Versek, mondókák, ráolvasások, dalok, kiszámolók és egyéb lírai alkotások bizonyították be újfent Csík Mónika A Mese vándorútja című kötetében, hogy a mese nem kizárólag gyerekeknek való – a költemények játékossága, zeneisége a kamaszokat és a felnőtteket is magával ragadja. De vajon merre vándorol a mese, hogyan fér meg ennyi különböző alkotás egy kötetben, hogyan születnek ezek a versek, valamint hogyan csempésződnek bele a népmesék a sorok közé, és bújnak meg, mint mindenkori tanulságok – erről beszélgettünk a vajdasági magyar kortárs szerzőnővel.
Mit jelent számodra ez a cím? Hol teszi meg vándorútját a mese: benned, az olvasóban, a világban?
– Mindenhol. A mese az egyik legősibb műfaj, és már több ezer éve vándorol a köztudatban, a világban. Kezdetben a felnőttek meséltek egymásnak, s csak az idők során változott meg olyan értelemben a mese, hogy ma már elsősorban gyerekeknek szánják. Tehát egyrészt időbeli vándorútról van szó, másrészt pedig a műfajok közötti vándorlás is ez, hiszen nagyon szeretek kísérletezni és játszani a verssel – e kötetben is meséket mondok el verses formában. Ezáltal szerettem volna éreztetni a Meselánnyal – a mese kötetbeli megszemélyesülésével –, hogy milyen érzés egy-egy vers főhősének lenni.
A kötet több mint ötven lírai alkotásból áll össze. Hogyan született meg ez a válogatás? Volt esetleg olyan vers, ami már egy ideje várakozott a fiókban?
– A fiókban már nem, de volt, amelyik megvárta az ő idejét a számítógép memóriájában. Ugyanakkor nem sok olyan vers van a kötetben, ami előzőleg már valamilyen módon ne került volna közlésre – főleg különböző folyóiratokban. Mindemellett már több mint tíz éve szerkesztője vagyok a budapesti központú Író Cimborák kortárs gyermekirodalmi fórumnak, ahol nagyjából 60–70 kortárs író és képzőművész dolgozik műhely jelleggel. Itt többnyire gyerekeknek szánt tartalmat írnak és rajzolnak az alkotók. Minden hónapban van egy témánk, amit kibontunk – a kötet verseinek egy része is az éppen adott téma szellemében készült, így időközben legtöbbjük meg is jelent a fórum blogján. Külön illusztrációk is készültek hozzájuk, ezért is buzdítottam a kötet köszönetnyilvánításában az olvasót arra, hogy üsse be a böngészőbe a versek címeit, és nézze meg, milyen szavalatok, illusztrációk és zenés feldolgozások születtek a versek kapcsán. A legtöbb versnek már saját utóélete van, így érdemes kicsit utánanézni, milyen irányban halad egy-egy alkotás útja.
A költészeted végtelen játék a rímekkel, a ritmusokkal és a szózenével. Hogy érzed: a zeneiség vagy inkább a történet fogja meg az olvasót a versekben?
– Talán olvasója válogatja. Viszont – mivel az internet elterjedésével, úgy érzem, ledőltek a falak író és olvasó között – sokszor rám írnak a Facebookon, szavalni való verset, esetleg mesét kérve, vagy a szülők a gyerekeikről küldenek szavalós videókat, és történt már olyan is, hogy kaptam egy felvételt, amelyen egy icipici gyermek, aki még beszélni sem tud, gügyögi a versemet, miközben felolvassák neki. Megérzi a szavak ritmusát, és annak ad hangot. Ezért is tartom fontosnak, hogy minél kisebb korban találkozzanak a gyerekek a verssel, az irodalommal, hogy ráérezzenek a játékosságára, az ízére, hogy aztán kamaszként és felnőttként is keressék a nekik leginkább tetsző írásokat, könyveket.
Egy-egy vers hogyan születik meg benned? A ritmusból indulsz ki, vagy inkább egy képből, egy gondolatból?
– Ez mindig változó: van, hogy egy hangulat adja meg a vershez a kezdő löketet, máskor egy adott téma, de az is megtörténik, hogy egy ritmus dübörög az ember fülében. Érdekes, hogy a legjobb ötleteim leginkább kerékpározás közben jutnak eszembe. A pedálozás ütemére amolyan meditatív állapot alakul ki – ilyenkor sokkal könnyebben jön a versíráshoz az ötlet, az ihlet. Összességében azonban ez a folyamat mindig másképpen történik meg, nincs rá szabály.
Hogyan látod: miért van szükség ma különösen a mesékre?
– Amikor különböző író-olvasó találkozókon a gyermekeket megkérdezem, szoktak-e mesét olvasni, vagy melyik a kedvenc meséjük, a legtöbb esetben rajzfilmeket emelnek ki. Feltűnt az is, hogy a népmesék nem nagyon jutnak eszükbe. Azonban, ha rákérdezek, milyen népmesehősöket vagy népmesei helyszíneket ismernek, akkor máris szóba kerül az Óperenciás tenger, meg az Üveghegy, az óriások, tündérek, sárkányok és a többi. Tehát mindez ott lapul a memóriájukban, a rajzfilmek azonban erősen elnyomják ezeket az élményeket. Ebben a kötetben arra törekedtem, hogy mindazt, ami a népmesékben fontos – a helyszínek, a szereplők, a motívumok, az üzenetek, és az örök érvényű bölcsességek, amelyek generációról generációra öröklődnek – valamilyen módon belecsempésszem a versekbe. Aki olvassa e költeményeket, kortárs szövegeket olvas ugyan, de a népmesei vonatkozásokat is felfedezheti bennük.
Nyitókép: Fotó: Molnár Edvárd
