett a szövetségi kapitány munkája, hiszen a klubokban is igen komoly munka folyt. Ez mennyiben változott meg?
– Régebben egy-egy klubban több száz versenyző is volt, s egy tucatnyi fizetett edző. Ezek a számok borzasztóan lecsökkentek, s jó, ha van egy fizetett tréner. Az anyagi helyzet miatt bajba kerültek a szakosztályok, komoly munkát viszont csak azoktól lehet elvárni, akik főállásban foglalkozhatnak a sporttal. A mag tehát kisebb, s ezért szinte az egész évben együtt edz a válogatott, s úgy működik, mint egy szakosztály. Most például egész áprilisig, az Eb-ig folyamatosan készülünk. Edzőtáborok nélkül nem megy, már a serdülőkortól sem. Ezt viszont ki kell érdemelni.
Mi a fontos Sztruhács Györgynél?
– Az alap az a munka. Aki manapság nem dolgozik, az lemarad, mert a világon mindenki keményen edz. Hullámzó teljesítmények lehetnek, de lazsálás nem. Az edzőnek ezeket éreznie kell, kivel mit lehet csinálni. Mivel hozzánk hasonló vagy 10-12 csapat van a világon, minden attól függ, mi mennyit tudunk hozzátenni a száz százalékhoz.
A birkózásban is felütötte a fejét a honosítási szindróma, mint az asztaliteniszben, csak itt nem kínaiakat „esketnek fel” a más nemzetek, hanem volt szovjet tagköztársaságból érkező versenyzőket. Így készülnek az angolok az olimpiára, de láttunk már ilyent az izraelieknél, a svédeknél és másoknál is. Mihez vezet mindez?
– Azt kell mondjam, nem jó irányba halad a dolog. Dagesztánban van a fő központ, s látja az ember, mi folyik ott. Nehéz odakerülni a világ élmezőnyéhez. Ez régebben főleg a szabadfogásra volt a jellemző, de ottani hírek szerint komolyan kezdtek foglalkozni a kötöttel is, s véleményem szerint 6-7 év múlva nálunk is olyan dominancia kezdődik majd. Nem jó ez.
Hogyan tartja magát Magyarország, amikor visszaestek például a bolgárok, a románok és sok más tradicionálisan jeles nemzet?
– Az állam ezekben az országokban levette a kezét a sportról. A demokrácia viszont nem segít a sportnak. A sportban nincs demokrácia, hanem hallatlan nagy diktatúra van. Ezt másként nem lehet csinálni. Ez a visszaesés jellemző az említett országokra, de a németekre, a kelet-németekre is. Mi úgy tarthatjuk a lépést, hogy igyekszünk kettesével venni a lépcsőt. Reggeltől estig edzünk. Azt tapasztalom, hogy a világ bármely részében kevesebbet edzenek. Talán csak a koreaiak veszik fel velünk a versenyt.
Jövőre junior világbajnokság Budapesten. Mondjon néhány olyan nevet, amelyet még nem annyit hallottunk, de oda kell majd rájuk figyelni?
– Mint látható, a rotációs rendszerben folyamatosan terheljük őket, így Fehér, Lőrincz Viktor, Hlavati emelhető ki tehetségként, s reményeink szerint Rizmayer is éremhez juthat jövőre. Én bízom abban, hogy legalább három érmet szerzünk, s egyszer a magyar zászló lesz a legmagasabban.
Kívülről úgy tűnik, a Magyar Birkózó Szövetség kitűnően működik. Belülről is ez a kép?
– Azt hiszem, hogy a szövetségünk tényleg jól működik, ha csak azt vesszük alapul, milyen nehéz ebben a gazdasági helyzetben eredményt felmutatni. 2010-ben a sport még kevesebbet kap a költségvetésből, mint az idén kapott, s attól meg jóval kevesebbet, mint az olimpia évében. Mi talpon vagyunk, s zavartalanul készülhetünk.
Tata legendás hírű edzőtábor. Továbbra is ideálisak a feltételek?
– A környezet, a táj, az itteni emberek csodálatosak. A világon kevés ilyen hely van, de a kor követelményeivel haladni kell, s Tatának is meg kell újulnia.
