2026. június 12., péntek

Doppingolt a szlovén sílövőnő

A 2010-es vancouveri téli olimpián elért minden eredményét törölték Teja Gregorinnak, a legeredményesebb szlovén női sílövőnek, mivel az újratesztelések szerint doppingszert használt. A 37 éves, már visszavonult sportoló pozitív mintáját már októberben közölte a nemzetközi sportági szövetség, a NOB pedig szerdán jelezte, hogy az egyéni eredményei mellett a szlovén váltó kilencedik helyét is törölte. A GHRP-2-M2 nevű növekedési hormonnal lebukott Gregorinnak Vancouverben a tömegrajtos viadalon elért ötödik helye volt a legjobb eredménye, emellett pedig két másik egyéni számban, illetve a stafétával is kilencedik lett. A sportoló karrierje legnagyobb sikerét négy évvel később érte el, Szocsiban ugyanis az üldözéses versenyben bronzérmet nyert. A 2010-es minták közül 1195-öt elemeztek újra, és a NOB közlése szerint Gregoriné az egyetlen pozitív eredmény.

Bartoli újra a pályán

Jövőre újra indulni akar tenisztornákon Marion Bartoli, a wimbledoni bajnokság 2013-as győztese. A 33 éves francia játékos Instagram-oldalán videoüzenetben jelentette be, hogy tervei szerint márciusban kezdi újra versenyzői pályafutását. „Ez egy nagy kihívás. Nagyon remélem, hogy márciusra, a miami tornára készen fogok állni” – fogalmazott Bartoli, aki 2013-ban, bő egy hónappal váratlan londoni győzelme után – sorozatos sérüléseire hivatkozva – jelentette be visszavonulását. Ezután szakkommentátorként dolgozott, emellett ékszer- és cipőkollekciót jelentetett meg, 2015-ben pedig a rajongói véleményét kérte ki arról, hogy szerintük érdemes lenne-e visszatérnie. Az eltelt időszakban is akadtak egészségi problémái, fogyása után pedig többször kénytelen volt cáfolni, hogy anorexiával küzdene.

A madridiak panasza

Az Atlético Madrid a FIFA-hoz fordult, mert álláspontja szerint a Barcelona szabálytalanul kezdett puhatolózásba Antoine Griezmann megszerzését illetően. A fővárosiak azt nehezményezik, hogy a katalán klub a beleegyezésük nélkül lépett kapcsolatba a francia támadóval. A kapcsolatfelvételről már cikkezett a spanyol sajtó, Guillermo Amor, a Barcelona sportkapcsolatokért felelős igazgatója pedig vasárnap úgy nyilatkozott, hogy Josep Maria Bartomeu vélhetően megkereste Griezmann családját, egyben képviselőjét az esetleges klubváltásról. A fővárosiak viszont emlékeztettek arra, hogy Griezmann hosszú távú szerződéssel rendelkezik náluk, így velük is kapcsolatba kell lépni, illetve az egyezkedés szerintük hatással lehet a mostani bajnokságra is, melyben jelenleg a Barcelona az éllovas, az Atlético pedig a második. A francia támadó jelenlegi szerződése 2022 júniusáig szól, kivásárlási ára 100 millió euró.

Magyar ember Magyar Szót érdemel