Sabo Sebastian egyéniben egy 13. és egy 19. hellyel fejezte be szereplését a budapesti vizes világbajnokságon, előbbit 50, utóbbit pedig 100 méter pillangón szerezte, a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként pedig a 9. helyen zárt. A zentai fiatalembernek ez volt élete első nagy világversenye.
• Sikerült javítani az eddigi legjobbján, 52,16-ot úszott a 100 méter selejtezőjében. Az elődöntőről ugyan lecsúszott, ennek ellenére elégedett az idejével?
– A futamot megelőzően azt mondtam, ha 52,50 alatt sikerül úsznom, akkor jó. Felülmúltam a várakozásaimat, teljes mértékben elégedett vagyok. Erősebben kezdtem, mint szoktam, tisztában vagyok vele, hogy az első ötvenem jóval erősebb, a másodikkal még mindig gondjaim vannak. Ez az idő két évvel ezelőtt elődöntőt ért volna, ebből is látszik, milyen rohamosan fejlődik a sportág. Sok jó úszóval versenyezhettem, ami hatalmas élmény számomra. Tizenkilencedik vagyok a világon, ami nagyon jó teljesítmény, van még hová fejlődnöm, ha a táv második felén sikerül javítani, akkor még jobb lehetek.
• Magabiztosan nyerte meg a saját futamát. Mit gondol, ha egy erősebb mezőnybe kerül, akkor sikerül továbbjutni?
– Rövidtávon számít, hogy úsznak mellettem a többiek, de 100-on inkább magamra figyelek, lehet, de nem vagyok biztos benne, hogy segített volna.
• Ez az első vb-je. Milyen élményeket hagy maga után Budapest?
– 50-en picit számítottam az elődöntőre, éreztem magamban annyit, hogy az összejöhet. Nem tudtam, kire számítsak, a „nagyok” közül kik indulnak majd. A tizenkettedik idővel jutottam be az elődöntőbe, végül tizenharmadikként végeztem, ha azt vesszük figyelembe, hogy ez volt az első világversenyem, nincs miért panaszkodnom. Nem is gondoltam, hogy 100-on ennyire közel kerülök az elődöntőhöz, de kiderült, a kemény munka meghozta az eredményt. Tudtam, hogy kikkel kell versenyeznem, viszont arról fogalmam sem volt, magamtól mire számíthatok, hiszen tapasztalatlan vagyok ezen a téren. Ifi koromban hosszabb szünetet tartottam, nem gondoltam, hogy a visszatérésemet követően így tudok versenyezni ilyen neves úszókkal. Sok munka áll még előttem, de most már látom, hogy megéri. Életem egyik legjobb élménye ez a világbajnokság, Cseh Laci mellett úszni hatalmas megtiszteltetés, egyszerűen nem tudok mit mondani. Nagyon sok erőt adott, hogy az 50 elődöntőjében mellé kerültem.
• Milyen tervei vannak a közeljövőt tekintve?
– Decemberben lesz a rövid pályás Eb, szeptemberben megkezdjük a felkészülést. Ott szeretnék mindkét számban döntőzni, amire szerintem esélyem is lesz, mivel a rövid pálya nekem jobban fekszik.



