2024. május 8., szerda

Felkészültek az olimpiára

Júliusban Ada község lesz a házigazdája a 13. Vajdasági Munkássport-olimpiának – Adán és Moholon megújult a sportinfrastruktúra

A Vajdasági Sport Mindenkiért Szövetség szervezésében Adán és Moholon rendezik meg július 7. és 9. között a 13. Vajdasági Munkássport-olimpiát, amelynek Ada község a házigazdája, illetve közreműködik a lebonyolításban Ada Község Sportszövetsége is. A háromnapos munkásjátékokra 1700–1800 tartományi amatőr versenyzőt várnak, akik tucatnyi helyszínen mérkőznek meg egymással különböző sportágakban nemek és korosztályok alapján. 

Bilicki Zoltán, Ada község polgármestere elmondta, hogy készen állnak a munkásolimpia lebonyolítására, az ünnepélyes megnyitóra minden helyi és vidéki érdeklődőt meghívnak és szeretettel várnak július 7-én, pénteken 19 órakor Adán a labdarúgópályán, rossz idő esetén a sportcsarnokban. A polgármester kiemelte, hogy péntek és szombat este nagyszabású koncertekkel várnak minden vendéget a focipályán, ahol a vasárnap délelőtti a főzőversenyen újabb neves előadóművész szórakoztatja majd a közönséget.

– Ada község számára nagy megtiszteltetés, hogy 2019-ben megszereztük a Vajdasági Munkássport-olimpia szervezésének a jogát. Immár másodízben, hiszen 2007 után 2023-ban már második alkalommal kerül megrendezésre a községünkben. Több okból is megküzdöttünk azért, hogy megszerezzük a rendezvény szervezési jogát. Elsősorban az volt a szándékunk, hogy a községben felújított sportpályákat és sportlétesítményeket minél inkább népszerűsítsük és elérhetővé tegyük a polgárok számára, ezáltal serkentsük a munkássportot, illetve a rekreációs sportot, amiről mindannyian tudjuk, hogy hozzájárul az egészségesebb életmódhoz, hiszen ha az emberek elkezdenek foglalkozni önmagukkal, a mozgással, és változtatnak az étrendjükön, akkor ezáltal elérhetővé válik egy hosszabb és tartalmasabb élet számukra. Az egyik célunk tehát az volt, hogy népszerűsítsük a sportot, valamint rávegyük az embereket a rekreációra – magyarázta Bilicki Zoltán.

Bilicki Zoltán (Csincsik Zsolt felvétele)

Bilicki Zoltán (Csincsik Zsolt felvétele)

– A másik szándékunk a rendezvénnyel az volt, hogy népszerűsítsük Ada község sport- és turisztikai létesítményeit. Egyrészt azoknak a versenyzőknek, akik idelátogatnak, másrészt pedig a rendezvényről tudósító médiumokon keresztül minden potenciális turistának, aki a közeljövőben ellátogatna Ada községbe. Büszkén mondhatom, hogy mind a sport, mind a turizmus terén van mit felkínálnunk a vendégeknek. A wellnessközpont kiépítésével sikerült nagyot előrelépnünk, ezt viszont megfelelően népszerűsíteni is kell ahhoz, hogy a környéken élők tudomást szerezzenek róla – nyilatkozta a polgármester.

A fedett műfüves focipályáján kerül sor a kispályás labdarúgó-mérkőzésekre (Csincsik Zsolt felvétele)

A fedett műfüves focipályáján kerül sor a kispályás labdarúgó-mérkőzésekre (Csincsik Zsolt felvétele)

SPORTINFRASTRUKTÚRA-FEJLESZTÉSEK

A munkásolimpia lehetőséget biztosított a helyi önkormányzatnak különböző községbeli sportlétesítmények fejlesztésére is. Bilicki Zoltán megjegyezte, hogy Ada községben több helyszínen zajlottak ilyen jellegű kisebb-nagyobb munkálatok.

