A természet szeretete, a természet iránt való rajongás, kötődés nem új keletű dolog. Ha végiggondoljuk a művészeti irányzatokat, igen sokban fellelhető a természet közelsége, a természetbe való kivonulás, vagy akár a természeti motívumok megjelenése, alakváltozata. Lehet ez zene, irodalom, vagy akár a képzőművészet. Gondoljunk csak Szinyei Merse Pál, Claude Monet vagy akár Georges Seurat festményeire, amelyeken a zöld pázsit, park jelenik meg. Sorozatunkban képeslapszerű parkbemutatókat közlünk, hogy a kedves olvasóval a Magyar Szó hasábjain együtt barangoljuk be Vajdaság zöld oázisait, felidézzük a letűnt korok emlékeit, a parkokhoz fűződő történeteket, kialakításukhoz kötődő érdekességeket.
A vasútállomás melletti park pavilonja és díszkertje 1910 körül
A Megyeháza az újonnan ültetett fákkal, a park telepítése előtt, a 18. század végén (Fotó: www.ravnoplov.rs)
AZ IVO LOLA RIBAR PARK
A nagy városi park után tegyünk egy képzeletbeli sétát az Ivo Lola Ribar parkban! Itt ismét Milan Stepanović lehet a legbiztosabb „vezetőnk”. Ugyancsak a Ravnoplov-oldalon publikált cikkében erről a szintén nagy múltú parkról így ír: Közvetlenül a zombori vasútállomás megnyitása után a városi hatóságok hozzáláttak annak a puszta területnek a rendezéséhez, amely az állomástól egészen addig a gödörig húzódott, ahonnan évtizedekkel korábban földet termeltek ki a vályogházak falainak döngöléséhez. Ezen a területen ültették el 1870–71-ben az első nagy városi parkot, amely hamarosan a zomboriak kedvelt sétáló- és találkozóhelyévé vált, annak ellenére, hogy meglehetősen távol esett a városközponttól – taglalja a ravnoplov.rs Az első zombori városi park című cikkében –, majd így folytatja: A park kialakítása a Park- és Gyümölcsészeti Bizottság hatáskörébe tartozott, a közvetlen feladatokat pedig Anton Vojdek városi kertészre bízták. Fennmaradt a park keletkezésének idejéből származó, Rudolf Konrat által aláírt, 1:500 méretarányú tervrajz is. A terv nemcsak a park rendezését irányozta elő, hanem a Fehér-gödrökig és az itt található tócsás, mocsaras területig húzódó rész kialakítását is – sétányokkal és fahidakkal –, ez azonban akkor még nem valósult meg. Ugyancsak szerepelt benne a városi faiskola rendezése is, a parktól keletre.
A cikk a továbbiakról így mesél: A frissen telepített parkban a városi hatóságok 1873-ban húsz új fapadot is elhelyeztek. A parkban eredetileg egy kisebb üvegház is állt, amelyről 1874-ben már azt jegyezték fel, hogy nem létezik, ezért a Kertészeti Bizottság egy új üvegház felépítését javasolta. Az új építmény hosszát hat és nyolc öl közé tervezték, ami körülbelül 11,5–15 méternek felelt meg, a város pedig 320 forintot különített el az új üvegház megépítésére.
Már 1871-ben megalakult egy társaság a zombori ügyvéd, későbbi városkapitány, János Cedler vezetésével, amely vállalta volna egy vendéglátóhely felépítését az új parkban. Az épület egyébként már a park rendezésének eredeti tervrajzán is szerepelt. Jovan Vujić 1872-ben engedélyt kért arra, hogy egy kioszkot állíthasson fel a parkban az utazóközönség és a szórakozás céljából, mire a városi hatóságok a Park- és Gyümölcsészeti Bizottsághoz irányították. Hasonló szándékkal lépett fel 1878-ban Sava Teodorović is, aki vállalta volna a kioszk felépítését, cserébe pedig tízéves használati jogot kért – mindkettőjük kérelmét elutasították.
A parki pavilon felépítésére végül egészen a 19. század kilencvenes éveinek második feléig kellett várni, amikor egy szép és tágas épület emelkedett itt, központi ovális kupolával és két kisebb mellékkupolával. Ezek formájukban az orosz egyházi építészet tornyaira emlékeztettek. Fennmaradtak az épület 1896-os és 1897-es tervrajzai is, amelyeket Ludvig Blum írt alá.
A parki pavilon – vagy más néven Városi kioszk – az akkori Sándor király parkban állt, és 1929-ben felújították; erről külön építészeti terv is készült. A pavilon kupoláit a 20. század közepén esztétikailag jóval szerényebb, piramis alakú megoldásokkal helyettesítették. A pavilon épületében évtizedeken át vendéglő és nyári kerthelyiség működött, amely hosszú időn keresztül a zombori fiatalság nyári társasági életének egyik központja volt. Később, a 20. század hatvanas éveinek elején ugyanebben az épületben működött a Putnik nevű kocsma is.
A parknak saját faiskolája is volt, amelyet a teherpályaudvar vágányai és az ötemeletes malom között alakítottak ki. Ezt a faiskolát a 20. század harmincas éveiben számolták fel.
A parkból a bajai út irányába nyárfacsemetéket ültettek, míg a Gádor felé vezető út és a vasútvonal közötti részen fenyőfélék növekedtek, ezért a zomboriak ezt a park és a sínpálya közötti területet Fenyvesnek („Jelinjak”) nevezték. A terület 1943-ban pusztult el, amikor helyén kialakították a zombori ŽAK labdarúgóklub mai futballpályáját.
