„A szeretet a fegyver, amellyel győzni kell”

Ilyen az a terep, ez az az ellenfél, amely ellen hadat indít a holnap megszületendő legifjabb magyar közművelődési egylet: a DMKE. Ez lesz a Délvidék igazi meghódítása (…). Immár nem földekért, gabonatermő mezőkért, kincset rejtő hegyekért, hallal teli folyóvizekért folyik a küzdelem, hanem a lelkekért. Lelket pedig soha nem hódítottak aczéllal és paragrafussal, mert annak láthatatlan erején kicsorbul a hatalom pallosa. Lélekkel csak lélek szállhat szembe diadalmasan, haragvó indulatokkal a szelíd békülékenység, daczolással az engedékenység, izzó gyűlölettel a százszor szent szeretet, melyből egy fonalnyi többet megköt, mit egy egész pászma harag és kevélység. Szeretet: ez az a jel, amelyben harczra indul az eszme, ez az a fegyver, amellyel győznie kell az eszme küzdő katonájának: tanítónak, lelkésznek, írónak, művésznek.”[1]

A Délvidék kultúrünnepén a Magyar Tudományos Akadémiát Szentkláray Jenő kanonok képviselte, de az alakuló közgyűlésen megjelentek a Magyar Történelmi Társulat, a Kisfaludy Társaság, az Otthon írók és hírlapírók köre, a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület, és a Dunántúli Közművelődési Egyesület képviselői is. Bács-Bodrogh vármegyét Latinovits Pál Bács vármegye és Zombor város főispánja, Gozsdu Elek író és zombori törvényszéki elnök, Baloghy Ernő zombori főügyész, Karácson Gyula alispán, Latinovits Géza országgyűlési képviselő, Gräber Gyula nagybirtokos és Falcione Nándor képviselte. Békés vármegyét Lukács György főispán és Fábry Sándor alispán, Csanád vármegyét Meskó Sándor főispán és Návay Lajos alispán, Csongrád vármegyét Csathó Zsigmond főispán és Cicatricis Lajos alispán, Krassó vármegyét Pogány Károly főispán és Fialka Károly alispán, Máramaros vármegyét Bíró Vilmos kir. ítélőtáblai bíró, Torontál vármegyét Dellimanics Lajos főispán, Jankó Ágoston alispán, Brayer Lajos és Poroszkay Béla képviselte. Óbecse városa Balaton Gyula főszolgabírót és Mihály Sándor jegyzőt küldte a jeles ünnepre. Jelen voltak tovább: Zákó Milán Versec és Pancsova városok főispánja, Urbán István Arad vármegye és Arad város főispánja, Schmausz Endre Szabadka és Baja városok főispánja, Tialka Károly Krassó-Szörény megye alispánja, Bogdán Zsivkó Nagykikinda polgármestere is, de kellő tisztelettel vettek részt az ünnepségen Báziás, Fehértemplom, Gyula, Hódmezővásárhely, Karánsebes, Kecskemét, Lugos, Makó, Nagybecskerek, Ókanizsa, Újvidék és Zenta város tisztségviselő férfiai is. Mellettük jelen voltak a délvidéki tanítók országos egylete, a temesvári nyelvterjesztő egylet, a verseczi nyelvterjesztő egylet, a Torontál megyei közművelődési egylet, az óbecsei Magyar Kör, és a Dugonics Társaság képviselői is.[2] 

Az esemény – a hírlapok beszámolója szerint – a szegedi honvéd-zenekar ünnepi nyitányával kezdődött, mely után Kun Béla hódmezővásárhelyi lapszerkesztő a DMKE-ről írt ódáját szavalták,[3] ezt követte Móra Ferenc író üdvözlő beszéde, majd a szegedi színtársulat a szegedi dalárda közreműködésével a Hunyady László operának egy fölvonását mutatta be, ezután Herczeg Ferenc Dolovai nábobjának egy felvonása kerül sorra és végül a Leánykérés című vígjáték egy fölvonását adták elő.[4]

