Az újvidéki születésű Hartig Júlia már 30 éve él Hollandiában, többek között a holland rádió Filharmóniájának tagja, de számos zenei felállásban és szólóban is koncertezik. Nemrégiben kimagasló kitüntetésben részesült, elnyerte az Edison-díjat, melyet a komolyzene Grammy-díjának tekintenek. Ezt a rangos elismerést a feltörekvő művészek kategóriájában kapta meg a Dark Velvet című önéletrajzi CD-jéért. Az albumon tíz olyan kompozíció szerepel, amelyeket kifejezetten neki írt tíz különböző szerző. Öten közülük a mi régiónkból származnak: Isidora Žebeljan, Aleksandra Vrebalov, Rudolf Bruči, Veljko Nenadić és Júlia édesapja, Hartig Tibor. A művésznő édesanyja, Biszák Júlia, szintén elismert énekesnő.
Mi a története a Dark Velvet című CD-nek?
– A koronavírus-járvány idején egyfajta csend köszöntött be, és ebben az időszakban sikerült mélyebben belemerülnöm a saját belső világomba. Próbáltam feldolgozni bizonyos életeseményeket, és formát adni gondolataimnak. A zene mindig jelen volt az életemben; édesapám zeneszerzőként számos darabot írt nekem, és általa kerültem kapcsolatba több más zeneszerzővel is, akik szintén komponáltak számomra. Ezeket a műveket gyűjtöttem össze, és így született meg a Dark Velvet című album. Korábban ismeretlen alkotásokról van szó, melyekhez csak nekem voltak meg a kották. Bár koncerteken már előadtam néhányat, a CD-vel azt szerettem volna elérni, hogy az emberek megismerjék ezeket a különleges darabokat. Megkerestem egy kiadót, amely nagy lelkesedéssel fogadta az ötletet, és néhány zeneszerző még új szerzemények írására is vállalkozott a projekthez.
Hogyan jutott el végül a lemez az Edison-díj zsűrije elé?
– A CD elkészítésének egész folyamata alatt arra törekedtem, hogy olyan minőséget teremtsek, amely méltó lehet egy díjra. A felvétel során állandóan magam elé állítottam a kérdést: ez csupán egy jó kísérlet, vagy már az Edison-díj szintjét is eléri? Tudatában annak, hogy valami teljesen újat hozok létre, olyan darabokkal, melyeket még soha senki nem hallott, reméltem, hogy egyedi erőt leszek képes közvetíteni. Az Edison-díjra világszerte számos kiadó jelöli a munkákat, majd a zsűri hozza meg a döntést, tehát az én CD-met is a kiadó küldte el.
A hosszú zenei pályafutása során már számos díjat elnyert, az Edison-díj előtt is. Mit jelentenek ezek egy művész életében?
– A versenyek és fesztiválok szerves részét képezik a zenei oktatásnak, és természetesen én is számos alkalommal vettem részt hasonlókon, sok elismerést is kaptam. Ezek a díjak egyfajta megerősítést jelentenek a saját képességeinkben. Érdekes volt számomra, hogy a feltörekvő művész kategóriájában kaptam az Edison-díjat, noha már jóval korábban belevetettem magam a zene világába. Az Edison-díj számomra egyfajta visszaigazolás, hogy jó úton járok, és továbbra is a megfelelő irányba tartok. Úgy gondolom, hogy az, aki igyekszik, folyamatosan fejleszti magát, megérdemli a jutalmat, még ha évtizedekig is várnia kell erre.
Milyen érzés olyan műveket előadni, amelyek kifejezetten önnek íródtak?
– Leginkább úgy jellemezném az egészet, hogy rendkívül igazi. Ezek a zeneszerzők ismerik az egyéniségemet, a munkásságomat, az erősségeimet, azt, amit leginkább szeretek, és tudják azt, hogy mit várhatnak el tőlem. Ennek tükrében születnek meg a művek. Emiatt rendkívül szoros kapcsolatom van ezekkel a darabokkal, mintha én írtam volna őket.
