@f = EZOTÉRIA
@c = Használjunk álomkártyákat!
@k = Ég, felhők
Az égről szóló álmok a tudatalatti egyik legtisztább és legfényesebb üzenetét hordozzák. A színtől, érzéstől és helyzettől függően különböznek, de mindig valami nálunk nagyobbal való kapcsolatról szólnak – akár Istennek, Univerzumnak, akár belső spirituális erőnek nevezzük azt. A jelek, szimbólumok, szavak az égen mindig „fentről” jövő fontos üzenetek.
Kék, derűs ég – a belső béke és gyógyulás szimbóluma. Azt üzeni, hogy jó úton jár, ön előtt áll a megkönnyebbülés és lelki tisztaság időszaka.
Felhős ég – múló kétségekre és szomorúságra utal, de arra is, hogy képes lesz ezek fölé emelkedni. Minél sötétebbek és közelebbiek a felhők, annál nehezebb a helyzet. A gyógyulás türelemmel és hittel jön – a felhők mindig szétoszlanak.
Csillagos éjszakai ég – azt mutatja, hogy soha sincs egyedül, még ha elveszettnek is érzi magát – a korlátoktól való megszabadulás, a tudat kitágulásának és a magasabb lét felé való nyitásnak a szimbóluma ez. Üzenet a gyógyuláshoz: az ég az álmokban arra emlékeztet, hogy mindig van valami nagyobb, tágabb és fényesebb a jelenlegi gondjainál. Úgy gyógyít, hogy kiszélesíti a perspektívát – a problémák csak felhők a horizont egy részén, miközben az egész égbolt sokkal nagyobb.
Afirmáció: „A lelkem végtelen, mint az ég. A fény és a béke mindig a gondjaim fölött áll.”
Kis meditációs gyakorlat: Amikor felébred egy ilyen álomból, álljon az ablakhoz, vagy menjen ki a szabadba, legalább egy pillanatra, és emelje fel tekintetét. Érezze, ahogy a szíve erőt kap fentről.
Egyensúlykártya: hegymászás, létra.
@k = Vér
Pozitív és negatív oldalak: élet, megújulás, gyógyulás. Életerő, szenvedély, harag. Váratlan nyereség. Vérvétel vagy vérveszteség nem jó jel – erőt, pénzt, energiát veszít. Véres kéz bűntudatot jelent, véres ruha rossz jel.
Gyógyító üzenet: gondoskodjon testéről és lelkéről. Hagyja, hogy a vér szabadon áramoljon, ne nyomja el magát, hanem élje meg az életet!
Egyensúlykártya: oroszlán.
@k = Víz, tenger, folyó, óceán, vízesés, sziget, jég
Pozitív és negatív oldalak: a víz felszíne az érzéseit, lelkét és tudatalattiját szimbolizálja. Ha a víz nyugodt, boldogság és szeretet várja, ha nagy hullámok vannak, valami nyugtalanítja. Ha a víz veszélyezteti, a valóságban is veszélyben van. A víz a női oldalt, a nőket is jelképezi. Ha a víz fagyott, az hideg érzelmeket, megkeményedést vagy eltávolodást jelent.
Ha hajóútra indul, az a szabadság felé vezető út, jelentősége van a hajó nevének, színének, ki van még rajta, és milyen a víz – nyugodt vagy viharos. Ha a hajó elmegy ön nélkül, a vágya nem teljesül. Hajótörés szerencsétlenséget jelent, és fontos, hogyan viselkedik: megmenti-e magát, segít-e másokon, vagy eltűnik – mert a valóságban is így cselekszik.
Lakatlan sziget izolációt jelképez. Kitől vagy mitől menekül? A folyó az életutat, a tenger a pihenést szimbolizálja. A folyón való átkelés változást hoz. A vízparton sétálni elégedettséget jelent, de ha akaratán kívül beleesik, az érzelmi vagy családi problémát jelez. Fulladás, vízbeesés, áradás azt jelenti, hogy elvesztette a kontrollt a helyzet és az érzései fölött. Ha eléri a szárazföldet, vagy segítséget kap, megszabadul a nehézségektől. Ha azonban az álom végén is fuldoklik, az komoly veszélyt jelez a valóságban is. Fontos, van-e közel part, és vannak-e jó emberek ön körül. Ha valaki más fuldoklik, lehet, hogy ön tudná megmenteni – sürgősen cselekedni kell.
Gyógyító üzenet: szembesülnie kell a valós félelmekkel. Azonnal kezdje meg a problémák megoldását! A hullámok az érzéseit jelképezik. Lélegezzen mélyen, képzeljen maga elé nyugodt vízfelszínt, így gondolkodjon, meditáljon és hozzon döntéseket.
Egyensúlykártya: ház és ég.
@k = Óra, órásmester, falióra, karóra, digitális óra...
Pozitív jelentés: az ön idejét, annak bölcs kezelését és a pontosságot szimbolizálja. Jó szervezettséget is jelenthet.
Negatív jelentés: figyelmeztet a nyomásra, arra az érzésre, hogy az idő fogy, vagy hogy késik a döntésekkel. Jelenthet félelmet az öregedéstől is.
Gyógyító üzenet: lazítson, mindennek megvan a maga ideje. Tanuljon jelen lenni a pillanatban, és szabaduljon meg az idő miatti stressztől.
Egyensúlykártya: víz, tenger.
(Folytatjuk)



