Megjelentek az Európa Kollégium férőhelyeire vonatkozó idei pályázat első körének eredményei. Az elbírálás során az ebben a turnusban 86 hallgató nyert jogosultságot a bentlakásra – tette közzé a Magyar Nemzeti Tanács a Facebook-oldalán, illetve hivatalos honlapján.
Az idei első pályázati kör július 15. és október 1. között volt elérhető azon elsőéves egyetemi hallgatók számára, akik Újvidék területén kezdik meg felsőoktatási tanulmányaikat. A teljes ranglista megtekinthető az www.mnt.org.rs weboldalon.
A pályázatokat magyar nyelven, elektronikus úton nyújthatták be a hallgatók a www.breki.mnt.org.rs weboldalon. A határidőn belül beadott pályázatok A Magyar Nemzeti Tanács által társalapított Európa Kollégiumban való kollégiumi elhelyezésről szóló határozat alapján kerültek elbírálásra. A pályázat eredményeiről minden pályázó e-mailben kapott értesítést.
A nyertes hallgatók egy tanévre szóló szerződést kötnek majd a Magyar Nemzeti Tanáccsal és az Európa Kollégiummal.
A bentlakást nyert hallgatók közül a legtöbben Óbecse, Szabadka és Ada községből pályáztak, többségében pedig az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karára iratkoztak be. A pályázók körében emellett népszerű volt a Bölcsészettudományi Kar is és a magánegyetemek is.
Nemsokára a második pályázati kör is elérhető lesz, október végén, amelyre azok a hallgatók jelentkezhetnek, akik a 2025–2026-os tanév bármely évfolyamára – alap-, mester- és doktori képzésen is – iratkoztak be. A pályázási folyamat változatlan.
A program Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével valósul meg.

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele