2026. június 11., csütörtök
MŰKORCSOLYA – SZABADKA

Három érem az idényben

Lassacskán beköszönt a tavasz, ami azt jelenti, hogy a téli sportágak képviselői szögre akaszthatják felszerelésüket, és egy rövid pihenőt követően szárazedzésekkel készülhetnek a következő idényre. Így tesz a szabadkai Spartacus műkorcsolyázója, Kovács Anita is, aki a 2017/18-as idényben három éremmel gyarapította gyűjteményét. A szabadkai Dallamok a jégen elnevezésű versenyt és az Újvidéken megtartott tartományi bajnokságot megnyerte, az országos bajnokságon pedig ezüstérmet szerzett az Interpretáció B kategóriában indult versenyző.

Sokat dolgoztunk, hogy a versenyekre maximálisan felkészüljünk, és az eredmények azt mutatják, ez sikerült is. A sok munka heti hét edzést foglal magában, naponta általában két órát gyakoroltunk. Elvárásaim szerint szerepeltem, hiszen előzetesen érmeket vártam a versenyekről. Mindkét versenyen a kánkán zenéjére léptem fel legutóbb. Nagyon sajnálom, hogy a szegedi Napfény Kupát idén még nem tartották meg, minimális esély ugyan van rá, de nem hiszem, hogy mi indulunk már, mivel március eleje óta jegünk sincs. A következő idényben más kűrrel és más zenével, vagy egy pop-rock stílusú számmal, vagy spanyol, esetleg orosz számmal lépek jégre – mondta Kovács Anita.

A Spartacus tagjai közül az országos bajnokságon Anita 2. helye mellett Mina Vrcelj a 6., Sandra Bogićević a 8. helyen végzett, a tartományi bajnokságon pedig Kovács mögött Vrcelj a 2., Bogićević a 3. helyet szerezte meg. Anita és a többi szabadkai műkorcsolyázó munkáját is Marija Terezija Ćurčija edző irányította.

Magyar ember Magyar Szót érdemel