Nem csak misét tart, közösséget is épít

Ft. Hajdú Lászlóval, a csonoplyai Mindenszentek plébánia, a bácsgyulafalvi Magyarok Nagyasszonya plébánia, valamint a sziváci Mária neve plébánia kormányzójával beszélgettünk. Neve mellett a felsorolás is jelzi: jelentős területen szolgál Nyugat-Bácskában, sokrétű közösségi és kulturális vállalással.

 Csonoplya mellé nemrégiben társult Bácsgyulafalva is. Mennyiben módosította ez a tevékenységi körét?
 – Valóban, már a felsorolás is hosszú, és ez jelentősen átalakította a személyes életemet, de a közösségekét is – akár Csonoplyáról, akár Bácsgyulafalváról beszélünk. Ezek a közösségek hozzászoktak ahhoz, hogy önálló lelkipásztoruk van. A sziváci közösség lélekszámban kisebb, ott az elmúlt években nem is voltak olyan rendszeresek a szentmisék, így az kevesebb időt igényelt.

Most még alakul az új rend, az időbeosztás. Számomra nagyon fontos, hogy minden közösséggel időt tudjak tölteni, mert látjuk: ahol nincs jelen a pap, ott a közösség hanyatlani kezd. Ezért azt határoztam el, hogy a hét első felét Bácsgyulafalván töltöm, a második felét pedig Csonoplyán. A híveknek is meg kell szokniuk, mikor vagyok elérhető, és nekem is alkalmazkodnom kell a nagy távolságokhoz – hiszen az utazás jóval több lett, a napirendet pedig sokkal tudatosabban kell kialakítanom.

 Hogyan jelenik meg mindez a szolgálatban, a mindennapokban?
 – Csonoplyán már négyéves, komoly munka áll mögöttünk, és ez szépen folytatódik. A közösség aktív tagjai egyre több terhet vesznek le a vállamról. Az anyanyelvápoló csoportot például Bosnyák Annamária kiválóan vezeti – odáig jutottunk, hogy ma már inkább én segítek neki. A plébániai programok stabilan működnek.

Bácsgyulafalván viszont még az út elején járunk: az ismerkedés és az újjászerveződés időszakában vagyunk. Őszintén szólva volt bennem félelem, amikor átvettem a szolgálatot, hiszen az elődöm és a házvezetőnő gyakorlatilag ketten látták el az összes feladatot – a templom körüli teendőktől az épületek karbantartásáig. Amikor ők elmentek, attól tartottam, hogy egyedül maradok.

Ehhez képest újra kellett szervezni mindent: ki lesz a sekrestyés, ki harangoz, ki vállalja a kántori szolgálatot. De a közösség részéről olyan nyitottságot, szeretetet és segítőkészséget tapasztaltam, ami hatalmas lendületet adott. Sokan az első pillanattól mellém álltak – így tudtunk elindulni azon az úton, hogy ezt a közösséget is egy kicsit átformáljuk.

Talán már látható is, hogy nem „hagyományos” értelemben vett plébánosként működöm. Nemcsak a szentmisék megtartására törekszem, hanem arra is, hogy – még szórványközösségben is – jelen legyünk a kultúra, a közösségszervezés és a közösségformálás területén. Ebben aktívan részt veszek minden településen. Sokszor nem is a klasszikus papi feladatok fárasztanak ki, hanem a rengeteg szervezés.

 Bácsgyulafalván melyik közösségi rétegben látja a legnagyobb építő erőt?
 – Mindig szeretem először megismerni a közösséget, és csak utána kijelölni az irányt – de már most körvonalazódnak bizonyos hangsúlyok. Fájdalmas látni, hogy kevés a fiatal, sokan elmentek, és sok az idős ember.

Nemrég alakult újjá a nyugdíjasok csoportja, Bálint Valéria vezetésével. Ők voltak az elsők, akik meghívtak egy közös ismerkedésre. Óriási bennük a lendület, a jó szándék és a tenni akarás, és nagyon sokat segítenek a plébánia körüli munkákban is.

Emellett fontos szereplő a helyi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület is, amelyben például citeracsoport működik. Őket kétszer is megszólítottam: felléptek a búcsúi szentmisén, illetve számomra különösen szép élmény volt, hogy a karácsonyi éjféli misén ők biztosították a zenei szolgálatot.