– A tartományi kormánnyal karöltve atlétikapálya épült Adán, Moholon a labdarúgópályán felújítottuk az infrastruktúrát. A Bácska Futballklub székházát felújítottuk, a lelátóval és a kerítéssel együtt, a pályára pedig korszerű, a földből kiemelkedő öntözőrendszer került. A köztársasági kormánnyal felújítottuk a moholi általános iskola udvarát a sportpályákkal. A topolyai TSC Labdarúgóklubbal közösen Adán kialakítottunk egy kézilabdapálya méretű fedett műfüves focipályát. A fejlesztések között kiemelkedő még Adán a sportcsarnok felújítása, amelyet Ada község önkormányzata közösen folytatott le a Magyar Kézilabda-szövetséggel, a Moholi Sporthorgász-egyesülettel és adai Standard kommunális közvállalattal karöltve pedig kialakítottunk egy sporthorgász-versenypályát a Budzsák-tavon. A helyi önkormányzat az olimpiáig biztosítani fogja a Budzsákra vezető út feljavítását zúzott kővel, amiben részt vesznek a moholi földművesek is. A közelmúltban az adai focipályán felújítottuk a lelátót, a kerítést és a világítótesteket is. Ezek a beruházások mind hozzájárultak az infrastruktúránk rendbetételéhez. Sajnos nem sikerült megépíteni a tekepályát Moholon. A tervdokumentáció elkészült, ám egyelőre nem tudtunk 180 millió dinárt biztosítani a beruházásra. A projektumról azonban nem mondtunk le, és bízom benne, hogy a közeljövőben meg is valósítjuk. Mindenesetre Ada község készen áll az ünneplésre és a rendezvény lebonyolítására, amelyre július 7. és 9. között kerül sor Adán és Moholon. Már a szervezés időszakában is igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy a munkásolimpia jól sikerüljön. Remélem, hogy az idelátogatók jól fogják érezni magukat, jó mérkőzések és versenyek lesznek. Szeretném kihasználni az alkalmat, hogy minden községbeli, illetve környékbeli polgárt meghívjak a sportrendezvény megnyitójára, amelyet július 7-én, pénteken 19 órai kezdettel tartunk meg Adán a focipályán, rossz idő esetén pedig a helyi sportcsarnokba fogunk átköltözni – hallottuk Bilicki Zoltántól, aki mindenkit invitált az ingyenes esti szórakoztató programokra is. A megnyitót követően pénteken az AFK, az adai labdarúgóklub focipályáin 21 órától a Baraparty Band, majd 22 óra 30 perctől a Van Gogh együttes lép fel. Szombaton 21 órától az AFK segédpályáján a Crvena Jabuka együttes, 22 óra 30 perctől pedig Željko Samardžić koncertezik. A segédpályán vasárnap 8 és 14 óra között halászlé- és őzpörköltfőző versenyt rendeznek. A 13. munkásolimpia ünnepélyes zárórendezvényére 14 órától kerül sor a főpályán, majd a segédpályán 17 órától Zoltán Erika magyarországi előadóművész lép fel.

Az adai labdarúgópályán lesz a megnyitóünnepség, a koncerteket pedig a mellette lévő segédpályán tartják meg (Csincsik Zsolt felvétele)

Az adai labdarúgópályán lesz a megnyitóünnepség, a koncerteket pedig a mellette lévő segédpályán tartják meg (Csincsik Zsolt felvétele)

VERSENYEK ÉS HELYSZÍNEK

A munkásolimpián összesen huszonegy versenyszám szerepel, amelyek különböző helyszíneken zajlanak majd pénteken és szombaton 9 és 19 óra között, illetve vasárnap 9 és 14 óra között. Ada Község Sportszövetsége részt vesz a versenyek helyszíneinek előkészítésében, valamint az Ada községbeli csapatok összeállításában, felszerelésében és koordinálásában. Berec Csaba, a sportszövetség elnöke elmondta, hogy a Budzsák-tavon zajlik a sporthorgászverseny, a moholi iskolában a férfi röplabda, a moholi rekreációs központban és az iskolaudvarban a férfi kosárlabda, valamint a női és férfi basket (3×3-as kosárlabda), a sportcsarnokban a futsal. A moholi focipályán kerül sor a keresztpályás focira két korosztályban, 40 év fölött és alatt. Adán zajlik a férfiak teniszversenye, a strandfürdőben tartják meg az úszóversenyt a férfiak és a nők mezőnyében, akárcsak a strandröplabdát férfi, női és vegyes párosban. Az adai rekreációs központban lesz a bocsaverseny, a fedett műfüves focipályán a kisfoci 40 év fölött és alatt, az atlétikapályán pedig a női és a férfimezőnyben a hármaspróba és a futás. Az adai sportcsarnokban bonyolítják le a férfi és a női kézilabdát, az adai asztaliteniszklubban lesznek a férfi egyéni és csapat, valamint a női egyéni asztalitenisz-mérkőzések. Az adai általános iskolában kerül sor a női röplabdára, a kötélhúzásra, a sakkversenyre, valamint a férfi és a női dartsra. Berec Csaba hozzátette, hogy két kihelyezett versenyük lesz Zentán, ahol a férfi és a női céllövészetet bonyolítják le, valamint a női és a férfi tekét. A versenyek menetrendjét Ada község honlapján és a Facebook-oldalán találhatják majd meg az érdeklődők.

