A vajdasági népművészeti táborok forgatagában volt szerencsém megismerkedni Flaman István citeraoktatóval, aki lendületességének, lelkesedésének és humorának köszönhetően számos diákkal megszeretteti a citerázást. Az idei temerini népművészeti táborban engem is a citera mellé varázsolt, hogy picit ismerkedjek a hangszer szépségével.
A Szenttamáson és Tordán oktató István mesélt a kezdetekről, az év közbeni és a tábori oktatás alapvető különbségeiről, és főként arról az elhivatottságról, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az ember bármilyen hangszeren játszon.
Flaman István citeraoktató (Szabó Nóra felvétele)
Milyen múltra tekint vissza Nálad a citeraoktatás?
– A kezdetek képzésekkel indultak, természetesen én is tanultam. 1994/95-ben jártunk át Vajdaságból Örkénybe továbbképzésekre, ami magyar állami támogatással valósult meg, itt népzeneoktatók tanultunk. Voltak citerások, tamburások, népdalénekesek. ’95-ben volt egy 10 napos tábor, annak a végén szereztük meg az elismerő okleveleinket, diplomáinkat. Persze én előtte is oktattam már, de ettől kezdve volt egy erősebb alapom is az egészhez.
Ahogy Te is több alkalommal fejlesztetted magad a táborokban, ez a jellegű intenzív oktatás a gyerekekre is vetül, számos népzenei és hangszeres oktatással kapcsolatos hetek vannak a nyár folyamán Vajdaságban is, ahol a diákok akár újonnan is ismerkedhetnek egy-egy hangszerrel, illetve fejleszthetik a már meglévő tudásukat. Te hogyan látod, mi az alapvető különbség az év közbeni oktatás és egy nyári tábor között?
– Sokkal többet meg lehet tanulni egy táborban. Először is induljunk ki abból, hogy mi az oktató elképzelése, a másik pedig, hogy milyen diákokat kap. Nem mindegy, hogy az adott oktató teljesen kezdőkkel kezd el dolgozni, vagy már haladókkal, más lesz a munkafolyamat tempója. Természetesen azt is nézni kell, hogy az adott táborban mennyire vegyes a társaság. Ha a fejlettségi paletta széles, tehát egy helyen van a kezdő, a középhaladó és a haladó is, akkor picit lassabban tud haladni az ember, mert más oktatást igényelnek a gyerekek, más tempóban, más szinten. Mindenesetre azon a tényen nem változtat, bárhol is tartson egy gyerek, hogy sokkal intenzívebb. Egy hét tábor alatt képesek vagyunk átvenni fél év anyagát is. Persze ezt nem feketén-fehéren kell érteni, de ha „gorombán” vesszük, akkor így van. Lehet picit kevesebb, picit több, de nagyjából fél évet ölelhet fel egy intenzív egyhetes tábor, ahol délelőtt is több órát muzsikálunk, és délután is.
Ami még fontos, hogy én mint oktató, mennyire ismerem az adott gyereket. Ha az én diákom, ismerem a tempóját, tudom, mennyit bír, honnan hova jutott el mondjuk fél év alatt tanév közben stb. Egy új növendékkel kicsit nehezebb ilyen szempontból, mert ott ki kell puhatolni, hogy mennyire terhelhető.
Az évek során a gyerekeken keresztül szoktál-e változtatni a saját módszereden? Szóval magát az oktatást a gyerekek is formálják, vagy ragaszkodsz egy oktatási stílushoz, amihez nekik kell igazodni?
