A köpönyeg című produkciót mutatja be e hó 22-én a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a repríz pedig 24-én lesz. A Gogol műve alapján készült előadást Kokan Mladenović rendezi, aki nem először dolgozik a KDSZ-ben, korábban a Felhő a nadrágban, a Gusztáv a hibás mindenért és Az utolsó kislányok című előadásokat rendezte. Úgy tudni, Dosztojevszkijtől ered a híres szállóige: Mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk elő. Kokan Mladenovićot megkérdeztük, hogy miért pont erre az elbeszélésre esett a választás.
– A köpönyeg elavult történetnek tűnhet, de valójában a mai időkről szól. A bürokrácia végtelen labirintusáról, és arról, amikor az emberek azt gondolják, hogy elég csak a munkájukkal foglalkozniuk, nem érdekli őket semmi sem, ami körülöttük zajlik. Arra viszont nem gondolnak, hogy ezzel a jövőt teszik tönkre. A legszörnyűbb mondat, ami egy periódus végére pontot tesz az, hogy „én csak a munkámat végeztem”. A mi emberünk, akárcsak Gogol Akakij Akakijevicse is folyton ezt ismétli – váéaszolta a rendező.
Gogol vadonatúj köpönyege
Az előadás szereplői Ágyas Ádám, Búbos Dávid, Hodik Annabella, Kucsov Borisz és Verebes Andrea.
Búbos Dávid arról beszélt, hogy a próbák idején Gogol művén keresztül szemlélik a mai világot:
– Egyfajta prizmának használjuk. Azt a jelenséget figyeljük meg, amit az elbeszélés taglal, úgymond az Akakij Akakijevicsizmust kutatjuk. Úgy gondolom, hogy ez a helyes út, amikor e műnek a feldolgozásáról van szó. Az a fajta bürokrácia, amiről A köpönyegben olvashatunk, a mai időkben is jelen van, és ebből a szempontból mindannyian egyfajta hierarchiának, sőt táplálékláncnak vagyunk a részei. Félelmetes belegondolni abba, hogy a világ vajmi keveset változott a Gogol-mű óta. A bürokrácia, a robotolás, a kilátástalanság körforgásában élünk továbbra is. Azt gondolom, hogy az egyén felelősségén múlhat, hogy ki tudunk-e ebből lépni valaha is, és előrehaladni, vagy minden marad a régiben. Mi csak a munkánkat végezzük, a világ megy tovább a maga útján, és mi semmit se teszünk, egzisztálunk mellette – hallottuk Búbos Dávidtól.
Kucsov Borisz arra tért ki, hogy miért érdemes időről időre visszatérni a klasszikus olvasmányokhoz:
– A klasszikusok azért klasszikusok, mert időtlenek, örök érvényű témákkal foglalkoznak. Mi is jól tesszük, ha ezekkel foglalkozunk, időnként emlékeztetjük vagy figyelmeztetjük magunkat, hogy vegyük észre azt, ami fölött elsiklunk, megszokunk, és amire nem vagyunk hajlandóak reagálni. Nem látjuk be, hogy bizonyos tekintetben változásra van szükségünk. Belesülünk a hétköznapjainkba, rutinszerűen hajtjuk a mókuskereket, behúzzuk fülünk-farkunk, és beleragadunk a saját sarunkba, mert ilyenek vagyunk. Ezek a művek valahol mind arról szólnak, hogy az egyén kizökken a komfortzónájából, a mindennapjaiból. Valamiért küzd, valamit el akar érni. Gondoljunk csak a nagy hősökre, akik konfliktusokba kerülnek. A mi történetünkben a főhősünk nem keveredik konfliktusba senkivel sem, hiszen egy szürke átlagemberről van szó, aki még az átlagosnál is átlagosabb. Visszahúzódó, kevés inger éri, de ez a saját döntésén is múlik. A főhősünket párhuzamba állítjuk a jelen kor emberével. Azokkal, akik belesüppednek a létezésükbe, és nem is hajlandóak kiszakadni. Beszűkült látókörben élik az életüket, és nem gondolnak arra, hogy ezzel tulajdonképpen a többieket hátráltatják a fejlődésben, a kibontakozásban. Márpedig közösség vagyunk, és amikor valaki nem tud elmozdulni, annak mások is a kárát látják – mondta Kucsov Borisz.
Hodik Annabella a klasszikus irodalom és a mai világ közti kapcsolatról szólt. A fiataloknak is azt tanácsolja, hogy olvassanak klasszikus műveket, mert általuk jobban megértik a mai világot.
– Középiskolásként találkoztam ezzel a művel, de akkor még nem tulajdonítottam neki akkora jelentőséget, mint most. Igaz, még nem is voltam túlságosan tájékozott a világ eseményeit illetően. Most már nagyon érdekesnek tartom a maga furcsa, kicsit groteszk módján, hogy mennyire párhuzamba lehet állítani ezt a szöveget a mai világban zajló eseményekkel. Szeretem az érzést, amikor előveszünk valami már meglévőt, mint ez az elbeszélés, és ahogy dolgozunk rajta, egyre jobban kitágítjuk, és végül szélesebb körű értelmezést kap. Úgy érzem, mintha ez a mű már nemcsak annyit tenne ki, amennyit Gogol annak idején megírt, hanem a része lenne mindaz, amit mit is hozzáadtunk. Engem ez arra bátorít, hogy más szövegeket is ilyen módon közelítsünk meg, minél jobban belelássunk. Amiben találunk egy jó gondolatcsírát, azt növesszük ki. Nagyon sok jó gondolat van ebben a műben, és mindannyiunkat inspirált.