A mi hivatásunk minden generációt átfog: a kisgyermekektől az idősekig. Mindenkit meg kell szólítani, be kell vonni, és mindenkinek megvan a helye a közösségben.

 Egy fogyatkozó szórványközösségben különösen fontos a generációk összefogása. Eközben templomfelújítás is zajlik. Hol tartanak most?
 – Az elődöm megkezdte a Magyarok Nagyasszonya templom felújítását, elsősorban a külső homlokzatra helyezve a hangsúlyt. A sekrestye felőli rész már elkészült, és bízom benne, hogy hamarosan a plébánia felőli homlokzat is sorra kerül – ez most az első projektünk.

A munkát a Magyar Nemzeti Tanács és Magyarország Kormánya is támogatta, a fennmaradó részt saját forrásból próbáljuk biztosítani. Szép összefogás eredménye a következő projektünk is: a harangok villamosítása. A hívek adományaiból két harang teljes felújítása és villamosítása valósul meg. A toronyban négy harang van, jó állapotban, de a rendszer elavult – még a hetvenes évekből származik –, így ennek korszerűsítése is időszerű.

 Csonoplyán már négyéves közösségi munka áll önök mögött. Mely eseményeket emelné ki?
 – Több hagyományos rendezvényünk is van. Január végén farsangi mulatságot tartunk, amely az elmúlt években disznóvágással is összekapcsolódott. Idén a mulatságra helyeztük a hangsúlyt, és különösen szép volt látni a generációk együttműködését.

A Juhász zenekar szolgáltatta a zenét, és olyan esemény valósult meg, amelyen minden korosztály szerepet kapott: a gyerekek téltemető műsort adtak, a felnőttek lóvásárt mutattak be, az ifjúsági csoport pedig egy humoros, farsangi lakodalmast. A gyerekek táncházzal, a felnőttek csárdással kapcsolódhattak be. Juhász Gábor népzenész is kiemelte: ritkán látni ilyen, minden generációt megszólító mulatságot.

Színjátszó csoportunk is nagyon aktív: idén március 21-én mutattuk be Molnár Ferenc Az ibolya című vígjátékát Bosnyák Annamária rendezésében. A produkció különlegessége, hogy Nemesmiliticsről is érkezett vendégszereplő – így több közösséget is sikerült megszólítani.

Pünkösd környékén családi mulatságot szervezünk: pünkösdi király- és királyné-választással, ügyességi játékokkal, főzőversennyel. Az évadzáró eseményünk a Szent Iván-éji tűzugrás, míg ősszel a Katolikus bál, amely már messziről is vonzza a vendégeket.

 Ez a gazdag programkínálat egy nagyobb közösségben is figyelemre méltó lenne. Miből táplálkozik mindez?
 – Két dolgot emelnék ki. Az egyik: szemléletváltásra van szükség a művelődési életben – nemcsak Nyugat-Bácskában, hanem egész Vajdaságban. Nem várható el attól a harminc gyerektől, akik egy-egy településen vannak, hogy ők vigyék a hátukon a teljes kulturális életet. A felnőtteket és az idősebbeket is meg kell szólítani.

Erre vannak nagyon jó példák: például a zombori Magyar Polgári Kaszinó Dalárdája, vagy a szilágyi asszony- és férfikórusok, amelyek lelkes, idősebb tagokkal működnek.

A másik fontos irány az együttműködés: Bácsgyulafalva és Nemesmilitics közös produkciói ezt jól mutatják. A Petőfi Sándor MME és a Németh László MME együttműködése például egy értékes citeraest-sorozatot hozott létre.

Kevés a gyermek mindenhol, de ha a közösségeket össze tudjuk kapcsolni, akkor továbbra is színvonalas kulturális életet tudunk fenntartani. Nem titkolt célom, hogy ebbe az együttműködésbe Csonoplyát is bevonjuk. Így egy erős, egymást támogató közösségi hálózat alakulhat ki Nyugat-Bácskában.

 Mi ad erőt ehhez a sokrétű szolgálathoz?
 – Mindenekelőtt köszönet illeti a munkatársakat, a sok jó szándékú embert és a közösség tagjait. Ami pedig az erőforrást illeti: azt tapasztalom, hogy a Jóisten mindig megnyitja a megfelelő utakat. Amikor elfáradok, és már nem látom a megoldást, mindig érkezik egy gondolat, amely tovább visz, és megkönnyíti a folytatást.