HIBÁTLAN HAJNALOK
navigáció nélkül lavíroztunk
a hétköznapok taposóaknái között
bekeretezett képeknek öltözve
a múlt kísértetei csüngtek a falakon
sterilizált emlékek
kapaszkodás és kétségbeesés
őrjöngve örvénylő összevisszaság
s azok a hibátlan hajnalok
az a sok véletlenszerű találat
amiről egy Moszkvából hozott
bakelitlemezen Viszockij énekelt…
s a feltúrt ágy melege
az egymásba olvadó meztelenség
és a mozdulatokat diktáló dallamok
ahonnan szökni már nem lehet
hámozd ki félszeg bugyijából
hörpintsd fel ne törődj semmivel
– véletlenszerűen buggyantak
a szavak melyekből tárgyiasult
mondat nem születhetett
csak a mindent kívánó áhítat
s az az egyetlen eltévedt pillanat
KÉRDÉSEK
kusza kérdőjelek meredeznek felénk
s te mégis
újra és újra betolakszol
éjszakáimba
fölkavarva tetszhalott emlékeket
válaszokon töprengünk
pedig tudjuk
mi magunk vagyunk a kérdés
egy rosszul összeállított rejtvényben
aminek nincs megfejtése - - -
ELSÖTÉTÍTÉS
nagyítóval próbálod beazonosítani a vonásokat
az idő kiszárította a molyrágta fényképet
tompította a színeket a fekete-fehér
együtthatóságot
nyomokat keresel felszisszenő emléket
de csak kavicsot dobáló kezekre bukkansz
vadkacsák rebbennek
ijedten iszkolnak a nádas felé
a horgászstégen gubbasztva
tisztítod a sárfoltokat
méregeted a kiserdő tölgyeit
az út egy öreg vályogházba visz
picinyke ablak hunyorog a felhőtlen égre
itt lovagoltatok a kuruc-időkben
amikor csak az uzsonnára kínált
lilahagymás zsíroskenyér
teremtett ideiglenes fegyverszünetet
de a nyugalom elillant
elhamvadtak a fények
a kiserdőt felszántotta az idő
hideg kavicságyás osztja az alamizsnát
s a számlát kiegyenlíteni már nincs kinek
Nyitókép: Illusztráció – Pixabay.com