Szerintem a kötelező olvasmányok nincsenek mindig összhangban azzal, ahogyan a tanulók gondolkodnak, és hogy mi érdekli őket akkor, amikor olvassák. Akik viszont elszalasztották valamelyiket, azoknak ajánlom, hogy olvassák el. A kiválasztott művek nem véletlenül váltak kötelező olvasmánnyá. Ha később bármilyen más szöveggel foglalkozunk, kifejezetten élvezetes felfedezni, hogy honnan indult, mi inspirálta. Ezáltal tudjuk alakítani és tágítani a világunkat. Most divatosak a mesterséges intelligencia kreálta szövegek, de azt hiszem, hogy ez egy hullámzó trend, kicsit jön és kicsit megy. Az ilyen évszázados szövegek viszont sohasem lesznek kevésbé relevánsak – szögezte le Hodik Annabella.
Ágyas Ádám is úgy véli, hogy időről időre elő kell venni a régi könyveket:
– Nagyon szeretem az orosz klasszikus irodalmat. Megfogott a XVIII–XIX. század még középiskolás koromban, és azóta is vissza-visszatérek hozzá. Emlékszem, amikor Csehovnak a Csinovnyik haláláról írtam házi dolgozatot. Nem éreztem munkának, jólesett vele foglalkozni. Azóta még jobban elmélyültem ebben a témában. Akkor is volt véleményem, kevésbé komplex, de foglalkoztatott a kisember és a hatalom közt vívódó harc. Azóta a tapasztalataim alapján is sokkal többet megtudtam erről a világról, hiszen látjuk a realitásunkban. Manapság ugyanolyan lelkesedéssel és érdeklődéssel olvasom ezen szerzők e témát feldolgozó műveit, de most már sokkal nagyobb értelemmel és komplexebb hozzáállással – hallottuk Ágyas Ádámtól.
Kreatív próbafolyamat
Kokan Mladenović térségünk egyik legkiválóbb rendezője, és elmondása szerint mindig szívesen jár vissza a KDSZ-be, mert nagyon szereti a társulatot. A színészeket is megkérdeztük, hogy milyennek látják a vele való munkát.
Búbos Dávid harmadszor dolgozik a rendezővel:
– Mindig nagy öröm számomra, amikor Kokannal készítünk előadást. A próbák jó hangulatban telnek, szeretem azt a fajta kutatást, improvizálást, ami szerint haladunk. Olyan az egész, mint egy pingpongmeccs, a rendező bedob egy ötletet, amire mi reagálunk, abból lesz egy új ötlet, amit végül kidolgozunk. Felszabadító érzés, hogy nincs rossz vagy jó próba. Próba van. Közben nevetünk és sírunk. Nincs konfliktus, csak közös munka és közös öröm. Ennek eredménye az előadás. Az is nagyon jó, hogy nem elvárás színészileg azonnal nagyot teljesíteni. Az is a folyamat része. Ahogy telnek a próbák, és készül az előadás, a teljesítmény is alakul – tudtuk meg Búbos Dávidtól.
Kucsov Borisz a rendező mind a négy előadásában játszott, amit a KDSZ-ben készített:
– Nagyon szeretem a vele való együttműködést. Mindig kreatív, de nyitott az ötleteinkre. Nem minden színészközösség szereti az effajta munkát, de a mi társulatunk bírja. Nem esik nehezünkre ily módon színházat csinálni. Feladatokat kapunk, bizonyos témákat dolgozunk fel, ezeket játékosan közelítjük meg, és kialakulnak a jelenetek. Ebben az esetben Gogol műve adott, de mi azt átszűrjük magunkon, saját nyelvezetre és saját történetté formáljuk. Így jön létre az előadás – magyarázta Kucsov Borisz.
Hodik Annabella először dolgozik Kokan Mladenovićtyal:
– Annak idején nagyon szerettem a gusztávos előadását. Amikor megnéztem, rögtön arra gondoltam, hogy én is szeretnék ilyesmiben részt venni. Kíváncsi voltam Kokan Mladenovićra, rendezőként és személyként is. Milyen az ember a rendező mögött? Ennek ellenére nem voltak elvárásaim. Tiszta lappal indultam, és pozitív élményben lett részem. A próbák élvezetesek, ő pedig egyszerűen mondva egy jó fej – hallottuk Hodik Annabellától.
Ágyas Ádám beugró volt:
– Mindegyik előadását szerettem, amit a színházunkban rendezett. Először dolgozom Kokannal, de nem teljesen. Amikor felvettek a KDSZ-be, a legelső előadás, amiben társulattagként a színpadra álltam, Az utolsó kislányok színművébe való beugrás volt Rovinjban, egy fesztiválon. Ezek után már nagyon vártam a vele való munkát. Egy ideje nem volt próbafolyamatunk, úgyhogy egy kipihent, feltöltődött és munkára éhes társulatot kapott – mondta Ágyas Ádám.
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele
