2025. május 7., szerda

Hosszú Katinka újabb aranyérme

Hosszú Katinka a nyitónapi, 400 méter vegyesen elért aranyérme után 100 méter háton is első lett a riói olimpia harmadik, hétfői versenynapján. Rajta kívül még a cselgáncsozó Ungvári Miklós és a légpuskás Sidi Péter végzett pontszerző helyen, mindketten ötödikek lettek.

Hosszú a második legjobb idővel került a fináléba, ahol féltávnál még hatodik volt, ám remek hajrában megszerezte a magyar küldöttség harmadik aranyérmét. Rióban ő az első, aki két aranyéremmel büszkélkedhet.
Később 200 méter vegyesen Hosszú a második idővel került a fináléba, míg Jakabos Zsuzsanna tizedikként zárt.
Hosszúval kapcsolatos, hogy több amerikai sajtóorgánum is burkoltan kétségbe vonta, hogy tisztán, tiltott szerek használata nélkül szerzett világcsúccsal aranyat Rióban. Erre Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője közölte: az elmúlt 13 hónapban 39 alkalommal tesztelték a doppingellenőrök az úszót, és ezen kívül a nemzetközi szövetség (FINA) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is többször ellenőriztette Hosszút.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) hétfői közleménye szerint Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke hivatalos levélben utasította vissza a Hosszú Katinkával szembeni vádaskodásokat több amerikai médiumnál.
A férfi 200 méter pillangón Kenderesi Tamás a legjobb, Cseh László pedig harmadik idővel került fináléba - a 19-szeres olimpiai bajnok amerikai Michael Phelps volt összesítésben a második -, míg a női 200 méteren gyorson Késely Ajna 25., Verrasztó Evelyn 28. lett.
A 73 kilogrammos Ungvári ötödik helye mellett az 57 kilogrammos Karakas Hedvig hetedikként zárt a cselgáncsozók között. Légpuskában Sidin kívül volt még egy magyar induló, Péni István 13. helyen végzett. A kardozó Márton Anna nyolcaddöntőben búcsúzva tizedik lett.
Harcsa Zoltán a férfi 75 kilogrammos ökölvívómezőnyben győzelemmel mutatkozott be, a türkmén Arslanbek Achilovot múlta felül megosztott pontozással. A pénteki nyolcaddöntőben a kubai világbajnok, a súlycsoport első kiemeltje, Arslen Lopez vár rá.
A vitorlázók is megkezdték szereplésüket: a szörföző Cholnoky Sára három futam után 20., míg Gádorfalvi Áron 30., a férfi Laser Standard kategóriában Vadnai Benjámin két futamot követően 27., ugyanakkor Érdi Mária 24. helyen áll.
A férfi vízilabda-válogatott második csoportmérkőzésén is döntetlent játszott, a szerbek után ezúttal az ausztrálokkal osztozott a pontokon (9-9).
A házigazda brazilok megszerezték első aranyérmüket Rióban az 57 kilogrammos cselgáncsozó, Rafaela Silva révén, aki a negyeddöntőben Karakast győzte le.
Az ötkarikás játékok történetében először osztottak érmet női rögbiben: az aranyat az ausztrálok szerezték meg.
A hétfői nap sem múlt el botrány nélkül: a riói rendőrség szexuális zaklatás gyanújával letartóztatta Jonas Junias namíbiai ökölvívót, míg két személyt - Kevin James Mallont, a THG Sports brit jegyeladással foglalkozó cég egyik vezetőjét, valamint tolmácsát - őrizetbe vették illegális jegyeladás miatt. Ezen kívül a lengyelek Európa-bajnok súlyemelője, Tomasz Zielinski fennakadt a doppingvizsgálaton.

Magyar ember Magyar Szót érdemel