2026. június 12., péntek

Katinka-nap Koppenhágában

Katinka-napot tartottak Koppenhágában, a 19. rövid pályás Európa-bajnokságon. A magyarok jelenlegi „zászlóshajója” ugyanis két számban is az aranyért versengett, s meg is nyerte a legfényesebb medálokat. Az első a 200 méter hát volt, amelyben minden csúcs az övé, de ezt nem respektálta sokra az ukrán Darina Zavina, aki végig Katinka nyakán lógott, de a fordulókban, főleg az utolsóban Hosszú megmutatta, ki is az úr a házban. E számban szintén döntőt úszott Burián Kata is, s megfázva, egyéni legjobbal a kiváló 5. helyen zárt.

A változatosság kedvéért a második Hosszú-döntős számában, a 100 méter vegyesben is Katinka tartja a világ- és Európa-csúcsot, s itt Sarah Sjöströmöt tartották a nagy riválisnak, bár majd két másodperccel rosszabb idővel került a döntőbe, mint a magyar. Az Iron Lady aztán bebizonyította, ebben a számban sincs még méltó ellenfele, így aztán már 4 aranynál tart, s összesen 5 arannyal a magyarok az éremtáblázaton versenyben vannak az első helyért az oroszokkal.

Katinka négy aranynál tart (Fotó: Beta/AP)

Katinka négy aranynál tart (Fotó: Beta/AP)

A szerbiai versenyzők közül Szilágyi Csaba úszott a legjobban 100 méter mellen (58,64), ezzel első tartalék volt az elődöntőben, de sajnos ott senkinek nem akaródzott visszalépnie…

A nap több más érdekességet is tartogatott, de a legjobban várt futam a női 100 méter gyors volt, mert olyan mezőny gyűlt össze, hogy hasonlóra még a legtapasztaltabb edzők, újságírók vagy szurkolók sem emlékeznek. A számban összesen öt olimpiai, világ- és Európa-bajnoknő versengett az elsőségért, a legjobb idővel pedig „csak” olimpiai, világ- és Európa-bajnoki bronzérmes indult. A holland Ranomi Kromowidjojo pályafutása során eddig 61 érmet nyert nagy versenyeken, a svéd Sarah Sjöström 51-et, az olaszok nagyasszonya, Federica Pellegrini pedig 48 ilyen medálnál tart, de a szintén holland Femke Heemskerk és a dán Pernille Blume is ebbe az elit társaságba tartozik, az említett „csak” bronzérmes pedig a francia Charlotte Bonnet volt. A rajt után aztán kiderült, hogy a legrangosabb pályákon úszók csak a bronzéremért küzdhetnek, mert a 2-es és a 7-es pályán Kromowidjojo és Sjöström külön csatát vívott az aranyért. Végül a holland lány csapott be elsőnek, Sjöström pedig láthatóan csalódott volt. Hát kérem, ilyen mezőny gyűlt össze ezen a kontinensviadalon!

Európa-bajnokok, férfiak, 200 m vegyes: Philip Heintz (német) 1:52,41. 100 m hát: Kliment Kolesznyikov (orosz) 48,99. 1500 m gyors: Mihailo Romancsuk (ukrán) 14:14,59, … 8. Lakatos Dávid (magyar) 14:52,54. 50 m gyors: Vlagyimir Morozov (orosz) 20,31. Nők, 100 m gyors: Ranomi Kromowidjojo (holland) 50,95. 200 m hát: Hosszú Katinka (magyar), … 5. Burián Kata (magyar) 2:04,94. 200 m pillangó: Franziska Hentke (német) 2:03,92, … 4. Kapás Boglárka (magyar) 2:06,02, … 7. Szilágyi Liliána (magyar) 2:07,45. 100 m vegyes: Hosszú 56,97, … 8. Verrasztó Evelyn (magyar) 59,99. 4×100 m gyors: Hollandia 1:33,91, … 8. Magyarország 1:39,98.

A hétvégi részletes program, szombat, selejtezők: 50 m pillangó (férfiak, 9.30), 50 m hát (nők, 9.40), 100 m gyors (férfiak, 9.49), 200 m gyors (nők, 10.07), 100 m pillangó (nők, 10.24), 100 m vegyes (férfiak, 10.36), 200 m vegyes (nők, 10.48), 4×50 gyors (mix, 11). Elődöntők és döntők: 50 m hát (nők, 17, elődöntő), 50 m pillangó (férfiak, 17.08, elődöntő), 100 m mell (nők, 17.16, döntő), 100 m gyors (férfiak, 17.22, elődöntő), 200 m vegyes (nők, 17.31, döntő), 100 m vegyes (férfiak, 17.45, elődöntő), 200 m gyors (nők, 17.57 döntő), 100 m mell (férfiak, 18.10, döntő), 100 m pillangó (nők, 18.16, elődöntő), 50 m pillangó (férfiak, 18.32, döntő), 50 m hát (nők, döntő), 4×50 m gyors (mix, 18.49).

Vasárnap, selejtezők: 50 m gyors (nők, 9.30), 50 m hát (férfiak, 9.41), 200 m mell (nők, 9.51), 200 m pillangó (férfiak, 10.07), 400 m gyors (nők, 10.24), 4×50 vegyes (férfiak, 10.47), 4×50 m vegyes (nők, 10.58). Elődöntők és döntők: 50 m gyors (nők, 17, elődöntő), 50 m hát (férfiak, 17.08, elődöntő), 200 m mell (nők, 17.16, döntő), 100 m gyors (férfiak, 17.23, döntő), 100 m pillangó (nők, 17.28, döntő), 100 m vegyes (férfiak, 17.34, döntő), 400 m gyors (nők, 17.47, döntő), 200 m pillangó (férfiak, 18.02, döntő), 50 m gyors (nők, 18.16, döntő), 50 m hát (férfiak, 18.28, döntő), 4×50 m vegyes (nők, 18.47, döntő), 4×50 m vegyes (férfiak, 19.08, döntő).

Magyar ember Magyar Szót érdemel