Berec Csaba (Csincsik Zsolt felvétele)

Berec Csaba (Csincsik Zsolt felvétele)

– A munkássport-olimpiát amatőr sportolóknak szervezik meg, az aktív sportolók nem vehetnek rajta részt. Ezért azok, akik ebben a kalendáriumi évben hivatalosan versenyeztek valamelyik sportágban, abban nem indulhatnak, más sportágakban azonban nevezhettek. Minden versenyszámban indítunk hazai versenyzőket és csapatokat, amelyek Ada község válogatottja név alatt versenyeznek. Vajdaság hét régióra van felosztva, amelyek részt vesznek a versenyeken. Ezenkívül az elmúlt két évben az olimpiai ciklus alatt volt már Adán verseny. Két éve volt a vajdasági bajnokság, amelynek programján minden versenyszám szerepelt, valamint tavaly tartották a Vajdaság-kupát, amelyen tíz, vagyis feleannyi versenyszám volt, mint egyébként az olimpián. Ezeknek a versenyeknek a győztesei is kvalifikáltak magukat a munkásolimpiára. Így egyes régiók akár két vagy három csapattal is részt tudnak venni a versenyen – magyarázta Berec Csaba.

– A csapatversenyekben 9 csapat alkotja a teljes mezőnyt. Az egyéni versenyeken 16 induló képezi a mezőnyt, ez alól kivétel az atlétika és az úszás, ahol korlátlan a résztvevők száma. A munkásolimpián a három nap alatt összesen 1700–1800 versenyzőre számítunk. A csapatversenyek kétnaposak. Az első napon csoportkörös selejtező zajlik, és abból a 4 legjobb csapat kvalifikálja magát az elődöntőbe, amit a következő napon játszanak le. Az egyéni versenyek egynaposak, a 16-os mezőnyből kerül ki a győztes. A munkássport-olimpia teljes létszámához az Ada községi versenyzők 250 fővel járulnak hozzá, vagyis 60 női és 190 férfi versenyzővel. Az adaiak kitettek magukért, és jól felkészültek a versenyre. Ha a régiók versenyét nézzük, akkor a házigazda is egy régiót képvisel, vagyis mi vagyunk a nyolcadik régió. Mindkét előző versenyen harmadik helyezést értünk el az összesített eredménylistán, ami ahhoz képest, hogy mi a régiónk egy községből áll, a többi régió pedig hét-nyolc községet és várost ölel fel, egészen elfogadható eredménynek számít. Több versenyszámot megnyertünk, több másikban pedig dobogós helyezéseket értünk el. Ebből a szempontból jó kis helytállásra számítunk a versenyzőink részéről a hazai rendezésű játékokon. A következő munkássport-olimpia megszervezésére már vannak házigazdajelöltek, ezért azt szeretnénk, hogy a 250 sportoló egy része a következő olimpiai ciklusban is jól szerepeljen – közölte a sportszövetség vezetője.

Berec Csaba a munkásolimpia megszervezését jelentős eredménynek nevezte a község sportéletének és az aktív sportolóinak szempontjából, hiszen Adán és Moholon is megújultak a sportlétesítmények. Kiemelte, hogy a helyi sportolók felújított létesítményekben és pályákon tudnak készülni és versenyezni az elkövetkező időszakban, majd hozzátette, a kialakulóban lévő sportturizmus is számtalan előnnyel jár, hiszen az idelátogató csapatokkal mérkőzéseket lehet lejátszani, amihez nem kell nagyobb befektetés, és ez a gyakorlat már napjainkban is zajlik, ami kétségtelenül igen jótékony hatással van Ada község sportéletére is.

Nyitókép: Az adai labdarúgópályán lesz a megnyitóünnepség, a koncerteket pedig a mellette lévő segédpályán tartják meg (Csincsik Zsolt felvétele)