2. rész
„A Duna partján Újpalánkánál kelt át az Attila udvarába induló Priscus Rhetor követsége, itt érintette először Traianus Dácia földjét, és a hőslelkű Zrínyi Ilona 1692-ben itt búcsúzott el sírva hőn szeretett hazájától.” (Jakobovits Elemér: Ada-Káhlén és a Kazán-szorosnál, 1932)
A XVI. századtól kezdve a XVII. század végéig a török uralta az Al-Dunának a Kazán-szoros és a Vaskapu közötti szakaszát. A csaknem kétszáz évig tartó szakadatlan háborúk következtében a vidék úgyszólván teljesen elnéptelenedett. 1690-ben az osztrák császári csapatok – kiűzvén a törököt Magyarországról – elfoglalták Orsova községet és a közeli kis szigetet, Ada-Kalét is.
A törökellenes háborút lezáró, 1699. január 26-án megkötött karlócai béke után a Bánát, így a közeli Orsova városa is a szigettel együtt a törökök kezén maradt, akik egy hadikikötőt alakítottak ki a sziklatömb északi részén. A Duna által körbeölelt szigetet ekkortól kezdték el Ada-Kalé-nek nevezni, ami magyarul „erődszigetet”, „szigetvárat” jelentett. A pozsareváci béke után, a XVIII. század húszas éveiben kezdődtek az újratelepítések, és folytak III. Károly, Mária Terézia és II. József idejében is. Boleluszko Sándor szerint „ennek köszönheti létét Fehértemplom, mely 1717-ben alakult, és németekkel, magyarokkal és néhány csehvel népesítették be. Németek kerültek Mehádiára, Palánkra, Moldovára, Szászkára, ahol ismét megindult a rómaiak ideje óta nem művelt bányászat. Jó karba helyeztettek az orsovai erődítmények, újonnan megerősíttettek Ada-Kaléh, Mehádia, Új-Palánka, és életre kelt a gyógyforrásairól ismert Herkulesfürdő is.”[1]
A Duna vidéke sok helyen szép, de egyetlen helyen sem olyan impozáns és fenséges, mint az Al-Duna, különösen Báziástól Orsováig, amelyet nem lehet összehasonlítani más európai folyó szépségével, sem az Elba folyóval, sem pedig a világhírű Rajnával – írta Kalecsinszky Sándor Az Aldunáról és környékéről című, 1891-ben megjelent könyvében. „A bal parton van Lászlóvára, míg a szerb parton a festői galambóczi (szerbül Golubácz) várrom. A víz színétől kezdve fokozatosan fölfelé bástyák, falak s tornyok romjai emelkednek egészen a szikla tetejéig. […] Coronini falu mellett kezdődik a Széchenyi-út, mely hivatva volt és van Báziástól Orsováig, Turnuszeverinig a közlekedést a szárazföldön eszközölni, főképpen a Duna kis vízállásánál, amidőn a nagy hajók csak Moldováig közlekedhetnek. Valamint a szerb parton a rómaiak építették az úgynevezett Traján-utat, épp ezen célból építette gróf Szécheniy István 1834-ben ezen utat egészen Orsováig.”[2] A magyar út építését Vásárhelyi Pál terve és vezetése mellett sok ezer munkással 1834-ben kezdték meg. Lászlóvára és Sztenka között Alibégnél van a sziklába vésett Baross-emléktábla.
A Vasárnapi Újság 1893. június 11-i számában megjelent A Vaskapunál című élménybeszámoló névtelen szerzője így fogalmazott: „A nap alkonyra hajlott, hajónk fölszedte vasmacskáit, s a leáldozó nap fényénél még láttuk Ada-Kaleh szigetét, ezt a kis darab török földet, mely voltakép senkié, mert a bölcs diplomáczia a berlini kongresszuson teljesen megfeledkezett róla. A mi országunk hát szépen rátette a kezét a kis szigetre, mely valaha – most már düledező erősségeivel – kulcsa lehetett az Al-Dunának. Néhány magyar baka szalutált hajónknak, s az apró házikók kerítései mellől, egy-két befödött arczú török menyecske pillantott felénk, a parton piros fezes, rongyos török lurkók kiabáltak. Végül az orsovai Korona-kápolnához zarándokoltunk, majd pedig külön vonatunk kocsijaira szállva elhagytuk Orsovát, mely – ha Isten úgy akarja – néhány év múlva mozgalmas kikötője lesz az Al-Dunának, s újabb forrása hazánk közvagyonosodásának. Úgy legyen!”[3]
