Az újvidéki helyi történések közül két esemény emelkedik ki 1916, a háború második éve nyarának kezdetén. Az egyik egy kiemelkedő újvidéki személy haláról szól, igaz már nem Újvidéken, hanem Budapesten. A másik az újvidéki templomok harangjainak hadba vonulása, amit a háztartásokban lévő fémtárgyak rekvirálása is követett.
Ezen a nyáron hunyt el Ofner Mór városi főorvos, aki még 1847-ben született itt helyben, Újvidéken, majd iskolái befejeztével több évtizeden át gyógyította a város lakosságát, és felügyelte annak egészségi állapotát. Középiskolai tanulmányait Újvidéken és Budapesten, orvosi tanulmányait pedig Pesten és Bécsben végezte, ahol 1866-ban szerzett orvosi diplomát. Már 1867-től gyakorló orvosként tevékenykedett a városban, tekintélyt és nagy érdemeket szerzett az 1872–73-as kolerajárvány idején a járvány további terjedésének megakadályozásában. Ekkor hivatalos fiákert is kapott, hogy a betegekhez minél előbb odaérhessen.
1881-ben még a Szűcs utcában lakott feleségével, fiával és lányával, valamint pesti születésű édesanyjával. Városi másodorvosként viszonylag jól kereshetett, mert az 1892-es összeírás már az Úri utca 22. számot jegyzi lakcímeként, ami azt jelenti, hogy előkelőbb helyre költözhetett. Minden jel szerint nagy tekintélynek örvendett, mert a városi előkelőségek szívesen látták köreikben, és a különböző városi bizottságok állandó tagja volt. Így részt vett a Hársfához (Lipa, Linde) címzett, Kenyér utcai vendéglőben gyülekező szerb értelmiségi asztaltársaság életében is. A városba való visszatérését követően a zsidó hitközség tekintélyes tagjának számított, így a Hevra Kadisában is, ahol 1869-től tevékenykedett. Felesége pedig az I. Újvidéki Nőegylet tagja volt 38 éven át, és választmányi tagként ténykedett.
Egy biztos: 1914-től, a háború idején már Budapesten élt – feltehetően a lányánál – ahol 76 éves korában hunyt el. A helyi újság, az Újvidéki Hírlap mély részvéttel és tisztelettel közölte halálhírét, mondván, hogy „Újvidék szabad királyi város nyugalmazott főorvosa volt, aki egy hosszú, munkás és eredményekben gazdag élet energiáját, tiszteletre méltó tudását a mi szűkebb pátriánk közegészségügyének szentelte”. „Ennek a városnak kevés fia tett annyit a közért, a társadalomért, mint amennyit a jóságos öreg doktor”. „A város modern közegészségügyi intézményeinek ő vetette meg az alapját”. 1869-től volt kerületi orvos, majd 1906-ban nyerte el Újvidék főorvosi állását. A háború kitörésének évében vonult nyugdíjba, ami után Budapestre költözött, ahol érelmeszesedés következtében elhunyt. Leánya Oeszterreicher Ferencné és fia dr. Ofner Oszkár gyászolták.
„Halálhíre Újvidéken mély megilletődést keltett. A városi székházra kitűzték a gyászlobogót. Temetésén, amely pénteken délután 4 órakor lesz a rákoskeresztúri temetőben, Profuma Béla polgármester fogja képviselni a várost.”
Az általános gyász azonban még ezzel nem fejeződött be, ugyanis ami már a háború kezdetekor világos volt – hogy a Monarchiának nincs elegendő fémkészlete egy elhúzódó háborúhoz –, arra késztette a katonai hatóságokat, hogy a fegyvergyártáshoz szükséges alapanyagokat rekvirálással szerezzék be. Így nemcsak a magánemberek háztartásaiban található, többnyire rézből készült tárgyakat kellett beszolgáltatni, hanem a települések felekezeteinek, illetve templomainak legnagyobb kincseit, a harangokat is „hadba kellett vonultatni”.
„A harangok, amelyek eddig Istent dicsőítették, ágyúkká változnak...” – írták a lapok. „Elmennek a harangok, hogy kivívják a békét.”
Várady L. Árpád kalocsai érsek levelet intézett Fáth Ferenc újvidéki apátplébánoshoz, amelyben a harangok ünnepélyes búcsúztatására hívta fel a figyelmet. „Előző nap este, az angyali üdvözlet után búcsúzásképp fél óráig harangoztassanak az átadandó harangokkal. Másnap ünnepélyes szentmise végeztessék.” Újvidéken kedden este harangoztak utoljára a harangok, majd szerdán Pekló Béla építész, akit a harangok levételével bíztak meg, átvette azokat, szám szerint 21 darabot. „A belvárosi templom 3 harangja, a rókusi templom 3, a református templom 1, az evangélikus templom 1, az uszpenszkai templom 4, a jovánovszkai templom 1, az almási kápolna 3, a görögkatolikus templom 1 és a csenei templom 3 harangja jut a hadseregnek.”
A következő napokban a jelentések tovább folytatódtak: „Az uszpenszkai templom három harangját már levették. A belvárosi templom 1400 kilós hatalmas harangját ketté kellett vágni, mert egészben nem lehetett lehozni, annyira súlyos. A harangon a következő felirat volt olvasható: Az ujvidéki r. Katholikus község szent egyháza számára Szemek Mihály hagyományából boldogságos szent Mária tiszteletére öntötte Jungbauer Vince Pesten 1851. Pünköst hava 4. napján.”
Szomorú és nehéz napok lehettek ezek Újvidéken minden szempontból. Nemcsak ezek az események nehezedtek a város lakóira, hanem rendkívüli kánikula is sújtotta őket. A napon 48 Celsius-fokot mértek, de a városban jeget nem lehetett kapni. Ezért Payerle Nándor főkapitány „ankétra hívta a jégbárókat”, és az újvidékiek ezen gondjának megoldására is erélyes lépéseket helyezett kilátásba.