– Az alap módszer nálam állandó, de természetesen azt is fel kell ismerni, hogy minden gyerek más, mindenkihez máshogyan kell hozzáállni, mindenkihez más a kulcs, de ez nem változtat azon a tényen, ahogyan én próbálok oktatni. Inkább az út változik, amin keresztül eljutok egy-egy diákhoz, hiszen mindenkit máshogyan kell megszólítani, mindenkinek más az erőssége, gyengesége. Alapsémák persze vannak, amik visszatérőek, pl. a kezdők hajlamosak gyorsabban pengetni, hogy gyorsan túl legyenek az adott dalon. Azonban a legfontosabb, hogy én mint oktató igyekezzek irányítani magamat is a gyerek igényei szerint. Nem szabad sablonszerűen, berögzötten ugyanazt csinálni, az nem lenne célravezető, elvégre megszerettetni akarom a gyerekekkel citerázást, nem elzavarni őket ettől az egésztől. Amikor egy gyerek nem tud megcsinálni valamit, akkor próbálok olyan utat mutatni neki, amelyen keresztül sikerélménye lesz, ami menni fog neki, így a kedv és a lelkesedés is megmarad, amellett, hogy egy adott dallam pengetése is sikerül. Célom, hogy a népzenét minél jobban megszerettessem.
Kezdő cetrásként melyek a legáltalánosabb jellemvonások a gyerekeknél, illetve Te hogyan reagálod le?
– Először is fontos, hogy nem riasztom el a diákot, hogy mennyire nehéz hangszerről van szó, inkább azt erősítem, hogy igen egyszerű. De ha szívemre teszem a kezem, annyira nem is könnyű, hiszen már az első mozzanatok is nagyon fontosak, hogyan állunk be a hangszerhez, milyen szögben tartjuk stb. Egy rakás információval bombázom startból a gyereket, ami idővel szépen leülepszik és minden a helyére kerül. Mivel sok a kezdeti tanulnivaló, ezért természetes, hogy ha az egyik dologra figyel, akkor a másik elveszhet, pl. ha megpróbálunk énekelni is a citerázás mellé, az már egy olyan plusz tevékenység, ami nehezíthet az ujjak mozgásán, hiszen a népdalra kezd el figyelni a gyerek, vagy fordítva. Ezeket mind-mind össze kell hangolni. Ez csak kitartással és idővel megy, türelmesnek kell lenni. Egy folyamatos, jó baráti viszonyos javítgatással minden elérhető. Kicsit viccelődünk, kicsit komolyabban rászólunk, kicsit javítjuk a beállást, az ujjak állását, és lépésről lépésre kialakul minden.
Akármilyen egyszerű gyerekdalról beszélünk, ahogy már említettem is, felpörgetik, begyorsítják, mert azt hiszik, akkor jobban el tudják játszani, de nem így van. Szépen le kell lassítani, a hibákat is jobban kihallja így az ember.
Vajdasági szinten szerinted mennyire erős a citerázás?
– Volt egy időszak, amikor rengeteg citerás volt, aztán az elmúlt 6-7 évben hirtelen egy nagy hullámvölgybe került, a citerások száma nagyon megcsappant, amit a táborokban is lehet látni. Viszont amikor nagyon élte a világát a citerázás, abból az időből lévő diákok mára oktatók lettek. Bár csökkent a számuk, de minőségi oktatás folyik. Jó lenne, ha a mostani generáció körében is nőne azoknak a száma, akik tanulnak, akik muzsikálnak.
Mennyire vonhatóak be a gyerekek manapság?
– Bevonhatóak, érdeklődőek, de manapság nagyobb népszerűsége van a vonós hangszereknek, hiszen a táncházi zene alapját az adja. Egy citerás ilyen formában ezt nem tudja megcsinálni, hiába mondhatjuk, hogy a citera magában is egy zenekar, egy táncház más hangszert igényel. Régen akár egy lakodalmat is végig lehetett muzsikálni citerával, de mai szemmel nézve ez átalakult.
Számodra mit jelent a muzsikálás?
– Idegnyugtató, pihentető, lelki táplálék, ami tisztaságot ad. Ilyenkor eleresztheted a bánatod, elvégre „a magyar embör ha búsul, tud danolni, ha vidám, tud danolni”.