Orsova város történetével szorosan összeforrt a vele szemben lévő Ada-Kalé sziget sorsa is. Amikor a török birodalom félholdja még fényesen ragyogott, akkorról veszi eredetét az a kis „oszmánli szigetvár”, melyet Ada-Kalé – másutt Ada-Kaleh, vagy Adda-Kaléh – néven vált a magyar történelem részévé. Szigetvára volt régen az osztrákoknak, Szigetvár maradt a neve törökül is. Dunai erődöt Új-Orsova néven I. Lipót csinált belőle. 1689-ben, midőn Heisler császári tábornok Orsova megvédésén fáradozott, a sziget várát is körülsáncolta és erős palánkkal látta el – hasztalan, a török elfoglalta Orsovát és vele együtt Új-Orsova sziget is. Az Al-Duna vidéke csak az 1718-ban megkötött pozsareváczi békével került ismét osztrák kézre, és III. Károly császár újólag megerősíttette, hogy az esetleges támadások ellen sikeresebben megvédhesse. Vele szemben 1736-ben a szerb partra két vár épült, e két várat egy őrtorony kötötte össze, melyet a császárné tiszteletére Erzsébet-sáncnak neveztek el. „Ezzel el volt zárva a hatalmas Dunaág, és vele együtt a hajók közlekedése. Mert aki e két helynek a birtokosa volt, az egyúttal a déli Dunán is rendelkezett” – írta Kúnos Ignácz Ada-Kále és népe című, a Budapesti Szemle 1893. évfolyamában megjelent tanulmányában.[4]
Kalecsinszky Sándor is kiemelte: Ada-Kalé sziget története Orsova város jó és balsorsával közös – jelzi ezt a sziget korabeli neve: Új-Orsova is. Szavoyai Jenő 1717-ben foglalta vissza a töröktől, s azonnal megújította annak erődjét. 1739 óta ismét ozmán birtok volt, s csekély megszakítással 1879-ig az is maradt. Ekkor a Monarchia szállotta meg. „Császárok, hadvezérek, szultánok, pasák és vezírek évszázados háborúi után 1913. május 12-én a krassó-szörényi főispán, az orsovai főszolgabíró, egy főhadnagy és 4 csendőr kíséretében elfoglalta.”[5]
Gecser Béla 1893-ban megjelent A Dunán le Zimonytól Turn-Severinig és Orsovától Herkulesfürdőig című könyvében így fogalmazott: a Széchenyi út legszebb szakasza a Felső- és az Alsó-Kazán-szoros. Lippa, Karánsebes, Mehádia, Orsova, Kladova vidéke, s maga a Kazán-szoros volt Magyarország legcsodálatosabb vidékeinek egyike. „Az a mély csend, mely körülölel bennünket, oly fölségesen illik azokhoz az évezredes, hallgatag szirtfokokhoz. A hajó is alig mer belépni ebbe a szentélybe; a folyó is lassan, némán hömpölyögteti felduzzadt vizét tovább, a bástyák mögül kikandikáló lombok is alig-alig susognak; a fenn kóválygó sasok is vigyázva lebbentik meg szárnyukat, mintha félnének megzavarni magasztos nyugalmában a természetnek e páratlan remekét. Megijeszt ez a mindent betöltő némaság, félünk tőle. Oly érzés szállja meg szívünket, mintha az alvilág szomorú birodalmában lépkednénk; de a vízben fürdő napsugár, a zajtalanul odébb siető folyó, a sziklák mögül előmosolygó zöld lombok, s még maguk az elvénhedett sziklák is kiengesztelnek, megnyerőleg, bátorítólag intenek felénk, s ha részökre hódítottak, a legfelségesebb gyönyörben részesítenek.”[6] A folyó közepén található a mintegy 1750 méter hosszú, 400–500 méter széles Ada-Káléh (Új-Orsova) szigete. „Orsova kikötőjétől 3 és fél km-re van, és csak csolnakon szoktak átrándulni oda, mert hajóállomása nincs. Egy kis Törökország, egy darab igazi Kelet ez, lakóival, ősi szokásaival, intézményeivel, vallásával, melytől a nyugati műveltség, fölvilágosultság még oly messze van, akár Teherántól.”[7]
Az évszázados háborúk során az 1791-es sistovi béke Ada-Kalé szigetét visszaadta a töröknek. És ezzel az idővel kezdődik a török Ada-Kále polgári története. Az Orsován lakó török konzul a bécsi török nagykövetség fönnhatósága alá tartozott. „Így lett Ada-Káléból az alsó-dunai terület senki szigete. Senkié, mert két állam is formál hozzá jogot, és ma-holnap azt sem fogják szegény mohamedán lakó tudni, hogy kit is illet meg voltaképen az alattvalói hűség. Adót a magyar hatóságnak nem kell fizetniök, alattvalói kötelezettségeket meg a porta nem kíván tőlük. A toldott-foldott várban osztrák–magyar katonák állnak őrt, és a mohamedán lakók védelmére két török katonának van állandó lakása a szigeten. Egyrészt az orsovai törvényszék szolgáltat nekik igazságot, hivatalos iratokat a szolgabírói hivatal állít ki, másrészt meg a saját müdirjök, vagyis török elöljárójok bíráskodik felettük. Ugyanaz a müdir, a jó Fázli Szádik aga, aki a negyvennyolczas évek magyar menekültjeit, kormánya megbízásából a határon bevárta, és katonai díszkísérettel őket egész Viddinig elkísérte. Akkor ők védték meg a mi hontalanjainkat, most meg mi védenők az ötszáz hazátlan mohamedánt” – írta Kúnos Ignácz Ada-Kále és népe című, 1893-ban a Budapesti Szemlében megjelent tanulmányában.