Az idén ünnepeljük a nándorfehérvári csata 570. évfordulóját, amely a magyar történelem egyik legfényesebb győzelme. Hunyadi János itt állította meg II. Mehmed többszörös túlerőben lévő seregét, és ezzel évtizedekre megmentette Magyarországot az oszmán hódítástól. Erre az eseményre emlékeztet minket mindennap a déli harangszó. Jelen írásunkban a nándorfehérvári diadalt elevenítjük fel olvasóink számára.
A XIII. század utolsó éveiben az anatóliai török törzsek egy Oszmán nevű vezetője önálló kis államot hozott létre a Bizánci Birodalom szomszédságában. Oszmán 1299-ben felvette a szultán címet és új dinasztiát alapított. Később ezt az államot róla nevezték el Oszmán Birodalomnak. Oszmán utódai a XIV. században hódító hadjáratok sorával terjesztették ki az állam határait. Az oszmánok az 1354-ben elfoglalták a bizánciaktól Gallipoli erődjét, és ezzel megvetették lábukat Európában. Éppen abban az időben, amikor hatalmi vákuum alakult ki a Balkán-félszigeten. Az egykor hatalmas Bizánci Birodalom ekkor már hanyatlófélben volt. A Szerb Birodalom Dusán cár 1355-ben bekövetkezett halála után szétesett, a bolgár állam pedig három részre szakadt. Így az oszmánok az elkövetkező évtizedekben sorra meghódították a legyengült kis balkáni államokat.
A nándorfehérvári csata, középen Kapisztrán János
1451-ben II. Mehmed került a szultáni trónra. Sokat elárul róla, hogy uralkodása alatt a Hódító melléknevet kapta. Nem véletlenül. II. Mehmedet az a cél vezérelte, hogy minél jobban kiterjessze birodalmának határait. Mindjárt uralkodásának kezdetén a bukás szélén álló Bizánci Birodalomra irányította figyelmét. A Mediterráneumot uraló egykori Keletrómai Birodalom akkor már jószerével csak a fővárosát, Konstantinápolyt uralta. Igaz, a várost 20 kilométer hosszú falrendszer vette körül, így II. Mohamed a teljes hadával és az ostromra építtetett flottával vonult a bizánciak ellen. Emellett a legenda szerint egy Orbán nevű magyar ágyúöntő 8 méternél is hosszabb és majdnem 1 méter átmérőjű ágyút öntött a szultánnak. Az oszmánok 1453-ban vették be Konstantinápolyt. XI. Kónsztantinosz bizánci császár az ostrom során hősi halált halt, ezzel a Bizánci Birodalom megszűnt létezni. II. Mehmed a győzelem után a római császárok örökösének nyilvánította magát, és Konstantinápolyt birodalmának új fővárosává tette.
II. Mehmed Bizánc elfoglalása után már Nándorfehérvár, Buda és Bécs elfoglalását tervezte. Magyarország nemesei Konstantinápoly eleste után tisztában voltak azzal, hogy a szultán következő célpontja az ő országuk lesz, és először a legdélebbi végvárat, Nándorfehérvárt fogja ostrom alá venni. Azt is tudták, hogy ha Nándorfehérvár elesik, akkor a törököknek egyenes útjuk nyílik Buda felé. A megoldást mindenki legkiválóbb magyar hadvezérétől Hunyadi Jánostól, az ország főkapitányától várta, aki korábban számos hadjáratot vezetett a törökök ellen, csaták sorában ütközött meg velük. Ezért méltán érdemelte ki a Törökverő melléknevet. Tegyük hozzá, hogy Hunyadi nemcsak kiváló hadvezér, hanem kiemelkedő államférfi is volt, hiszen 1446 és 1453 között, míg V. (Utószülött) László király kiskorú volt, kormányzóként a Magyar Királyság élén is állt. A háborúra való felkészülés már 1453-ban megkezdődött. 1454 januárjában a budai országgyűlésen nagyszabású intézkedéseket hoztak, hogy az országot harcképes állapotba hozzák. Elrendelték a nemesség általános felkelését és a telekkatonaság felállítását. Az így létrejövő hadsereg élére Hunyadit nevezték ki.
Dugovics Titusz önfeláldozása
A magyarok törökök elleni harcát az 1455-ben megválasztott új pápa, III. Callixtus is segíteni akarta. Egy új keresztes hadjáratot kívánt szervezni a törökök ellen, felhívásai azonban az európai uralkodóknál süket fülekre találtak. A pápa emellett Budára küldte Juan Carvajal bíborost, hogy az egyház teljes támogatásáról biztosítsa a magyarokat. Az egyház részéről azonban végül nem ő, hanem az akkor már hetvenéves Kapisztrán János (Giovanni di Capistrano) itáliai ferences tette a legnagyobb szolgálatot a magyaroknak, aki nagy hatású prédikációival gyűjtött sereget Hunyadinak. A magyar királyi udvar 1456 áprilisában már tudomást szerzett róla, hogy II. Mehmed megindul Nándorfehérvár ellen, de nem tették meg a kellő intézkedéseket a védekezésre. Így Hunyadi saját költségén egy 10 ezer fős sereget állított ki, és ezzel a haderővel vonult Szegedre, ahol még kétezer fő csatlakozott hozzá, valamint Kórógyi János macsói bán a csekélyke csapatával állt a főkapitány mellé. Eközben a nándorfehérvári várban Szilágyi Mihály várkapitány, Hunyadi sógora mintegy hétezer főnyi várőrséget tudott toborozni. III. Callixtus nem tudott érdemi segítséget küldeni, pusztán annyit tehetett, hogy elrendelte a déli harangszót, amellyel imára hívta a hívőket a keresztény világ védelméért.
