A fraktálok a csukott szemmel való rajzok készítése, mely lelkünk titkait fedik fel. A fraktálrajzolás kezdeti szakaszában, amikor a vonalvezetés spontán és intuitív, csukott szemmel készülnek a rajzok. Ez segít kikapcsolni az analizáló elmét, és előhozni a tudattalanból érkező mintázatokat. Tehát három rajzot kell csukott szemmel megrajzolni és kiszínezni egy hét alatt. Úgy készítjük el a rajzot, hogy egy percig rajzolunk, normláis gyorsasággal össze-vissza vonalakat, tetszés szerint, szabadon, engedjük, hogy a kezünk irányítson, ne törekedjünk tárgyakat rajzolni, csak vonalakat, melyek lehetnek hullámos, spirálos, egyenes, kerekded, hegyes, bármilyen formájúak, rajzoljuk úgy, ahogy ösztönösen jön. Úgy rajzolunk, hogy nem szabad a ceruzát felemelni, amíg le nem telt az egy perc. Tehát fogunk egy ceruzát vagy golyóstollat, elébünk teszünk egy A 4-es papírt, behunyjuk a szemünket, s elkezdjük húzni a vonalakat, csak arra ügyelve gondolatunkban, hogy rajzunk ne jöjjön ki a papírról, s ha lehet, egyforma legyen a kis rész, ami elmarad lent, fönt, jobbról és balról, s akkor emeljük fel a ceruzát, amikor letelt az egy perc. A fraktálterápia célja a belső egyensúly megteremtése.
Milyen gyorsan kell rajzolni a fraktált?
Nem túl lassan, nem túl gyorsan – természetesen. Az ideális tempó a normál gyorsaság, ami természetes és kényelmes. Ez segít abban, hogy az alkotás folyamata ne legyen görcsös, hanem áramló és felszabadító. Ne süessünk, de ne is időzzünk sokat! A fraktálrajzolás célja nem a tökéletesség, hanem az intuitív önkifejezés. A túlságosan lassú tempó hajlamossá tehet az analizálásra, ami elveszi a spontaneitást, míg a túl gyors tempó figyelmetlenné teheti a folyamatot.
Minden fraktálrajz hátuljára írjuk rá a dátumot, így majd össze tudjuk hasonlítani, felmérést csinálni a jövőben a fejlődésünkről, s azt is tudjuk, mi a rajz alja s teteje.
Tehát három rajzot kell elkészíteni egy hét alatt. Ezek a diagnozis felállítására kellenek. Amikor megvan egy rajz, akkor csukott szemmel kell kiválasztanunk egy színt a színes ceruzák közül, melyek között minden szín létezik, egyforma százalékban. Ezzel a színnel nyitott szemmel fessünk ki egy kis részt a rajzból, egy kis mozaikdarabot, amelyet a vonalak kereszteződése hozott létre. Azután csukott szemmel válassunk másik színt. Így fessük ki az egészet. Az a szabály, hogy ugyanaz a szín nem szerepelhet két kis egymás melletti fraktáldarabon, részecskén. Amikor megvan a három diagnosztizáló rajz, kiszínezve, csak akkor analizáljuk őket.
Tehát ha megrajzoltuk és kifestettük az első fraktált, hamarosan készítsük el a másik kettőt is.
Csukott szemmel készül minden fraktál?
A fraktálterápia módszertana szerint a kezdeti rajzokat csukott szemmel készítik, mivel ez segíti az intuitív, tudatalatti folyamatok felszínre hozását, és csökkenti az elme kontrollját vagy ítélkezését a rajz felett. 21 fraktált kell megrajzolni 40 nap alatt, de a harmadik fraktál után nyitott szemmel megy a szín választása. A fraktálok rajzolása még egy ideig mehet csukott szemmel, de már olyan vonalak beiktatásával, melyek ajánlottak. Miután megismertük a spontán vonalak természetét, elkezdhetünk formákat tudatosan beleépíteni a rajzokba. Ezek lehetnek stilizált minták, például spirálok, virágok vagy geometriai formák. Kérdésekkel vagy szándékokkal is dolgozhatunk, például: „Mi legyen a következő lépésem?” vagy „Hogyan érezzem magam harmóniában?” A rajzolás során ezek a kérdések intuitív válaszokat hozhatnak felszínre. Az utolsó 10 rajz legjobb, ha nyitott szemmel készül. Ekkor már tudatosan használjuk a formákat és a színeket. Ez alatt az idő alatt a személyiségünk is elkezd változni. Ajánlatos folytatni a terápiát a lejárt idő után is még egy darabig, hogy a változás tartós legyen.
Az első diagnosztikai rajzok után a további fraktálok célja, hogy irányítottan dolgozzunk a belső egyensúlyon. Ezért javasolt ilyenkor a nyitott szemmel való rajzolás, hogy tudatosan válasszunk színeket és formákat. A rajzolásnál itt is lényeges, hogy a ceruzát nem emeljük fel, hanem a rajzolás kezdetétől a végéig egyfolytában húzzuk a papíron.
Néhány esetben azonban, például amikor a hangsúly az intuíció felszabadításán van, továbbra is ajánlatos csukott szemmel rajzolni és színt választani.
A nyitott szemmel végzett munka támogatja a szándékos változtatásokat. A színek kiválasztása ilyenkor nyitott szemmel történik, mivel ez már egy tudatosabb tevékenység, amely során a színek kiválasztása és elhelyezése tudatos döntések eredménye.
A fraktálok diagnosztizálása
Megfigyeljük majd a fraktálok méretét és helyzetét (helyét) a papíron, túl sok vagy túl kevés részecske keletkezik-e a vonalak kereszteződése által, a vonalak formáját, dinamikáját, és azt, hogy milyen színek dominálnak. Mindezt szemügyre kell venni, s tudatosan javítani azt, amit szeretnénk.
(Folytatjuk)
