2024. május 9., csütörtök
ENNIVAL(L)Ó

Ünnepi ízkavalkád Pilin-Tadián Natália konyhájából

Ételek és életek, amelyek közel állnak a szívünkhöz. A mindennapi életünk ízeihez, receptjeihez, illa(na)taihoz tartozik egy-egy (sors)történet. Ebben a rovatban a magaméit írom le, remélve, hogy ezekben a sztorikban az Olvasó is megtalálja majd (a) magá(é)t. Recept is lesz, lehet utánunk csinálni – sütni, főzni, enni: lenni.

Karácsony és újév ünnepe családi és baráti körben teljes fényében, minden örömével kibontakozó. Pillin-Tadián Natália kiváló óvónővel, ügyes kezű, kreatív kézművessel régi barátok vagyunk. Élénken él az emlékezetemben, amikor nála, Kupuszinán tölthettem egy szilvesztert. Remek buli volt és feledhetetlen, szívből jövő a vendéglátás.

Natália azóta megházasodott, két szép gyermekük született, és most abban az örömben van részem, hogy megosztotta velem, sőt az olvasókkal is, miként töltik az ünnepeket, mit főznek, milyen karácsonyi, illetve újévi fogások kerülnek az asztalra a családban.

Nati így vall arról, hogyan készül náluk a karácsonyi lakoma:

– December 24-én a család férfi tagjai halpaprikást főznek kint az udvaron. Mindig pontyot veszünk, az a legfinomabb. Ezt a férjem vagy apu főzi, minden évben váltakozik, hogy melyikük. Az asztalon égnek a gyertyák, ünnepi szalvétát hajtogatunk a gyerekekkel, közben karácsonyi dalokat hallgatunk. Minden évben kerül az asztalra alma, dió és különböző magvak, amelyeket mézbe mártogatva ropogtatunk. Továbbá kerül az asztalra úgynevezett „lalos” bab, mi így hívjuk a nagy szemű babot. Ezt előző nap puhára főzzük, leszűrjük és fűszerezzük pirospaprikával meg sóval. A bab mellé túrós pogácsát eszünk. Ez amolyan előétel. Az ünnepi asztalunk elengedhetetlen fogása még a karácsonyi fonott kalács, amit reggelire vagy a hal mellé fogyasztunk. Az utóbbi években mákos tésztát is készítek, ezt a hal után esszük, mézzel vagy szilvalekvárral.

A sütemények közül a legnépszerűbb a csokiszelet, amit anyutól tanultam, ő pedig az ő édesanyjától. A gyerekek ezt szeretik legjobban, ezért karácsonykor sem maradhat el, illetve a mézeskalács sem. A fiaim nagyon szeretnek segédkezni a konyhában, így ezt is mindig velük együtt készítem karácsony hetében. Az ünnepi ebédet mindig imával kezdjük, a család legkisebb tagjai imádkoznak hangosan. December 25-én az egész család a férjem szüleinél gyűlik össze, ahol az idén töltött pulyka volt a menü.

A két ünnepi desszert receptje Natitól:

Csokiszelet

Hozzávalók a piskótához: 6 tojás, 6 ek. cukor, 4 ek. liszt, 2 ek. kakaópor, 1 tasak sütőpor, kb. 1 dl olaj; a krémhez: 25 dkg margarin, 20 dkg porcukor, 4 tojás, 25 dkg étcsokoládé; a tetejére: reszelt étcsokoládé.

Elkészítése: Felverjük a tojásfehérjét, hozzáadjuk a cukrot, a lisztet, a kakaóport, a sütőport és az olajat. Mixerrel jól elkeverjük, majd hozzáadjuk a tojások sárgáját. Két piskótát sütünk. A krémhez a szoba-hőmérsékletű margarint kikeverjük a porcukorral, hozzáadjuk a 4 tojás sárgáját és a felolvasztott étcsokoládét, majd legvégül a 4 tojás felvert habját. Lehűtjük, majd megkenjük vele a piskótákat. A tetejére étcsokit reszelünk.

Mézeskalács

Hozzávalók: 1 kg liszt, 20–25 dkg porcukor, 3 tk. szódabikarbóna, 1 ek. fűszerkeverék, 30 dkg margarin/vaj, 2,5 dl méz, 3 tojás.

Elkészítése: A hozzávalókat jól összegyúrjuk, elnyújtjuk, kiszaggatjuk és 200 fokon 7-8 perc alatt megsütjük. Finom omlós mézeskalácsot kapunk. Az írókához 1 tojás fehérjét 25 deka porcukorral kikeverünk és kezdődhet a díszítés.

Az újévi menüvel kapcsolatban Nati így fogalmaz:

– Mivel a gyerekeink meglehetősen válogatósak, sokszor főzök krémleveseket, így elvegyülnek benne azok a zöldségek is, amelyeket amúgy nem ennének meg. Az idén az új év első napjára ezt a receptet készítem majd:

@k = Lencse krémleves csülökkel

Hozzávalók: 30 dkg lencse (száraz), 50 dkg füstölt csülök, 2 db babérlevél. 1 tk. egész fekete bors, 2 szál sárgarépa, 3 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 20 dkg zeller, tejföl.

Elkészítése: A lencsét előző nap beáztatjuk. A csülköt feltesszük bő vízben főni a babérlevéllel, a borssal, egy répával, egy hagymával és két gerezd fokhagymával. Közepes lángon kb. 5-6 óra alatt puhára főzzük. Miután megfőtt a csülök, tartsuk meg a főzőlevét. A felmaradt zöldségeket felaprítjuk, majd egy nagy lábasban kevés olajon megdinszteljük. Amikor aranybarna színt kaptak, felöntjük 1 liter vízzel. Tehetünk bele egy kevés sót, de a füstölt csülök miatt anélkül is elég sós lesz. Amíg puhulnak a zöldségek, addig a csülökről lefejtjük a húst, és apró szálaira szedjük. Amikor minden megpuhult, akkor a lencsét az áztatóvízzel együtt az edénybe öntjük, és az egészet összefőzzük. Főzés közben a félrerakott csülkös lével ízesítjük a levest. Ha minden összetevő megpuhult, az egészet összeturmixoljuk. A szálaira szedett hússal tálaljuk.

Pilin-Tadián Natáliának köszönjük a sok családi finomság receptjét, és vele együtt kívánok mindenkinek eredményes, EGÉSZséges új évet!