Mik ezek az erősségek a zenei kifejezésében, mi jellemzi a játékát?
– Ez egy olyan kérdés, amellyel nap mint nap foglalkoznom kell, mivel a művészi úton nincs pihenő, állandóan előre kell lépni. Ahhoz, hogy új darabokat találjak, folyamatosan figyelnem kell, hogy hol tartok éppen. Azt mondanám, hogy nem rettegek a zenében rejlő „brutális igazságtól”. Nem törekszem arra, hogy illeszkedjem bizonyos stílusokhoz vagy szabványokhoz; inkább az a célom, hogy érthetőek és őszinték legyenek az érzéseim, amelyeket szeretnék átadni a közönségnek.
Mennyire befolyásolta a karrierjét az, hogy zenei beállítottságú családban nőtt fel?
– Teljes mértékben meghatározta a pályafutásomat. Szüleim különböző műfajokban alkottak: édesanyám, Biszák Júlia ismert énekesnő a magyar nóták világában, míg édesapám, Hartig Tibor zeneszerző és gordonkaművész. Tőle származik a komolyzene iránti szeretetem. Gyermekkorom óta széles zenei spektrummal találkozhattam, néztem operákat, baletteket, hallgattam szimfonikus zenét, de nem maradtak el a csárdások sem. Nem emlékszem arra a pillanatra, amikor eldöntöttem volna, hogy zenész leszek, mert valószínűleg nem volt ilyen. Inkább egyértelmű és spontán irányt vett az életem, már a kezdetektől fogva. Persze voltak hullámvölgyek, hiszen ez nem egy könnyű világ, hanem sok teherrel és lemondással jár.
Milyennek látja a jelenlegi komolyzenei világot?
– A komolyzenei világ egy olyan összetett tér, amely folyamatosan része a globális körforgásnak. A művészek egymást inspirálják, különböző kultúrák keverednek, és ez kulcsfontosságú, mivel olyan elemekből is meríthetünk ihletet, amelyek egyébként távol állnak tőlünk. Az én célom is az, hogy olyan kifejező formákat találjak, amelyekről talán még nem is tudtam, de felismerem őket saját magamban. Legnagyobb inspirációim azok a művészek, akik az új irányok felé törekednek, és küzdenek azért, hogy elismerést kapjanak.
Mit tanácsol a fiatal művészeknek, akik még az útjukat keresik?
– A művészi pálya nem mindig könnyű, legyen szó Szerbiáról vagy épp Hollandiáról. Azoknak a művészeknek azonban, akik rendelkeznek tehetséggel és kitartással, biztosan sikerül megtalálniuk az útjukat. Ezért elengedhetetlen folyamatosan küzdeni, kompromisszumokat kötni és bátor döntéseket hozni. Legfontosabb, hogy az ember megtalálja azt a kifejezési formát, amelyen keresztül igazán ki tudja fejezni önmagát. A fiatal művészeknek azt ajánlom, hogyha érzik magukban a lángoló energiát és szenvedélyt, már a jó úton járnak, és ne hagyják, hogy a láng kialudjon. A tehetség mellett legfontosabb az alázat, az áldozatkészség és az elkötelezettség az iránt, amivel foglalkoznak.
Közeledik az év vége, mik a tervei 2024-re?
– Az Edison-díj nemcsak megtiszteltetéssel jár, hanem nagy felelősséggel is. Nem egy időszak lezárását jelenti számomra, hanem valami újnak a kezdetét. Különösen fontos az üzenete, hogy a korom ellenére a feltörekvő művész kategóriájában érdemeltem ki az elismerést. Továbbra is keresem az új zenei nyelveket, inspirációkat és kapcsolatokat. Ég bennem a vágy az új dolgok iránt, és elkötelezett vagyok az új kihívások felfedezése mellett 2024-ben is.
Nyitókép: Juan Carlos Villarroel
