Élő falukép

Az Újvidéktől tizenhat kilométerre északkeletre helyezkedő peremvárosi faluban február 21-én ünneplik meg a település megalapításának évfordulóját. Tiszakálmánfalvát (szerbül Budisava) 1884-ben, az erdőirtást követően hozták létre új magyar betelepülőkkel, magyar nevét az egykori miniszterelnökről, Tisza Kálmánról kapta. A lakossága valamivel több mint háromezer fő, ebből nyolcszáz a magyar nemzetiségű. Kiss Gyulával, a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetének elnökével, Milánovity Ottíliával, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület leköszönő elnökével és Pető Szabinával, az egyesület elnökségi tagjával a település mindennapjairól beszélgettünk.

A tiszakálmánfalvi Petőfi Sándor Kultúrkör épületébe érkezve a falakon a korábbi rendezvények plakátjainak és fényképeinek sora idézi a falu életének apró pillanatait, ám mindez nem csupán díszlet, hanem a közösség működésének valósága. A fények, a berendezés, az asztalokon lévő tárgyak, mind arra utalnak, hogy ez egy igen aktív közösség. A folyosón csendes sürgés-forgás tapasztalható, a nagyteremben pedig a székeket és asztalokat rendezik. A figyelem és a fegyelem az egész kultúrkörben érzékelhető, falunapra készülnek. Ez Tiszakálmánfalva legnagyobb eseménye, amelyen a lakosok összegyűlhetnek, együtt ünnepelhetnek és megélhetik a közösségüket.

Kiss Gyula, a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetének elnöke szavai szerint Tiszakálmánfalván az összetartás nem csupán üres szó, hiszen minden kezdeményezés ebből indul ki, és ez az alapja mindennek, ami ott történik.
 

– Ha nincs összetartás, nincs közösség. Ha az emberek nem érzik, hogy összetartoznak, akkor a legjobb program is csak formalitás marad. E nélkül az érzés nélkül nemcsak a rendezvények, hanem a mindennapi élet apró mozzanatai is üresek lennének. Minden önkéntes munka, minden segítő kéz, minden apró gesztus erősíti ezt a láthatatlan hálót, amely összeköti a lakosokat – hangsúlyozta Kiss Gyula, aki szerint a település életének egyik legerősebb tartópillére az önkéntesség, hiszen a helyiek szinte ösztönösen vállalják a feladatokat, legyen szó kulturális eseményről, egyházi programról vagy civil akcióról.

– A munka jelentős része önkéntes, ám éppen ez adja a település erejét. Nem az anyagi ösztönzés a legfontosabb, hanem a közösséghez való tartozás érzése. Amikor látom, hogy valaki magától segít, az mindig öröm számomra. Tudjuk, hogy a közösség erős marad, ha mindenki vállalja a maga részét. Ez a hozzáállás teszi lehetővé, hogy a fiatalok ne csak elmenjenek, hanem vissza is térjenek, mert itt érezhetik, hogy értékesek és szükség van rájuk – tette hozzá az elnök.

A településen az infrastruktúra fejlett: víz, gáz, csatorna, internet mind rendelkezésre áll, és bár Tiszakálmánfalva közel helyezkedik el Újvidékhez, ez nem vette el a település falusias jellegét. Bár sokan átköltözhetnének a városba, mégis inkább a faluban maradnak.

– A csend, a levegő, a kertek mind olyan tényezők, amelyek miatt sokan választják ezt az életformát. Az elmúlt évtizedek gazdasági változásai is hozzájárultak ahhoz, hogy vidéken is kiszámíthatóbb legyen a megélhetés, különösen akkor, ha egy családban mindkét szülő dolgozik. Ez nem jelenti azt, hogy könnyű lenne, de a tudat, hogy van hová tartozni és van miért dolgozni, minden nehézséget legyőzhetővé tesz – fogalmazott Kiss Gyula.

A falu lakossága valamivel több mint háromezer fő, ebből nyolcszáz a magyar nemzetiségű. Kiss Gyula kihangsúlyozta, hogy az iskolák, a kultúrház, a civil egyesületek nélkülözhetetlenek a közösség fennmaradásához.

