Szerző: Benes László
A legvidámabb barakkban, 1966-ban a Szegedi Szabadtéri Játékok apropóján tett első látogatásomról már csupán néhány igencsak elsárgult, nehezen kiolvasható fecni maradt meg emlékeim poros tárházában, így a kor hangulatát felidézendő, már ezen hézagos visszaemlékezésem legelején segítségül kell hívnom az akkori sajtónak a memóriámnál sokkalta időtállóbb feljegyzéseit: ,,Összesen 12 ezer külföldi tölti Szegeden az ünnepeket. Közülük legnagyobb számban –, mintegy hatezren – a jugoszlávok vannak. Idén ez a csúcs: ennyi jugoszláviai vendég még egy alkalommal sem tartózkodott városunkban.”*
Friss bizonyítványom volt az elvégzett elemi iskoláról, és még frissebb útlevelem Jugoszlávia AVNOJ-os címerével a fedőlapján, így nem ütközött akadályba, hogy szüleimmel néhány feledhetetlen napra átlátogassunk Szegedre. Úgy rémlik, mintha vonattal utaztunk volna. (Vajon akkor volt még vonatjárat Zenta és Szeged között?!) Arról azonban már éles kép található agyam emlékarchívumában, miszerint egy igen puritán kényelmet biztosító diákszállóban laktunk azokban a napokban. ,,A vendégeket 25 kollégiumban szállásolták el az idegenforgalmi hivatalon keresztül.”** A mi szállásunk több katonai vasággyal berendezett hálóterem – közös mosdó csupán hideg vízzel – jellemezte. Ám nekünk nagyon is megfelelt: kevés szállóvendég tartózkodott az épületben; nem zavart bennünket senki sem. Különben meg tombolt az igazi szegedi nyár, fiatalok voltunk mindhárman, és... mindenki fiatal volt: az egész város!
*Délmagyarország, 1966. július 3.
**Délmagyarország, 1966. július 3.
