A szerb férfivízilabda-válogatott győzelmével ért véget a világliga, miután az Oroszországban megrendezett döntőben az olimpiai, világ- és Európa-bajnok együttes 10:9-re nyert Olaszország ellen.
Az Egyesült Államok elleni, büntetőpárbajban 13:11-re megnyert elődöntőt követően Szerbia együttesére a döntőben is nehéz mérkőzés várt. Az amerikaiakhoz hasonlóan a szerbek az olaszokat is könnyedén verték a csoportmeccsek során, a fináléban viszont korántsem volt egyszerű dolguk. Alessandro Campagna gárdája a végső esélyesnek tartott horvátokat verve – szintén ötméteresek döntöttek a találkozón – került a fináléba, és teljesen más csapat benyomását keltette, mint a csoportban. Sokkal jobban kezdték a találkozót, 2:0-val nyitottak, a másik oldalon a szerbek előnyöket hagytak ki, pontatlanok voltak. Háromgólos olasz vezetésnél Dejan Savić időt kért, játékosain azonban ez sem segített, ismét a taljánok szereztek gólt. Stefan Mitrović a negyed vége előtt szépített, a címvédőnek közel nyolc percre volt szüksége az első találat megszerzéséhez.
A második felvonásra felébredt a szerb együttes, Duško Pijetlović előnyt értékesített, majd Andrija Prlainović egy büntetőt váltott gólra, a védelem is kezdett összeállni. Ezúttal az olaszok bizonyultak pontatlannak, a fórokat sem tudták kihasználni, nem sikerült gólt szerezniük a negyedben. Filipovićék egyenlíteni ugyan nem tudtak, de javuló formát mutattak, és felzárkóztak (4:3).
A nagyszünetet követően megváltozott a játék képe, Szerbia átvette az irányítást és a vezetést is, Gavril Subotić kétszer is betalált. Rašović tovább növelhette volna a vezetést, ám ziccert hibázott. Az olaszok két kihagyott előnyt követően a harmadikat értékesítették, Pijetlović azonban ezen a meccsen tarthatatlan volt centerben: újabb kiállítást harcolt ki, Mitrović pedig bevágta. Savićék a következő előnyt is gólra váltották, így 7:5-ös vezetéssel várták az utolsó nyolc percet. A kétgólos előny talán túl megnyugtatónak tűnt, a szerbek figyelme lankadt, a negyedik játékrész két olasz góllal indult, Di Fulvio kontrából, Gallo fórból volt eredményes. Pijetlović reklamálását nem tolerálták a játékvezetők, Campagna együttese kegyetlenül kihasználta az ajándékba kapott előnyt, és a negyed közepén visszavette a vezetést. Pijetlović azonban jó napot fogott ki, előbb egyenlített, majd két perccel a vége előtt megszerezte a vezetést is. A hajrában a címvédő ismét hátrányba került, de a védekezés jól működött, így Savićék 10:9-re nyertek, és tizedik világliga-győzelmüket ünnepelhették.
A bronzmeccsen Horvátország magabiztosan múlta felül az Egyesült Államokat. Érdekesség, hogy a szombati játéknap során minden mérkőzésen ötméterespárbaj döntött.
Eredmények, férfi világliga, negyeddöntők: Olaszország–Ausztrália 13:5, Egyesült Államok–Oroszország 8:6, Szerbia–Japán 19:10, Kazahsztán–Horvátország 3:19. Rájátszás az 5–8. helyért: Ausztrália–Kazahsztán 8:8 – ötméteresekkel 11:12, Oroszország–Japán 12:12 – ötméteresekkel 18:17. Elődöntők: Olaszország–Horvátország 6:6 – ötméteresekkel 9:7, Egyesült Államok–Szerbia 8:8 – ötméteresekkel 11:13. A 7. helyért: Ausztrália–Japán 11:4. Az 5. Helyért: Kazahsztán–Oroszország 4:11. A 3. helyért: Horvátország–Egyesült Államok 10:4. A döntő: Olaszország–Szerbia 9:10.



