Bács-Bodrog vármegye társadalmi élete a XIX. és a XX. század fordulóján

2. rész
Bácskában a társadalomépítő munkában együtt van a vármegye egész társasága, a nagybirtokos a kereskedővel, a lateiner az iparossal, az egyházi a világival, a magyar az idegen ajkúval. Az egyesületekben folyó közös nemzeti munkában különböző nyelven bár, de együttérző szívvel serénykednek a bácskaiak. „A szerb papot a római katholikussal, a sváb gazdát a magyar tanítóval, a zsidó rabbit a katholikus iskolaszéki elnökkel egy társaságban, napi érintkezésben és egy célért fáradozva találjuk. A nemzetiségi béke és vallási türelmesség oly szép példányképei ezek a tünetek, amelyekért nagyon sok kevert ajkú és vallású vármegye társadalmi élete megirigyelhetné az ős Bácskáét.” Különös értéke a Bácskának, hogy a polgárok a politikai életbe se viszik be a faji vagy vallási torzsalkodást. A törvénytisztelő Bácska, ez az erősen nemzetiségi vármegye a nyugalom birodalma. „A nehéz próbát, a kísértő csábítást derékul megállták bácskai nemzetiségi testvéreink. Ebben a szerencsés eredményben egyenlő rész illeti meg az elismerésből a megye kitűnő adminisztrációját és azokat a társadalmi vezéralakokat, akik épp egyesületi tevékenységükkel hangadók a bácskai társaséletben és irányítók a közhangulatban.”1 Írásában Csoór Gáspár mintha Bács-Bodrog vármegye fogadott gyermekének érezné magát. Fogadott gyermekének, akit a háziak szépen, bőségesen terített asztalukhoz szólítottak.