– Az önkéntes tűzoltók, a kulturális egyesületek, a kisebb szervezetek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a falu ne csak lakóhely legyen, hanem élő közösségi tér is egyben. Ha bármelyik akadozik, az az egész falusi életben hiányérzetet okoz. Nem lehet a dolgokat külön kezelni, minden összefügg mindennel – mondta, majd a gazdasági élet és a közösségi élet kapcsolatával összefüggésben kiemelte a helyi földműves-szövetkezet példáját. Elmesélte, hogyan jött létre, és milyen módon szolgálja nemcsak a termelők érdekeit, hanem a falu közösségi életét is.

– A szövetkezetet a kétezres évek közepén alapítottuk tizennégy család összefogásával. Az volt a cél, hogy csökkentsük a termelők kiszolgáltatottságát és szakmai, anyagi hátteret biztosítsunk. Azóta fejlődtünk, infrastruktúrát építettünk ki, tárolókapacitással és eszközökkel rendelkezünk, de a működésünk nem merül ki a felvásárlásban vagy a tanácsadásban. A közösségi szerepvállalás legalább ennyire fontos: támogatások, segítségnyújtás, együttműködés a helyi intézményekkel. A példák – a tűzoltók segítése, egy bajba jutott család támogatása, az egyházi intézmények technikai fejlesztése – mind azt mutatják, hogy a gazdasági struktúrák itt szorosan összefonódnak a közösségi felelősségvállalással. Ez az összefonódás teszi lehetővé, hogy a falu gazdasági élete ne csupán a profitról szóljon, hanem valódi közösségi hasznot is hozzon – magyarázta Kiss Gyula, aki az identitás és a helyi hagyományok fontosságáról szólva leszögezte, a célok egyszerre gyakorlatiak és szimbolikusak.
– A célunk az életszínvonal javítása, az anyanyelv természetes használata a mindennapokban és annak a biztonságérzetnek a kialakítása, ami miatt a fiatalok vissza akarnak térni. A közösség ereje abban rejlik, hogy a múlt történetei és a jelen mindennapjai összekapcsolódnak, és így lesz a falu nemcsak lakóhely, hanem életforma és identitás is – fejtette ki Kiss Gyula.

Milánovity Ottília, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület leköszönő elnöke visszaemlékezett a kezdetekre, és azokra a folyamatokra, amelyek meghatározták Tiszakálmánfalva kulturális életét.

– Amikor elkezdtük a programokat, a terem nagyon egyszerű volt. A fűtést dobkályhával oldottuk meg, mégis folyamatosak voltak a foglalkozások: kézimunka, néptánc, szavalás. Nem a látványosság, hanem a folyamat számított. Akkoriban néhány szülő összefogásával indult minden, és mindenki tudta, hogy a közösség ereje abban rejlik, hogy együtt csináljuk. A gyerekek, a szülők, a segítők, mindenki – magyarázta Milánovity Ottília, aki arról is mesélt, hogy a felújítás során milyen óriási önkéntes munkát vállaltak a falubeliek. Több ezer munkaóra gyűlt össze, és minden apró részlet a közösség összetartását bizonyította.

– A közösségi tér felújításakor láttam, hogy az emberek nem a pénzért vagy az elismerésért dolgoznak, hanem azért, mert a faluért érzett felelősség belülről jön. Legyen az egy óra festés, vagy csak egy ötlet, mindegyik azt mutatta, hogy a közösség ereje a részvételben rejlik. Nem lehetett különválasztani az egyént és a közösséget; amit az egyik tett, az a másiknak is hasznára vált – tette hozzá a leköszönő elnök, kiemelve, hogy a falunapok, táborok, kulturális események mind alkalmat adnak arra, hogy a lakosok találkozzanak egymással, együtt dolgozzanak, és átadják a hagyományokat a fiatalabb generációnak. A programok ma is a közösségi részvételre épülnek.

– A falunapok, a táborok, a különböző rendezvények nemcsak szórakoztatnak, hanem össze is kötik az embereket. A Sulisztár például egy különleges esemény, amelyre a résztvevők hónapokig készülnek. Nem a versengés a lényeg, hanem az, hogy a gyerekek megélhessék a színpadra lépés élményét. A családtagok, a tanárok, a barátok együtt követik a fellépéseket, és mindannyian részesei lesznek a közösségi ünnepnek – fejtette ki Milánovity Ottília, leszögezve, a hagyományok átadása és a múlt megőrzése rendkívül fontos szerepet játszik az egyesület működésében, az oktatási és kulturális programok pedig nem pusztán szórakoztatnak, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy a fiatalok megértsék a falu történelmét és a magyar közösség identitásának mibenlétét.