[8] Úgy igazgatják a szigetet, mint akármely török falut. A portának megbízottja, a konzul – a meemur-u máhszusz, vagyis különös kirendelt – a keresztyén Orsován lakik. „A beligazgatás feje a müdir efendi, tanácsadói pedig a medslisz (tanács) négy tagja, kiket a helység előkelőiből választanak össze. A fegyveres hatalomnak két katonai rendőr (záptije) a képviselője […]. Hivatalos személyiség a tanító (hodsa), aki vagy hatvan gyereket tanít írni, olvasni meg imádkozni, továbbá az egyházi teendők elvégzője, az imám, és az ötszöri imádkozásra figyelmeztető müezzin. Ez embereket a török kormány fizeti, és a kinevezés joga is a portát illeti meg.”[9]
A török világ emlékeit őrző szigetet a Vasárnapi Újság 1878. június 2-i számában megjelent Ada-Kalé című írásában így mutatta be: Ó-Orsova alatt a hegyek közé szorult Duna hömpölygő árja, egy kis szigetet őriz, melynek árnyas lombjai egy sárga falakkal körülvett, vörös tetős roskatag kis erődöt zárnak körül. Valaha török végvár volt, az ottomán birodalom legszélső őrállomása, melyet békés egyezség után 1878. május 26-án adott át a török helyőrség a bevonuló osztrák–magyar katonaságnak. „Egy jobbra szögelő keskeny utcza, melynek háztetői csaknem összeérnek, s ablakain papír helyettesíti az üveget, a látogatót a déli védelmi vonalba vezeti, mely szintén oly nyomait mutatja a pusztulásnak, mint az éjszaki. Egy kő lépcső, melynek fokai törmelékké málnak talpunk alatt, magaslatra visz, hol ernyős tető alatt az őrszemen álló redif foglal helyet, fegyverére támaszkodva, s álmosan tekintve a körötte zajló folyón végig. […] Újabban akkor kezdték ismét többet emlegetni e kis szigetet, midőn Kossuth Lajos, Szemere és menekülő társaik 1849. aug. 17-én Orsovából e szigeten léptek először török földre, mely nekik menedéket adott, s melyen a hontalanok néhány napot töltöttek, fölhasználván az időt, hogy a sziget éjszaknyugati csúcsával szemben lévő magyar területen a Szent Koronát elrejtsék. Még ma is mutogatják azt a kis szobát, melybe Kossuth öt napig tartózkodott, mielőtt egy hajó szerencsésen Ruscsukba szállította.”[10]
Simonyi Jenő Az Al-Duna című, 1903-ban megjelent útikönyvében megemlítette: Orsova közelében, a Cserna-patakon túl történelmi nevezetességű helyet jelöl egy kis kápolna. 1849-ben Szemere Bertalan hadügyminiszter a szerencsétlen temesvári csata után csapatával Orsován át menekült. Mielőtt elhagyta hazáját, ezen a helyen ásta el a vasládát, amelyben a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket őrizte. A bécsi kormány azután évekig kutatta az eltűnt koronát, míg végre 1853. szeptember 8-án megtalálták, és Budára vitték.[11]
(Folytatjuk)
[1] Uo. 21. p.
[2] Kalecsinszky Sándor: Az Aldunáról és környékéről; Budapest – A Pesti Lloyd-Társulat könyvnyomdája, 1891. 6 p.
[3] A Vaskapunál; Vasárnapi Újság, 1893. június 11. (24. szám), 418. p.
[4] Dr. Kúnos Ignácz: Ada-Kále és népe; Budapesti Szemle, 1893. LXXIV. kötet, 6. p.
[5] Kalecsinszky Sándor, i. m. 16 p.
[6] [Gecser Béla]: A Dunán le Zimonytól Turn-Severinig és Orsovától Herkulesfürdőig. Írta Gecser Béla polg. isk. tanár; Pancsova – Nyomatott Wittigschlager K.-nál, 1893. 131. p.
[7] Uo. 149. p.
[8] Kúnos Ignácz, dr.: Ada-Kále és népe; Budapesti Szemle, 1893. LXXIV. kötet, 65. p.
[9] Uo. 66. p.
[10] Ada-Kalé; Vasárnapi Újság, 1878. június 2. 344. p. és 349. p.
[11] Simonyi Jenő, dr.: Az Al-Duna; Budapest – Hornyánszky Viktor cs. és kir. udv. nyomdája, 1903. 16. p.
