A természet szeretete, a természet iránt való rajongás, kötődés nem új keletű dolog. Ha végiggondoljuk a művészeti irányzatokat, igen sokban fellelhető a természet közelsége, a természetbe való kivonulás, vagy akár a természeti motívumok megjelenése, alakváltozata. Lehet ez zene, irodalom, vagy akár a képzőművészet. Gondoljunk csak Szinyei Merse Pál, Claude Monet vagy akár Georges Seurat festményeire, amelyeken a zöld pázsit, park jelenik meg. Sorozatunkban képeslapszerű parkbemutatókat közlünk, hogy a kedves olvasóval a Magyar Szó hasábjain együtt barangoljuk be Vajdaság zöld oázisait, felidézzük a letűnt korok emlékeit, a parkokhoz fűződő történeteket, kialakításukhoz kötődő érdekességeket.
A zentai Népkert története szorosan összefügg a város fejlődésével és a Tisza szabályozásával. A 19. század közepéig a mai park területe ártéri, mocsaras vidék volt, amelyet a folyó gyakran elöntött. A Tisza szabályozása és a védőtöltések megépítése után azonban a terület alkalmassá vált a rendezésre és a beépítésre. Akkor merült fel az az elképzelés, hogy Zentának szüksége van egy nagy területen fekvő, rendezett közparkra, amely nemcsak esztétikai értéket képvisel, hanem egészségügyi és közösségi szempontból is fontos szerepet tölt be a helyiek és a környékbeliek életében.
1866. augusztus 22-én a városi képviselő-testület hivatalosan is megszavazta a Népkert létrehozására vonatkozó javaslatot, és egy közel 49 hektár nagyságú területet jelöltek ki erre a célra. A döntés mögött elsősorban az a gondolat állt, hogy a viszonylag gyorsan fejlődő és igen sűrűn lakott város lakói számára biztosítani kell egy olyan zöldterületet, ahol friss levegőhöz juthatnak, pihenhetnek, kikapcsolódhatnak, és amely egyben a város dísze és büszkesége is lehet.
A park tervezésére pályázatot írtak ki, amelyet 1867-ben Knézy Ferenc kertész nyert meg. A munkálatokat hamar meg is kezdték. Külön érdekességnek számít, hogy a park építésébe bevonták azokat a szegény embereket is, akik a korábbi nélkülözés idején a várostól segélyt kaptak. Így lehetőséget kaptak arra, hogy munkájukkal „ledolgozzák” a támogatást, és közben keresethez is jussanak. A Népkert tehát nemcsak közösségi térként jött létre, hanem szociális jelentősége is volt a kialakításának, hiszen munkalehetőséget biztosított a rászorulóknak.
A park létrehozásának munkálatai hosszú időt vettek igénybe, és az évtizedek során a terület folyamatosan alakult, fejlődött. Az első világháború után a park új korszakba lépett. Saját kertészházat kapott, és az akkori főkertész, Gallé Viktor irányítása alatt jelentős fejlesztések történtek. Gallé ugyanis nagy hangsúlyt fektetett a park esztétikai és szakmai színvonalának növelésére. Virágágyásokat alakított ki, tavat ásatott, kibővítette a park északi részét, egzotikus növényfajokat telepített, sőt meteorológiai központot is létrehozott. A parkban álló kioszk fontos közösségi helyszín volt, amely egy időben leégett, később azonban újjáépítették. 1927-ben zenepavilon, úgynevezett filagória is épült, amely különféle kulturális eseményeknek adott otthont. A gondosan ápolt virágágyások és növénykülönlegességek országos kertészeti kiállításokon is sikereket arattak. Ez az időszak a Népkert egyik virágkorának tekinthető.
A 20. század közepén azonban kedvezőtlen folyamatok indultak el. Gallé Viktor munkáját Balog János főkertész vette át, aki 1939 és 1965 között végezte ezt a tevékenységet, elődjénél jóval kevésbé kiemelkedő módon. Gallé utódai ugyanis már nem fordítottak kellő figyelmet a park szakszerű gondozására, ezért a Népkert hanyatlásnak indult. A második világháború után a vörös hadsereg egyik egysége kivágta az egyik legnagyobb és legrégebbi tölgyfát, amely valószínűleg már a park létrehozása előtt is ott állt. Bár az 1930-as évektől melegágyak és üvegházak is épültek, és a parkban kertészeti tevékenység is folyt, a szakmai folytonosság jócskán meggyengült.
