A Sárga Malom Mozi ma egy vígjátékot, szatírát fog vetíteni, melynek filmgárdája valódi sztárparádé, alkotói is elismert, híres szerzők, a film valamiért szélesebb körben mégsem vált ismertté. Az olasz Vittorio De Sica rendezte Egymillió karátos ötlet (After the Fox/Caccia a la Wolfe) minden területen maradandó alkotás, ezért döntött úgy a mozi, hogy a több száz, de akár több ezer kiváló vígjáték közül ezt a gyöngyszemet választja programja harmadik részeként. A nézők is esélyt adnak a mai vetítésnek, hamar telt ház lesz. Mordor és Zita, a filmkedvelő szerelmes pár nagy lelkesedéssel foglal helyet – szokásosan az első sorban –, ezt a filmet ugyanis még egyikőjük sem látta.
– Megtudtam egy s mást a mai filmről – kezdi Mordor –, s ezek alapján egy igen szórakoztató és emlékezetes szatírához lesz szerencsénk 1966-ból, de bűnügyi vígjátékként is megállja a helyét. Adott egy börtönből szökött legendás bűnöző, a Róka (Peter Sellers) és ott a lopott kairói arany, amit valahogy be kell csempésznie Olaszországba. A Róka úgy dönt, hogy mindenki szeme láttára, rendőri kísérettel viszi be az aranyat, ehhez pedig egy álmos kisváros, Sevalio és néhány kamera szükséges. Az Egymillió karátos ötlet egy ponttól akár werkfilmnek is nevezhető, vagyis láthatjuk, hogyan készült egy film, amelyet szintén megtekinthetünk.
– Arról ne feledkezz meg – egészíti ki Zita –, hogy Sellersen kívül még felesége, Britt Ekland, Victor Mature, Martin Balsam és még sok más igen nagyra tartott művész játszik a filmben, a forgatókönyvet pedig a híres, s rendkívül termékeny forgatókönyv- és drámaíró, Neil Simon írta.
– Ennek ellenére mégis elkerülte a figyelmünket – csodálkozik Mordor. – A filmzenét egyébként maga a főszereplő, Peter Sellers énekli a The Hollies rockzenekarral. Egy igazán fülbemászó dallam, melyet egy szórakoztató animációval egészítettek ki, s valójában a film hangulatát és témáját is előrevetíti.
Mordor mást nem tud hozzáfűzni a mondandójához, ugyanis a vászon hirtelen megtelik élettel. Elkezdődik a vetítés. A nézők érdeklődő figyelme egyértelműen jelzi, hogy nemcsak Mordor és Zita számára lesz új élmény a film.
A vetítés alatt megannyi felszabadult kacaj hallható a nézőtéren. Miután a szakállas Róka próbálja leráncigálni magáról az arcszőrzetet, de az nem jön le, s annyit mond: „Egek! A másik szökött meg!”, véget ér a vetítés. A nézők az utolsó mondat után is nevetésben törnek ki. Miután a tömeg lassan elhagyja a mozit, Mordor és Zita még a helyükön maradnak néhány szó erejéig.
– Üdítő jellegű volt a film – szólal meg Zita. – Egyetlen hibája, hogy a cselekményben sok logikátlanság akadt, de mentségére szóljon, hogy senki sem vette azt komolyan, még a színészek sem. Sellers játéka nagyszerű volt, olyan volt őt látni a Róka szerepében, mint Robert Downey Jr.-t bármely karakter bőrébe bújva. Egyszerre komoly és komolytalan, egyszerű karakter és komplex, protagonista és antagonista, de a karakterfejlődés emellett folyamatosan végigkövethető. Úgy gondolom, hogy a film üzenete az, hogy a művészet közelebb hozza egymáshoz az embereket, az idegeneket és a családot egyaránt. Igaz, a film által bemutatott művészet megkérdőjelezhető, egyfajta paródiája az olasz neorealizmusnak, melyet a film fabulája meg is említ. Egyébként érdekes, hogy az olasz neorealista rendezők egyik kiemelkedő alakja volt Vittorio De Sica, aki az Egymillió karátos ötletet is rendezte. Így tehát a film egy önreflexív kritikának is felfogható.
– Való igaz – ért egyet párjával Mordor –, de ennek ellenére én most az egyszer nem szeretném elemezni a látottakat, ugyanis zseniális poénok és aranyköpések sorozatával szembesültem az elmúlt bő másfél órában, melyeknek ha a szórakoztatáson kívül más szerepe nem is volt, a filmet már akkor is megérte megnézni. Igazad volt, amikor Robert Downey Jr.-ral hasonlítottad össze, Sellers tényleg a film nagyágyúja, sőt karaktere több alkalommal is jelmezt ölt, hogy elmeneküljön a csendőrök elől, s ilyenkor, ha jól megfigyelted, teljesen beleéli magát az új énjébe, mondhatni eggyé válik a jelmezzel, amit visel. A két barátja, vagy inkább embere pedig mindenben követi őt, olyanok együtt, mint a három muskétás, csak egy kifordított, parodikus változatban.
– Mindezek mellett De Sica filmje még azt a kérdést is felveti, mit jelent színésznek lenni. Fontos, hogy a színész egy szépfiú vagy egy csinos nő legyen? Fontos, hogy mit mond vagy éppenséggel mit nem mond a kamera előtt? A filmben egy teljesen amatőr, de jóképű férfi, egy rendőr, egyetlen mondattal jut szerephez, amikor a Róka neorealista filmet forgat, miközben a hivatásos színész, aki a legjobban felkészült a szerepére, nevetség tárgyává válik, legalábbis a saját szemében. Ha jól belegondolok, néha tényleg a legkönnyedebb, kedves kis vígjátékok képesek a legnagyobb nyomot hagyni bennünk, de ahogy te is mondtad, nem kell sokat töprengeni egy ilyen csodálatos filmen, elég, ha megőrizzük az emlékeinkben a látottakat – zárja le a beszélgetést Zita.