A korabeli magyar politikai élet legtekintélyesebb férfia, a „nemzeti eszmék kipróbált harcosa”, gróf Apponyi Albert köszöntő beszédében hangsúlyozta: a magyar politika szándéka, hogy a magyar nemzeti kultúra talaján Magyarország összes polgárát közösségbe forrassza. „Mi akarjuk azt, ami természetszerű, ami a magyar sok évszázados történelmi processusa logikájának megfelel, és azok az izgatók, akik ezen törekvésünk útjában állanak, azok akarják azt ami természetellenes, ami mechanikus, ami mesterkélt, ezért bízom abban, hogy a győzelem a mienk lesz.” Magyarországon a nemzetiségi kérdés a népvándorlás óta jelen van, lényege azonban minden más országétól különbözik. Történelmének évszázadai során a magyar faj nem olvadt bele azokba a népekbe, amelyeket a honfoglaláskor ezen a területen talált, sem nem ignorálta őket a keleti hódításoknak módja szerint. „A magyar állampolgár jogegyenlőségének kimondása által mindenki előtt nyelvi, faji, eredeti különbség nélkül hozzátartozik ahhoz a nagy politikai nemzethez, amelynek typusát éppen imperiális és államalkotási tulajdonságainál fogva a magyar faj adta meg ebben az országban.” A középkor összes alkotásai között ez az egyik legkiemelkedőbb magyar érték, amelynek következetes fenntartása vezetett Magyarország megerősödéséhez, a magyar nemzeti eszme, a magyar nemzeti egység folytonos megszilárdulásához. „Valamint a múlt századok megteremtették az egységes magyar állampolgárságot, melyet a modern törvényhozás, mint érett gyümölcsöt szedett le a múltnak fájáról, úgy most meg kell alkotni az egységes magyar kultúrát, és akkor aztán egészen befejeztük, betataroztuk, biztonságba helyeztük az ősök óriási államalkotó munkáját” – fogalmazta meg ünnepi köszöntőjében gróf Apponyi Albert.[5] Beszédét a jeles politikus így fejezte be: „Tisztelt nagygyűlés! Immár a DMKE megalakulásával be van fejezve az a gyűrűje a magyar közművelődési egyleteknek, melyek országunk összes exponált vidékeit felöleli. A pozsonyi magyar közművelődési egyleten kezdve, melynek érdemtelenül elnöke én vagyok, a DMKE, ehhez csatolva a mi közművelődési egyesületeink királyát, az EMKÉ-t, a másik oldalon, a pozsonyi KE-hez csatolva a DKE-t, odajutunk, hogy a DMKE megalakulásával az egész gyűrű be van fejezve, ami körülveszi az országnak nemzetiséglakta vidékét.”[6]

A Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület elnökévé Rónay Jenőt,[7] tiszteletbeli elnökévé pedig gróf Apponyi Albertet választotta. Az alelnöki tisztséget Herczeg Ferencnek, László Gyulának, Kern Lajosnak szavazták meg, főtitkára Gallovich Jenő, titkára pedig Szecső Vilmos lett. Tiszteletbeli titkárok Brajjer Lajos, Sz. Szihethy Vilmos, Móra Ferenc, Rőmer Péter és Bíró Pál. Jogtanácsos Pisztor Egon. Tiszteletbeli jogtanácsosok: Baloghy Ernő, Muth Gáspár és Fényes József. Főpénztárnok Kerner Pál. Ellenőr Madár Imre. Könyvvezető Erősi Dénes. Tiszteletbeli könyvvezetővé pedig Szilber Dezsőt nevezték ki.[8]

Herczeg Ferenc poharát emelve így köszönte meg az alelnöki tisztségre történt megválasztását: „én Szeged városában mintegy a nevelő anyámat tisztelem, én, aki a Bánát egy német ajkú városában, német nevelést nyertem, a szegedi gimnáziumban tanultam meg magyarul, mondhatom, hogy mint gyermek kerültem Szegedre, a magyarság varázshatalmának körébe. Itt ismertem meg először a magyar szót, a magyar dalt, a magyar róna szépségeit. Én tehát […] a nevelt fiú hűségével, hálájával, szeretetével és tiszteletével köszöntöm Szeged város közönségét.”[9] Apponyi Albert a pohárköszöntőre adott válaszában arra figyelmeztetett, a kiváló férfiakból álló vezetőség áldásos ténykedése során „ennek a szent ügynek a szolgálatában sohase engedje belevegyülni a párthatalom szempontjának féltékenységét, és sohase bénítsák meg olyan férfiaknak a közreműködését, akik ezen a téren hivatvák és tenni képesek, azért mert tőlük esetleg az ő párturalmi érdekeit félti. Ez a kötelesség fennáll egyaránt mindazokra nézve, kiket a politikának mezején véleménykülönbségek elválasztanak.”[10] Berzeviczy Albert kultuszminiszter Szegedre küldött táviratában hazafiúi érzései egész melegével üdvözölte a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület megalakulását, Isten áldását kérte a munkájára: „A lelkesedés heve, a kitartás ereje, s a megfontolás bölcsessége vezesse és fényes sikerek hosszú sorozata kísérje az egyesület nemes törekvését”.[11]

