2024. június 16., vasárnap

Egyedül te ismerheted föl Macimamát

Hosszan néztek a hósirályok a hajóhíd tetejéről a nyitott ajtókra.

– Valamit tennünk kellene! – javasolta a legfiatalabb. – Talán lenézhetnél, Hósirály! Közülünk egyedül te ismerheted föl Macimamát, hiszen beszéltél is vele.

– Menj le, Hósirály! – biztatta őt az első madárcsoport vezetője. – Én nem tudok a jegesmedvék nyelvén beszélni.

– Én sem nagyon – válaszolt a Hósirály. – Egyetlen találkozásunk alkalmával én beszéltem hozzá, ő meg inkább csak integetett a fejével.

Egyszer két lábra is állt, talán, hogy jobban hallja a hangomat.

A hajóhíd tetején utazó hósirályok mindannyian bólogattak.

– Lemegyek! – döntött Hósirály.

Ugrott egyet Hósirály, kicsit széttárta a szárnyát, levitorlázott az egyik nyitott ajtó mellé. Kicsit félve, mégis belépett a terembe. Szárnysuhogására fölfigyeltek a jegesmedvék. Megjelenésekor így köszöntötte őt egy nagyobbacska bocs:

– Jé, egy hósirály!

A fehér fejek mind a fehér madár felé fordultak.

Az ivóvizet kínáló tengerész fölkiáltott:

– Hol jársz itt, te, sirály, ahol a madár sem jár?

Talán valamelyik esti meséből maradt meg a bácsiban a kicsit átalakított örökös mesekérdés? Talán épp alkonyatkor kívánt szép álmokat az unokájának, amely altatóban ilyen kérdés is elhangzott?

– Egy jegesmedve anyukát keresek, akivel nemrégen találkoztam egy széttöredezett jégdombocska maradványán – válaszolt a Hósirály.

– Beszéltél is vele? – kérdezte egy hatalmas jegesmedve úr.

– Beszéltem. Hírt vittem neki egy csöpp jégtáblán hajózó bocsról.

– Petibocs! – hallatszott a hajófenék mélyéről egy hang, amelyben keveredett az öröm és a szívszorító félelem.

– Ki kiabált a terem sötét sarkából? – kérdezte a tengerész.

– Én! Petibocs anyukája! Macimamának hívott a kisfiam.

– Téged keresünk, Macimama! De jó, hogy rád találtunk!

A tengerész kinyitott egy tetőablakot, így világos lett. Macimama örömében két lábra állt, hogy ünnepélyesebben fogadhassa a Hósirályt.
A madár nem repülhetett a teremben, apró lépésekkel, sirály módra szedte a lábát, de megérkezése Macimamának nagyon hosszú időnek tűnt.

Végre odatotyogott Hósirály Macimama kicsi lakosztályához.

– Hogy van a fiam? – köszönés helyett ez a kérdés buggyant ki Macimama száján. Nem csodálkozott ezen egy jelenlévő sem, mert, komoly a baj, egy édesanya számára megszűnik minden más a világon, csak a gyerekecskéje létezik.

– Jól van.

– Hála Mindenhatónknak! Egészséges?

– Egészséges. Nem viselte meg a jégtáblán való hajókázás, mert idejében riasztottunk egy csapat fókát, akik belekapaszkodtak Petibocs jéghajójába, és kiúsztatták hozzánk egy hatalmas gleccserre.

– Enni kap?

– Pótmamája van, és húgocskája is. Szopnak mind a ketten, pótmama jól bekészült születendő utódainak fogadására.

– Több bocsot is szült a mi drága jótevőnk?

– Két gyereke lett. Ám a fia Fényországba távozott szinte a születése után.

Macimama nagyot nyelt, meg is nyugodott. De a sok kérdés, ami még lett volna, pillanatnyilag mind kiugrott a fejéből.
A hatalmas jegesmedve úr kíváncsian bámulta Hósirályt.

– Hogyan képzelted el, hogy megtalálod Petibocs mamáját?

– Ezen nem gondolkodtam egy pillanatig sem. Fogalmam sem volt, mit teszünk, ha helyzetbe kerülünk.

– Milyen helyzetre gondolsz?

– Milyen helyzetre? Például ha találkozunk valakivel, akkor rákérdezünk, mit tud egy eltűnt kicsi jegesmedve bocsról.

– Valóban eltűnt sok kicsi bocs. Szinte egyről sem tud senki semmit. És ti kikkel találkoztatok?

– Néhány hósirállyal, akik szemlélgették, milyenné is lett a mi gyönyörű, jeges, havas világunk. Szerencsére ott volt egy bálnatestdarab, abból újabb erőt merítettünk, így folytathattuk utunkat tovább.

– Ha nincs a bálna?

– Egymás után lehullottunk volna ebbe a csúffá tett, szennyes, halálos, jeges tengervízbe.

– Életetek árán is kerestetek egy jegesmedve anyukát, hogy közöljétek vele, a fia megmenekült.

– Igen. De mi nem gondolkodtunk azon, hogyan is végződhet az utunk.

– Csoda ez az északi sarkkörön. Hósirályok segítenek a jegesmedvéknek!

– Ti is sokat segítetek nekünk. Soha egyetlen jegesmedve sem képes elfogyasztani kifogott zsákmányát. A fókákról ti leginkább a zsírréteget tüntetitek el.

– És jó étvággyal fogyasztjuk a szívét-máját! – nevetett föl a hatalmas jegesmedve úr.

– A húsát nekünk hagyjátok.

– Látod, Hósirály, erre nem is gondoltam.

A jégtörő remegni, oda-vissza düledezni kezdett. Mindenki belekapaszkodott, amibe tudott. A kis bocsok anyjuk puha, hasi szőrébe kapaszkodtak.

– Újra jégmezőre bukkantunk – szólt a tengerész. – Lassul a haladásunk, mert törjük a jeget, hogy utat vájjunk magunknak hazafelé.

– Hazafelé? – sírta el magát Macimama.
Sok jegesmedvének könny buggyant ki a szeme sarkából.

– Én a kisfiamhoz mennék! – zokogta Macimama.

(Alkotótársaim: Báló Júlia, Bajusz Lola, Dobos Kis Ádám, Magda Máté, Mancfeld Bianka, Nagy Zámbó Bálint, Sóti Sára és Szalai Áron, a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola tanulói)