Az 1960-as és 1970-es években több terv is született a park megóvására és rehabilitációjára. A belgrádi erdőmérnöki intézet szakemberei részletes felmérést készítettek, bejegyezték a fákat, és konkrét javaslatokat tettek a helyreállításra, ezek a tervek azonban nem valósultak meg. 1971-ben egy parkmentő akció indult, ám megfelelő szakmai irányítás nélkül. Ennek során több száz fát kivágtak, a tavat túlságosan kimélyítették, és a kiemelt, rossz minőségű agyagos talajt a park területén szétterítették, ami jelentős mértékben károsította a termékeny humuszréteget. A kis medence építése során a kivitelezők szintén sok fát kivágtak, elkezdődtek a falopások is és a park pusztulása tovább folytatódott. Bár később új növényeket telepítettek, azok nagy része sajnos nem maradt meg.
1975-ben olimpiai méretű úszómedence épült a parkban, amely már a harmadik medence volt a területen. A tó környékét rendezték, működött a Floragenex kertészet nagy üvegházakkal, ahol növény- és gombatermesztés is folyt, valamint vendéglátóhelyek is szolgálták a látogatókat, köztük a kioszk, valamint több büfé is. Sportolási lehetőség is bőven akadt. Ott volt a kosárlabdapálya, a labdarúgásra és atlétikára alkalmas stadion, valamint a nagy játszótér is. Mindezek ellenére a park természetes növényállománya és eredeti arculata fokozatosan romlott.
Az egykori Kioszk épülete
1979-ben a Népkert a kommunális vállalat gondozásába került. A döntéshozók abban bíztak, hogy hozzáértőbb irányítás alá kerül, a gyakorlatban viszont a növények életkörülményei az 1980-as évekre jelentősen leromlottak. A park különleges botanikai értékeket őrzött, több olyan növényfajjal, amelyek Vajdaság más részein nem fordultak elő. Oktatási célokra is kiválóan alkalmas lett volna, a szakszerű gondozás hiánya miatt azonban ezek az értékek veszélybe kerültek.
Az 1990-es évekre a Népkert állapota tovább romlott. Egyre inkább elhanyagolt, rendezetlen területté vált, amely sokak szerint már inkább hasonlított vad erdőre, mint gondozott városi parkra. A problémák egyik fő oka az volt, hogy a döntések nem mindig szakemberek kezében voltak, így a park megőrzése és fejlesztése nem megfelelő módon történt. A Népkert jelenleg viszonylag rendezett állapotban van, a füvet rendszeresen kaszálják, a bokrokat nyírják és a közvilágítás is működik, viszont a játszótér borzasztó állapotban van. A teniszpálya megújult, viszont a medencék és az atlétikapálya állapota hagy némi kivetnivalót maga után. A terület egyik legfontosabb létesítménye napjainkban a 2015-ben átadott Sportcsarnok, amelynek felépítése új dimenziókat nyitott meg a sport, a turizmus és a kultúra terén egyaránt, hiszen a sportesemények mellett alkalmas edzőtáborok, koncertek, kiállítások, valamint nagyobb kulturális, idegenforgalmi és gazdasági rendezvények lebonyolítására is. A Sportcsarnok 1746 ülőhellyel és 1650 m2 küzdőtérrel rendelkezik, a hivatalos leírás szerint a modern edző- és konditerem 92,2m2 -es területen található, a küzdősportok kedvelőinek pedig egy 61,69m2-es és egy 44,75m2-es terem áll rendelkezésre, az épület felszereltségét VIP terem és sajtószoba is gazdagítja, a sportolók kényelméről wellness részleg, két szauna és jakuzzi is gondoskodik.