– A hagyomány és a jelen folyamatos párbeszédben áll egymással. Ha nem értjük a múltat, a jelen nem lesz teljes. Az egyesület azért fontos, mert lehetőséget teremt a gyerekeknek, a szülőknek, a tanároknak és minden érdeklődőnek, hogy részesévé váljon ennek a párbeszédnek. A közösség életében minden apró esemény, minden foglalkozás hozzájárul ahhoz, hogy a falu élő maradjon, és a magyar identitás ne csupán statisztikai adat legyen, hanem megélt valóság – magyarázta Milánovity Ottília, hozzátéve, a vezetői szerepkör ugyan nem volt könnyű, minden döntés, minden program, amit elindítottak, nagy felelősséggel járt, ugyanakkor rengeteg örömöt is adott neki, amikor látta, hogy az emberek szívesen részt vesznek a programokban, a gyerekek fejlődnek, a hagyományok életben maradnak. Nem tagadja, ma is ez az, ami motiválja, ami miatt minden nehézség ellenére is azt érzi, hogy megéri. Rendkívül fontosnak tartja a fiatalok bevonását a munkába, ugyanis szerinte a múlt tisztelete és a jelen lehetőségeinek kihasználása biztosítja a falu életképességét.

– Ha a fiatalok nem érzik a közösséghez való tartozás érzését, a hagyományok nem maradnak életben. Fontos, hogy a programok érdekesek, élményszerűek legyenek, ugyanakkor lehetőséget adjanak a tanulásra, a részvételre és a felelősségvállalásra is. Ha ezt sikerül összehangolni, akkor a falu jövője biztosított – szögezte le Milánovity Ottília.

Pető Szabina, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnökségi tagjának elmondása szerint megpróbálják a gyerekeket játékosan bevonni a közösségbe, és olyan teret teremtenek nekik, ahol az anyanyelv használata természetes számunkra.

– A programok egyszerűek, mégis igen fontosak, kézműveskedünk, rajzolunk, játszunk, ünnepekhez kapcsolódó készülődések is vannak. A hangsúly nem a látványosságon van, hanem azon, hogy legyen egy hely, ahol a gyerekek magyarul beszélhetnek, játszhatnak és alkothatnak – hangsúlyozta Pető Szabina, kiemelve, a foglalkozások a gyerekeknek élményt, a szülőknek pedig közösségi alkalmat jelentenek.

– Ezek nem csupán programok, hanem a közösség szövetei is egyben – húzta alá Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnökségi tagja, aki néhány éve vette át a tájház gondozását. Mint mondta, a tájház nem csupán egy múzeum, hanem egy olyan emlékhely is, ahol a régi bútorok, eszközök, fényképek történeteket őriznek. Az óvodai csoportok látogatásai során nemcsak bemutatják a tárgyakat, hanem mesélnek is róluk, és ezáltal a gyerekek megismerhetik a múlt mindennapjait, a hagyomány pedig átadható tudássá válik.

A falunak van múltja, amely meghatározza a jelenét, ám a mindennapok teremtik meg a jövőjét. A falubeliek elmondták, hogyan működik együtt a közösség, hogyan támogatják egymást a nehézségekben, illetve hogyan örülnek azoknak a kisebb sikereknek, amelyek kívülről talán jelentékteleneknek tűnnek. Ezekből a történetekből rajzolódik ki a falu igazi arca: egy élő, mozgó, sokszínű település, ahol mindenki hozzájárul ahhoz, hogy a közösség élete folytonos legyen. Az itt elhangzottak, a hangok és nevetések mind együtt alkotják azt a ritmust, ami a falut élővé, valóságossá teszi. A falu ugyanis nem egyetlen történet, hanem sok apró történet hálója, amelyben a múlt, a jelen és a jövő találkozik, és amelyből mindenki meríthet, aki itt él, dolgozik, vagy egyszerűen csak megáll egy pillanatra, hogy hallgassa és lássa.