A Vasúti park és a pavilon ma is létezik, körülöttük pedig korszerű teniszpályák találhatók – az első teniszpályát egyébként már a 20. század húszas éveiben kialakították a park mellett. A hajdani parkhoz viszonyítva a mai állapota szinte teljesen elhanyagoltnak mondható, eredeti arculatából pedig alig maradt fenn valami – fogalmaz Milan Stepanović.
Zombor a legélhetőbb szerbiai város a lakosok véleményén alapuló kutatás szerint, amelyet a Niši Közgazdaságtudományi Kar az UR Wise projekt támogatásával, az Európai Unió finanszírozásával végzett nemrégiben. Nyilván a parkok, a zöldövezetek megléte is jelentős mértékben hozzájárul mindehhez az eredményhez.
A zombori parkokat több okból is magukénak érzik az ottani lakosok, olyannyira, hogy erről időről időre célzatosan is tanúságot tesznek. Így zombori polgárok egy csoportja a közelmúltban 16 fát ültetett el a vasútállomás közelében fekvő Ivo Lola Ribar park területén a másfél évvel ezelőtti újvidéki tragédia áldozatainak emlékére. A kezdeményezők vörösjuhart, gingkót, mezei juhart és lámpásfát telepítettek – mindegyiket az újvidéki vasútállomás előtetőjének összeomlásakor életét vesztett 16 ember emlékére.
Visszatérve a kiindulóponthoz, a Vármegyeházát övező parkhoz, ott pedig a helyi Rákellenes Egyesület egy padot emlékhellyé nyilvánított, a padra kihelyezett réztábla által.
,,Égig érő fák” magasodnak a sétányok felett (Takács Melinda felvétele)
MINDENNAPI JELENLÉT
Arról pedig, hogy a zomboriak és a városban hosszabb-rövidebb ideig élők miként érzik magukat az „égig érő fák” árnyékában, a nagy városi parkban, illetve a parkok városában, tanúskodjon három megszólaló véleménye.
Kanizsai Tamás, született zombori, a Városi Tanács tagja:
– Zombor számomra egy különleges város, egyebek között azért is, mert Szerbia egyik legzöldebb városa, amire a zomboriak nagyon büszkék. A város központjában található gyönyörű Megyeháza épületét egy csodálatos park veszi körül, amely külön szépséget és nyugalmat ad a városnak. Ez a park minden zomborinak sokat jelent, hiszen rengeteg emlék köt hozzá bennünket. Gyerekkorunk egy részét itt töltöttük: itt játszottunk, télen itt szánkóztunk, nyáron pedig a nagy fák árnyéka alatt hűsöltünk. A parkban van az a szép étterem is, ahová később sokat jártunk barátainkkal és családunkkal. Ma pedig abban a gyönyörű épületben dolgozom, amelyet ez a park körülölel, és minden nap jó érzés ezen a parkon keresztül munkába jönni. Szép látni a gyerekeket, akik itt játszanak, és az idősebb embereket, akik ide járnak pihenni és beszélgetni. Ezért ez a park számomra nemcsak egy szép hely, hanem egy olyan hely is, amely tele van emlékekkel és érzésekkel. Büszke vagyok arra, hogy ebben a városban élhetek!
Takács Melinda portrérajzoló néhány éve él Zomborban, faluról költözött be. Rajongása régi és állandó a város „természetessége” iránt:
– Számomra a zöldterületek, különösen a fák a nyugalmat szimbolizálják, lelassulást a hétköznapok sietős zűrzavarában. Mindez lehetséges még egy város központjában is. Egy padra leülve (ha csak pár pillanatra is) kikapcsolva a kusza gondolatokat, és élvezni a látványt, érezni a napfényt. Na, és fotótémának sem utolsó környezet… Örülök, hogy egy ilyen zöld városban élhetek, alkothatok, létezhetek.
Szili Zsuzsanna, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa, aki több mint fél éve él Zomborban, így vall minderről:
– A park a zombori Városháza előtt igazán különleges helyszín, egyrészt gyönyörűnek tartom a Városházát és a virágokat, amelyek számomra a múlt századot idézi, akár egy időkapszula. Ez akkor is így van, amikor csak átrohanok a parkon, és akkor is, amikor lassítok. Aztán egy nap kitaláltam, hogy a lemenő nap meleg fényénél a parkban ülve a padon olvasom kedvenc krimimet. Azóta számomra a park adja az aranyórában való töltekezést, a városi szemlélődést és a biztonságos megélést ahhoz, hogy elmerüljek a retro krimimben.
A fasorok, a ligetek és a terek tehát egyszerre őrzik Csihás Benő örökségét, a történelmi parktervezések lenyomatát, valamint a mai városlakók mindennapi jelenlétét. A Megyeháza körüli park, az Ivo Lola Ribar park és a kisebb zöld szigetek együtt olyan városi szövetet alkotnak, amelyben a természet voltaképpen életforma. A padok, a sétányok, a fák és az emlékművek között a város múltja és jelene folyamatos párbeszédben áll egymással. Talán ezért is tűnik úgy, hogy Zomborban a park maga a város ritmusa: lassabb, zöldebb, emberközelibb.
Források:
Fekete J. József: A parkok városa, vagy város a parkban? (Magyar Szó: https://www.magyarszo.rs/kozelet/riport/a.184791/A-parkok-varosa-vagy-varos-a-parkban)
Milan Stepanović: Prvi somborski gradski park (Ravnoplov: https://www.ravnoplov.rs/prvi-somborski-gradski-park/)
Milan Stepanović: Veliki somborski gradski (županijski) park (Ravnoplov: https://www.ravnoplov.rs/veliki-somborski-gradski-zupanijski-park/)
Nyitókép: A nagy park télen (Milan Djurdjev felvétele)