Az ünnepi köszöntők, a tervek elhangzása és a lelkes elkötelezettségek összefoglalása után végre megkezdte munkáját a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület. Az elköszönés pillanatában Rónay Jenő elnök felvetette a kérdést, hol tartsák a DMKE jövő évi rendes közgyűlését? Steiner Ferencz országgyűlési képviselő azt indítványozta, hogy a gyűlés helyéül Temesvárt jelöljék ki.[12]

Farkas Antal – aki a Szegedi Napló újságírójaként gyakran publikált Róka Tóni néven – a lap következő számában lelkesen jelentette be az országos jelentőségű eseményt: a megjelentek közül mindannyian arra törekedtek, hogy „a nemzeti eszme gyökeret verhessen a saját földjében, szerteszét ágazó szálaival összekösse azt a talajt, melyet a nemzetiségi aspirációk árja omlatag, szétmálló humusszá tett”. Kiemelte: Apponyi Albert hangsúlyozta, hogy a nemzeti ideálokért folytatandó kultúrküzdelemben ne használjuk a politika fegyverét. „Gyönyörű apostolkodás lesz ez” – fejezte be tudósítását Farkas Antal.[13] Hasonlóan derűs és lelkes írásban köszöntötte az eseményt a zombori Bácska lapjain Topits Zoltán is.[14] A Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület alapszabályát a belügyminisztérium a megalakulását követő napokban jóváhagyta.[15]

(Folytatjuk)

[1] Köszöntő; Szegedi Napló, 1903. december 8. 1–2. p.

[2] A Délvidék kultur-ünnepe Szegeden – A Délmagyarországi Közművelődési Egyesület megalakulása; Szegedi Napló, 1903. december 8. 2–4. p.

[3] [Kun Béla]: A magyarságért – A Délvidéki Magyar Közművelődési Egyesület alakulási ünnepére. Írta Kun Béla. Szavalta a szegedi színház díszelőadásán, 1903. decz. 7-én Pataki József, a társulat tagja; Szegedi Napló, 1903. december 8. 2–3. p.

[4] Szeged kultúr-ünnepe – A DMKE alakuló közgyűlése; Szegedi Napló, 1903. december 3. 4. p.

[5] Délmagyarország kultur-ünnepe – Apponyi Albert gróf beszéde; Szegedi Napló, 1903. december 9. 3. p.

[6] Uo. 3–4. p.

[7] Kis-zombori Rónay Jenő 1854. április 11-én született a Torontál vármegyei Kis-Zomborban. 1876. március 1-én tett ügyvédi vizsgát, 1880 áprilisában törökkanizsai helyettes főszolgabírónak, ez év őszén főjegyzőnek választották. 1886 októberében a vármegye alispáni székét foglalta el. 1889. szeptemberében a királyi tanácsos címet kapta. 1891. november 12-én Torontál vármegye főispánjává nevezték ki, 1895. december 18-án a király Pancsova város főispáni teendőinek elvégzésével is megbízta. 1891 végén a felső-torontáli árvízmentesítési társulat elnökévé választották. Ő létesítette a felső-muzslai telepítéseket. Legfontosabb elméleti munkái:  A vármegyei szervezeti szabályrendeletek (Nagybecskerek, 1879) és A telepítésről (Nagybecskerek, 1900). Lásd: Szinnyei József: Magyar Nemzetiségi Zsebkönyv – Nemes Családok I.; Budapest, 1905. 540. p.

[8] Délmagyarország kultur-ünnepe – A DMKE alakuló közgyűlése Szegeden; Szegedi Napló, 1903. december  9. 1–7. p.

[9] Herczeg Ferenc pohárköszöntője; Uo. 6. p.

[10] Apponyi Albert gróf válasza a pohárköszöntőre; Uo. 6. p.

[11] Berzeviczy Albert kultuszminiszter üdvözlő távirata; Uo. 6. p.

[12] Hol tartják a jövő évi gyűlést?; Szegedi Napló, 1903. december 9. 4. p.

[13] Róka Tóni: A szeretet nevében; Szegedi Napló, 1903. december 9. 7. p.

[14] Topits Zoltán: A magyarság ünnepe; Bácska, 1903. december 8. 1–2. p.

[15] A délvidéki magyar közművelődési egyesület alapszabályait jóváhagyta a belügyminiszter; Bácska, 1904. január 8. 4. p.