II. Mehmed oszmán szultán 1456. július 4-én csaknem százezres sereggel, tüzérséggel, ostromgépekkel felszerelve, hajókkal ellátva vette ostrom alá a Száva és a Duna találkozásánál fekvő Nándorfehérvárt. A konstantinápolyi ostrom tapasztalatai alapján az első napokban nem indított rohamot, hanem mozsárágyúkkal lőtte a vár falait. Mivel Nándorfehérvár még az ágyúk térhódítása előtti korokban épült, vékony falai és magas tornyai gyorsan romhalmazzá váltak. A török flotta eközben hajózárat alakított ki, hogy így akadályozza meg Hunyadi felmentő seregének bejutását, II. Mehmed azonban egy jelentős taktikai hibát követett el. Nem szállta meg a Duna és a Száva várral szemben fekvő partjait, így Hunyadi felmentő seregével itt kiépíthette állásait. Emellett Kapisztrán János is megjelent kereszteseivel. Az itáliai ferences végül mintegy 25-30 embert tudott toborozni. Hívására főleg délmagyarországi magyar és szerb parasztok, kézművesek és szegény emberek ragadtak fegyvert (itt főleg botokra és kaszákra kell gondolni), akiket közvetlenül veszélyeztetett a török támadás. Hunyadi naszádjaival, valamint a környékbeli szerb hajósok több száz dereglyéjével július 14-én áttörte a törökök hajózárát, és erősítést, valamint élelmet juttatott be az ostromlottaknak. Hunyadi saját serege élén csatlakozott a védőkhöz, míg Kapisztrán kereszteseit letáboroztatta a Száva bal partján. Ezért II. Mehmed július 21-én döntő rohamot indított. A törökök kis híján meg is kaparintották a várat, de a legenda szerint Dugovics Titusz önfeláldozása – aki a mélybe rántotta a lófarkas zászlót kitűző török katonát – megfordította a harc kimenetelét. Másnap, július 22-én II. Mehmed újabb rohamot indított. Kapisztrán fegyelmezetlen keresztesei azonban parancs nélkül átkeltek a Száván, és megindultak a törökök ellen. A szultán a lovasságát küldte ellenük, ezáltal viszont védtelenül hagyta a tüzérségét. Hunyadi rögtön felismerte, és nehézlovasságával kitörve a várból elfoglalta a török ágyúkat, majd a magyarok ezzel lőtték a török lovasságot. A keresztesek közben elérték a török tábort, valamint a várból kiözönlött az egész magyar sereg, és csatlakozott a harcolókhoz. II. Mehmed ezzel vereséget szenvedett, és még aznap döntött a visszavonulásról.
Nándorfehérvár XVI. századi ábrázolása
A győzelem hírét egész Európában kitörő lelkesedéssel fogadták. II. Callixtus az örömhír érkezésének a napját, augusztus 6-át, Urunk színeváltozásának ünnepét főünneppé nyilvánította, a déli harangszóhoz pedig hálaadó imádságot rendelt. Hunyadi győzelmét ki akarta használni. Egy nagyszabású hadjáratot tervezett a törökök ellen, amellyel Bizáncot is felszabadította volna. Terveit azonban a nándorfehérvári táborban kitört pestisjárvány megakadályozta. Hunyadi János augusztus 11-én hunyt el, Kapisztrán János pedig október 23-án, szintén pestisben. A nándorfehérvári diadalnak köszönhetően az Oszmán Birodalom európai terjeszkedése csaknem hetven évre megtorpant. A középkori Magyarország ez alatt az idő alatt Hunyadi János fia, Mátyás király uralkodása alatt elérte fénykorát. A törökök egészen 1521-ig nem támadtak az országra.
Felhasznált irodalom
Hardi Irsai Angéla: A nándorfehérvári diadal (1456). Létünk 2006/2.; Engel Pál – Kristó Gyula – Kubinyi András: Magyarország története 1301–1526. Osiris Kiadó, Budapest, 2005; Tarján M. Tamás: A nándorfehérvári diadal (rubicon.hu); Tarján M. Tamás: Konstantinápoly az oszmánok kezére kerül (rubicon.hu).
Nyitókép: Hunyadi János, a törökverő (Fotó: wikipedia.org)



