Egy kiélezett mérkőzésen Bejutottak a döntőbe a szerbiai női röplabdázók. A piros fehér lányok az Egyesült Államok együttesét győzték le az elődöntőben 3:2-re - írja a Pannon RTV.
Az első játszmát az amerikaiak hozták, ezt követően a szerb csapat magához tért és fordítani tudott.
A negyedik játszmában az Egyesült Államok csapa jobban játszott és sikerült egyenlíteniük.A döntő szettben is úgy tűnt, hogy az amerikaiak összeszedettebbek és könnyebben szerzik a pontjaikat. Egy pillanatban három pontos előnyt is kiharcoltak, de a piros fehér lányok nem adták fel. 12:12-re egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. Az itt szerzett pszichikai fölényt kihasználva magabiztosan hozták az első mérkőzéslabdájukat is.
A szerb válogatott a döntőben a Kína-Hollandia meccs győztesével mérkőzik majd az olimpiai bajnoki címért