Kétségtelen, hogy a Népkertből sokkal többet ki lehetne hozni, amennyiben jutna rá elegendő mennyiségű pénz. Jó ideje megfogalmazódtak már különféle tervek és elképzelések a terület bizonyos részeinek fejlesztésére vonatkozóan, amely befektetések után vélhetően újra megtelhetne élettel és visszanyerhetné egykori jelentőségét a zentaiak életében.
Összességében a zentai Népkert története jól mutatja, hogyan válhat egy közösségi összefogással létrehozott, virágzó és nagy értékű közpark az idők során fokozatosan hanyatló területté. A régi Népkert a város közkedvelt sétálóhelye volt, különösen vasárnapokon és ünnepnapokon. A sétányokat hatalmas platánok árnyékolták, a kisebb utak mentén rózsalugasok álltak, a központban gondozott, művészien kialakított rundellák díszlettek. A tavakban egykor még haltenyésztés is folyt, a fák hűvösében cukrászda működött, a kioszknál tamburaszó és cigányzene hallatszott, illetve a tűzoltózenekar is rendszeresen szórakoztatta a közönséget. A Népkert tehát valóban népkert volt. Egy élő, látogatott, közösségi tér, amely mára csak árnyéka önmagának. A szakmaiatlan beavatkozások és az elégtelen gondozás jelentősen rontották az állapotát. Története egyben figyelmeztetés is arra, hogy a természeti és kulturális értékek megőrzéséhez folyamatos, szakszerű gondozásra és felelős döntéshozatalra van szükség.
A Kioszk mai formájában és állapotában (Gergely Árpád felvétele)
|
A Népkert növényvilága rendkívül változatos és botanikailag is értékes volt. A lombhullató fák közül kiemelkedett a kocsányos tölgy (Quercus robur), amely a réti, vízjárta talajon is jól érezte magát. Jelentős volt a magas kőris (Fraxinus excelsior) és a hegyesfogú kőris jelenléte is. A parkban megtalálható volt az amerikai kőris, a mezei szil és a vénic szil, továbbá gyertyán, bükk és fehérkérgű nyírfák kisebb csoportjai is álltak itt. A nyárfák közül a jegenyenyár, a termetes nyár és a kanadai nyár is előfordult. Érdekességként említhető az 1968-ban ültetett mamutfenyő (Sequoia gigantea), amely hazájában akár több ezer évig is élhetett. Az örökzöldek között erdei fenyők, tuják, oregoni ciprus és más ciprusfajok, valamint különböző borókák díszítették a parkot. A díszfák sorát gazdagította a vérszilva, a japán akác, a júdásfa, a rózsás akác, a lilaakác, a sárga akác és az ezüstfa. A cserjék közül megtalálható volt az aranyfa, az aranyeső, az arany ribiszke, a sóskafa, a mahónia, a hortenzia, a japán birs, valamint borókák, puszpángok és jázminok. A nagy fedőcserjék között galagonya és vadrózsa is előfordult, továbbá cserszömörce, kutyabenge és gyalogakác is jelen volt. Az aljnövényzetet főként pázsitfüvek alkották, de jelen volt az apró gólyaorr és a százszorszép is. A kedvező mikroklíma miatt a lágyszárú növények sokfélesége volt a jellemző, mintha a vízi, mocsári és ártéri növényzet találkozott volna itt. Összességében a Népkert növényállománya gazdag és változatos volt, valamint ökológiai szempontból is jelentős értéket képviselt. |
A terület egyik legfontosabb létesítménye ma a Sportcsarnok (Fotó: Sentainfo.org)
Felhasznált irodalom és forrás:
1. A népkerti tanulmány a Zentai Történelmi Levéltár kéziratgyűjteményéből való, Jelzete: (TLZ, F: 002).
2. Zentán található zöldfelületek felmérése és értékbecslése, Mészáros Anikó: Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Határon Túli Levelező Tagozat, Zenta.
3. Zenta és környékének növényei, Guelmino János.
4. Tari László, zentai helytörténész.
Nyitókép: A Népkert egykor egy élő, látogatott, közösségi tér volt (Fotó: A népkerti levelezőlapok a zentai Városi Múzeum Gyűjteménye)
