2025. május 7., szerda
FORMULA-1

Hamilton nyert Rosberg felségterületén is

Lewis Hamilton egy négy futamon át tartó győzelmi sorozattal, a bajnokság listavezetőjeként vonulhat el a Formula–1 idei nyári szünetére, miután a Magyar Nagydíjon aratott sikerét egy héttel később egy újabbal fejelte meg Németországban.

A Német Nagydíj tavaly kimaradt a versenynaptárból, miután az ország mindkét F1-es pályája nehéz pénzügyi helyzetbe került, az idénre azonban sikerült ismét tető alá hozni a futamot Hockenheimben. A hétvége a mostanság bevett szokás szerint sportpolitikai csatározással és szabálymódosításokkal kezdődött, az F1 döntéshozói ugyanis úgy határoztak, hogy az elmúlt hónapok vitái nyomán ismét szabaddá teszik a csapatrádión történő kommunikációt a pilóták és mérnökeik között. Emellett a pályaelhagyásra vonatkozó szabályokon is enyhítettek, és azt is közzétették, hogy a versenyzők fejvédelmét szolgáló, a pilótafülke felett ágaskodó, „halo” névre hallgató biztonsági elemet mégsem vezetik be 2017-ben, annak kötelezővé tételét egy évvel eltolták.

Ilyen eseménydús előzmények között kezdődött meg a Német Nagydíj, amelynek már az edzésein világossá vált, hogy a Red Bull és a Ferrari ismét csak a 3–6. helyekért küzdhetnek majd a Mercedesek mögött. A pole-t Nico Rosberg szerezte meg, de csapattársa a Hungaroringhez hasonlóan ismét le tudta őt rajtolni a második helyről, és miután az 1-es kanyarba az élen fordult be, többé már a visszapillantó tükrébe sem nagyon kellett belenéznie.

Rosberg rajtja ráadásul olyan gyengén sikerült, hogy a második sorból induló két Red Bull is legyorsulta őt, és az ideiglenes második hely sorsát már egymás között döntötték el az első jobbosban, ahol Max Verstappen egy merész manőverrel, kívülről kerülte meg a 100. F1-es versenyén induló Daniel Ricciardót. A verseny fő eseményeit aztán ennek a triónak a csatái hozták, a közöttük lévő sorrend pedig a három bokszkiállás során párszor fel is kavarodott. Rosberg második kerékcseréjének előretolásával próbálta átugrani a Red Bullokat, és ez sikerült is számára, de csak úgy, hogy a bokszból kihajtó Verstappent a pályán, a hosszú padlógásos szakasz végi hajtűben előzte meg. A német azonban hasonló hibát vétett, mint a spielbergi futam utolsó körében Hamilton ellen: túl későn lépett a fékre, így már csak a külső íven tudott elfordulni, ezzel pedig a pályán kívülre kényszerítette a fiatal hollandot. A versenybírók ezúttal sem voltak elnézőek, Rosberg öt másodperces időbüntetést kapott, amit a következő kerékcseréjekor töltött le, ezzel pedig visszaesett a két Red Bull mögé, és az utolsó szakaszban már nem is tudott támadást indítani ellenük.

Hamilton kényelmes előnnyel nyerte meg a futamot, így az elmúlt hét nagydíjból hat is az ő elsőségével ért véget. Ez a mostani azért lehetett különösen édes számára, mert csapattársa a dobogóról is lemaradt, így 19 pontos előny tudatában kezdheti meg a négyhetes nyári szünetet. A két Red Bull közül végül Ricciardo lett a második, akit csapattársa a verseny közepén, Rosberg üldözése során elengedett jobb taktikája miatt, Verstappen pedig harmadik helyezésével gondoskodhatott arról, hogy az energiaitalosok egy év után először szerezzenek ismét kettős dobogót.

A Ferrarik légüres térben haladtak ezen a versenyen, hiszen úgy jöttek be az 5. és a 6. helyen, hogy az előttük állókkal nem tudták tartani a lépést, a mögöttük haladó Williamsekkel, Force Indiákkal és McLarenekkel szemben viszont kényelmes tempóelőnyük volt. Az olaszok nem lehetnek elégedettek az elmúlt futamokon látott formaromlásukkal, hiszen mostani eredményük azt jelentette, hogy a Red Bull átugrotta őket a konstruktőri tabella második helyéért folyó harcban.

A szezonból kilenc futam még hátravan, a „második félidő” augusztus utolsó hétvégéjén veszi kezdetét a belgiumi Spa-Francorchampsban.

A Német Nagydíj végeredménye: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:30:44,200, 2. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) +6,9 másodperc hátrány, 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) +13,4, 4. Nico Rosberg (német, Mercedes) +15,8, 5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) +32,5, 6. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) +37,0, 7. Nico Hülkenberg (német, Force India) +1:10,0 kör, 8. Jenson Button (brit, McLaren) +1 kör, 9. Valtteri Bottas (finn, Williams) +1 kör, 10. Sergio Perez (mexikói, Force India) +1 kör stb.

A világbajnokság állása, pilóták: 1. Hamilton 217, 2. Rosberg 198, 3. Ricciardo 133, 4. Räikkönen 122, 5. Vettel 120, 6. Verstappen 115, 7. Bottas 58, 8. Pérez 48, 9. Massa 38, 10. Hülkenberg 33, stb.

Csapatok: 1. Mercedes 415 pont, 2. Red Bull 256, 3. Ferrari 242, 4. Williams 96, 5. Force India 81, 6. Toro Rosso 45, 7. McLaren 42, 8. Haas 28, 9. Renault 6, 10. Manor 1.

Magyar ember Magyar Szót érdemel