3. rész
Bácska társadalmi mozgalmainak bemutatásakor Szabadka város gazdagságát Havas Emil tárta az olvasók elé. A modern idők jelképének az újonnan épült városházát tekintette, annak égbe nyúló pompájában benne van a szabadkai polgárok teremtő ereje és a jövőbe tekintő derűje. „Ha a régi városháza a maga laposságával a régi Szabadkát jelképezte, jelezze az új épület a megújhodót. Az ég felé törő magas torony allegorizálja azt, hogy céljaink megszűntek kicsinyesek lenni, a nagy világos ablakok hirdessék, hogy nem vagyunk ellenségei a világosságnak, hanem óhajtjuk és sóvárogjuk azt; a hatalmas, széles kapu mondja, hogy nem vagyunk elzárkózottak, hogy mindenkit szívesen fogadunk közénk, s hogy nálunk mindenki megtalálja az érvényesülés feltételeit, aki szívvel, lélekkel, ésszel és edzett karral dolgozni akar.”[1]
Havas Emil történelmi visszapillantása során hangsúlyozta: 1542-től 1686-ig a török uralom Szabadka város környékén hajtotta végre legborzalmasabb, legvéresebb garázdálkodásait, a város volt a legexponáltabb helye a délvidéki török kegyetlenkedéseknek, úgy, hogy a lakosság java része elmenekült, az itt maradt része pedig szegény, kifosztott pária lett és maradt csaknem két évszázadon át. A török hódoltság megszűntével Szabadka még mindig állandó vidéke volt a törökök portyázásának, a fosztogatásoknak és a kegyetlenkedéseknek, csak 1706 körül kezdett a lakosság – a béke reményében – városi közösséggé szerveződni. Ekkor zárkózott föl a város Magyarország újjáépítési mozgalmaihoz.
Szabadka igazi fénykorát azonban a kiegyezést követő polgári társadalom lelkes feltörekvő szándéka hozta meg. A város politikai, gazdasági és kulturális tekintetben egyaránt megújult, létrehozta a maga intézményrendszerét. Havas Emil kiemelte: „azok közül, akik nálunk a kultúrát csinálják, külön fejezetet kell szentelnünk a tollforgató embereknek. Ők azok, akik mindenütt »vérrel, könnyel« szolgálják a művelődést, annak igazi harcosai, hát még a vidéken milyen nagy feladat vár rájuk. És milyen sziszifuszi munkát kell végezniük Szabadkán, ahol a félkultúrából kell egészet csinálniuk, és ahol az elődök sok mulasztását, semmittevését kell helyrepótolniuk.”[2] A művelődés napszámosai közül magasan kiemelkedik Braun Henrik, az újságírók Nesztora, a Bácskai Hírlap szerkesztője, akinek nevéhez fűződik a modern újságírás szabadkai meghonosítása. Az írók és művészek sorában „külön a magunk emberének és dicsőségünknek követeljük Teles Edét, a magyar Rodint, ki városunk szülötte és nemcsak az ország, hanem Európa elismerte jeles szobrásza. Nem kevésbé vagyunk büszkék Kosztolányi Dezsőre. Ő ma a fiatal magyar írónemzedék egyik legkiválóbbja. […] Brenner József dr. kiváló fiatal orvos Csáth Géza írói neve már ismert az ország előtt, Pucciniról írt zenei tanulmánya révén pedig az első zene-eszthetikusok közé került.”[3] Az újkori Szabadka egész zenei életének meghatározó alakja Lányi Ernő, aki megalakította a Filharmóniai Társaságot, tökéletesítette a színházi zenekart, zenei életet teremtett a városban és ezzel előmozdította az általános kultúra fejlődését. „Gyönyörű magyar dalai közismertek, Ő nem csupán Szabadkáé, hanem az egész országé.” Milkó Izidor író, a Szabad Líceum elnöke „igazi européer, lekötelezően szíves társadalmi ember”, aki éppen olyan elismert, tiszteletet parancsoló tagja a társadalomnak, mint Békeffy Gyula, ügyvéd, a Filharmóniai Társaság elnöke és a Szabad Líceum vezető embere. Havas Emil ügyvédjelölt és író a lapok hasábjain szociológiai megfigyeléseivel érdemelt ki elismerést és „minden társadalmi mozgalomban tevékeny szerepet játszik”. Ő a titkára a Szabad Líceum irodalmi osztályának. A művészek sorában fényes jövő előtt áll Oláh Sándor festőművész. A századforduló Szabadkáján négy napilap és több időszaki kiadvány segítette az általános műveltségi szint emelkedését. A Havas Emil által felsorolt alkotók 1910-ben pályájuk delelőjén álltak, többek életpályája csak a Nagy Háború után teljesedett ki.
(Folytatjuk)
[1] Dr. Havas Emil: Szabadka; In: Bácska társadalmi élete ezer arcképpel; I. m. 153. p.
[2] Uo. 166. p.
[3] Uo. 172. p.