A teremtő akarat városa: Zombor

„Mennyi ezrek lankadatlan hangya-munkája, mennyi lelkes és önzetlen törekvés, mennyi lángoló honfiérzés kellett hozzá, hogy a mai Zombort megláthassátok a réginek helyén” – kezdte Zomborról készült beszámolóját Vértesi Károly, kora népszerű közéleti szereplője. A dolgos kezek, a határozott elképzelések nyomán a hajdani portengerből szép, kacér, modern város emelkedett a magasság felé. „Még vagyunk jó néhányan, akik végig küzdöttük a szent, nagy, ujjáteremtő munkát, s mily jól esik most, napunk alkonyatján, végig tekintenünk a szorgalom és kitartás gyönyörű alkotásán, mai szép Zomborunkon. A szomorú múltból átléptünk a virányos jelenbe, s büszkén hirdetjük nektek minden siker örök igazságát: Viribus nostris!2 Mert valóban a tulajdon erőnkből kellett itt minden téglát összehordanunk, nekünk, a zombori polgárságnak. Hogy város lehessünk, s magyarok a városunkban.”3 A könyvben olvasható históriai feljegyzések sora arról szól, hogy az egyesületi mozgalmak és folyton lüktető törekvések hogyan teremtették meg, hogyan építették föl a régi helyén az új Zombort, az új, polgári Bácskát. „Ami polgári erény és erő, közszellem és hevület, áldozatkészség és haladni akarás e város jobbjainak szivében itt évtizedeken át megtermett, az mind a társulásokban nyilvánult meg, dolgozott a közért s talált hasznot hajtó működési teret.” A félszáznál is több zombori egyesületben tömörült a közszellem és a közlelkesedés, belőlük indult ki, hogy megmunkálja, átgyúrja s kipallérozza az ósdi Zombort, és minden eresztékében azzá a viruló, modern metropolissá váljon, melyben ma a boldog utódok laknak.4
A közművelődés vármegyei színtű egyesületének, a Bács-Bodrog megyei Irodalmi Társaságnak a történetét Dömötör Győző mutatta be az olvasóknak. „Kétségtelen, hogy napjainkban a hírlap a kultúrának legfőbb fáklyája, s a nemzeti előrehaladásnak legbiztosabb életereje – írta tanulmánya bevezetőjében a szerző. – Ez azonban nem teszi még új irodalmi társaságok alapítását jogosulatlanná és célnélkülivé. És nem jelenti azt, hogy az ilyen szervezkedések illattalan fákat ültetnének a közművelődés színdús kertjébe. S ha az irodalom terén a társaságok ma kisebb tényezők is, mint voltak a múlt század első évtizedeiben, hivatásuk szellemi életünkben tiszteletreméltó, s munkálkodásuk termékeny. De a cél, mely főképp az új társaságoknak létalapot ad, elvesztette egyoldalúságát, s nem merülhet ki ereje csupán a szépírás fejlesztésében, s »jó írók« nevelésében, mert ezeken a tereken a sokkal rugalmasabb, sokkal életerősebb hírlap vette át a vezetést.”5 Ez azonban nem csökkentette az irodalmi társaságok tekintélyét, mi több, a történelem során feladatuk gazdagabb, szerteágazóbb lett. Az irodalmi társaságok tekintetében ma „a magyar nyelv terjesztése, a magyar glória fényének fokozása kell, hogy legkiválóbb feladatunk legyen – politikai eszközök nélkül. […] csak üdvözléssel fogadhatta a nagyközönség azokat, akik a Bácska félmagyar földjén megkezdték szerény működésüket, hogy írásaikkal és felolvasásaikkal mindenkibe beleojtsák a magyar szellemet.”6
Mint ahogyan Zombor város első egyesülete, a Kaszinói Dalárda és Polgári Kaszinó-Egyesület is mindenütt vezérszerepben van ott, ahol a szépnek, a jónak kell áldozatot hozni. A Dalárda a dalnak, az éneknek a művelését olyan művészi tökélyre emelte, hogy az ország első dalárdái közé emelkedett. Zombor város zenekedvelői 1858-ban Männer Gesang-Verein címmel alapították meg a dalárdát, tagjai a zenében jártas német tisztviselők voltak, így az egyesületnek igazgatási és előadási nyelve is a német volt. A politikai viszonyok változásával az 1861. év végén a Männer Gesang-Verein megszűnt. Helyébe hamarosan megalakult a Zombori Magyar Dalárda, amely Koczik Pál volt alispán elnöklete alatt az 1869. évig működött. A Magyar Dalárda feloszlása után 1870. november havában Valter Nándor városi rendőrfőkapitány a „honoratior ifjúság” élénk részvételével alakította meg az Ifjúsági Dalkört, mely 1872 októberében a már virágzásnak örvendő Polgári Kaszinó Egyesületbe lépett, hogy annak kebelében és támogatása mellett új életet kezdjen. Ezt követően négy évtizeden át – új vezetők irányításával, olykor szervezeti átalakulásokkal, hol 10–12, hol 50–60 taggal – folytatta munkáját a Kaszinói Dalárda és Polgári Kaszinó-Egyesület.7 A Polgári Kaszinó Egyesületet, amely korábban a város előkelő polgárainak zömét egyesítette, az egyesületek gyarapodása során, az Iparos Kör, a Kereskedők Egyesülete, a római katolikus Legényegyesület és Függetlenségi Kör megalakulását követően jobbára a tisztviselők egyesülete lett.
A Bácska társadalmi élete ezer arcképpel című kötetben Lallossevics János A D. M. K. E. című tanulmányában kiemelte: a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület Fernbach Károly bácsmegyei főispán kezdeményezésére 1906. december 8-án alakult meg Zomborban.8 Munkájában olyan jeles írók, tanárok, egyházi méltóságok és közéleti személyiséget vettek részt, mint Városy Gyula kalocsai érsek, Fernbach Károly, Chottek Rezső, Vojnits István, Baloghy Ernő, Vértesi Károly, Dömötör Pál és sokan mások.

(Folytatjuk)