A mindennapos háborús események, az élelmiszerhiány, a termésért és a betakarításért folytatott harc hevében, a beszolgáltatott templomharangok feletti sajnálat mellett szinte észrevétlenül, de nem teljesen a polgárok figyelmén kívül zajlottak azok az események, amelyek a városban élő református gyülekezet számára voltak kiemelt jelentőségűek. Ugyanis majdnem három évtizedes szolgálat után, 110 évvel ezelőtt, 1916. július 1-jén a város református lelkésze, Molnár Húgó nyugdíjba vonult.
A tervek szerint a híveitől július 9-én „búcsúprédikációval” vett búcsút. „Vasárnap délelőtt jelent meg lelkészként utolsószor a Tökölyi Imre utcai református templom szószékén – ahonnan annyi szép szónoklatot mondott –, és most, amikor utolsószor szólt híveihez, a hangja nem volt az az érces, messziről hallható, erős hang, mintha maga is elfogódva, ellágyulva beszélt volna utolsószor újvidéki híveihez. Búcsúbeszédét Pál apostol Thimotheoushoz írt levelének 6. verséből merítette, amely így szólt: „nagy kereskedés az isteni szolgálat”. Beszéde végén, amidőn búcsúzott híveitől, kérte a kegyelem Istenét, hogy 29 éves munkája színhelyéről bocsássa el békességgel, kegyelmének ígéretével, „idvezítésének örömével”. „ Amikor befejezte meghatóan szép búcsúprédikációját, a templomot zsúfolásig megtöltő hívők szeretetteljesen búcsúztak lelkipásztoruktól, aki nemcsak egyházában, de Újvidéken is mély űrt hagy maga után”.
Az új választás megejtéséig, az adminisztrátori posztot Simon Lajos esperesi segédlelkész töltötte be. A Cservenkán született Molnár Húgót 1887-ben hívta meg az újvidéki református egyház, ahol 1916. július 1-jéig volt szolgálatban. Tagja volt a városi törvényhatósági bizottságnak is. Nyugdíjba vonulásának híre rögtön egy újabb, nem éppen érdektelen, de szigorú egyházi szabályokat betartó eseménysorozat kezdetét is jelezte, amelyben a lelkipásztori posztra jelölt segédlelkészre vonatkozó szabály is aktivizálódott. A lelkészi posztra pályázó addigi segédlelkésznek, Horváth Lajosnak a választási procedúra befejeződéséig el kellett hagynia a várost. Ő Bácsfeketehegyen várta a választás eredményét. A városban tudni vélték, hogy a választás „harmonikus egyhangúsággal folyt le”, és a presbiterek, „amint az előrelátható volt”, Horváth Lajost ültették be az újvidéki református egyház lelkészi székébe. A lelkészválasztási közgyűlést a vasárnapi istentisztelet után tartották meg, és a választást Tóth Sándor református esperes vezette. A templom zsúfolásig megtelt hívekkel. A választási szabályok ismertetését követően a feltett kérdésre a gyülekezet egyhangú felkiáltással, „éljen Horváth Lajos”-sal felelt. Utána az esperes Horváth Lajost megválasztott lelkésznek nyílvánította. Az új lelkészért 25 tagú tisztelgő küldöttség menesztését tervezték. Az előljáróság tagjai közül Simon Lajos helyettes leklész vezetésével Kurtz Kornél, Erdős Lajos, Ugray Lajos, Gutsohn Adolf, Somogyi György, Pap Bálint, Pál János és Varsányi György, a magánosok közül: Gyenizse Károly, Simon György, Bíró János, Inotay Ernő, Pap Sándor, Varsányi Pál, Kovács Gábor, Kerekes Kálmán, Sós Albert, Palánki János, Bányai János, Somogyi István és Korbai Pál, valamint Beocsinból Gulyás Géza mentek el. A tervek szerint Horváth Lajost az állomásról a város díszhintója viszi majd.
Az ünnepélyes fogadtatásra délután fél ötkor került sor a református templom udvarán. A meghívó szerint, az udvaron gyülekezőket, különösen a leányokat, arra kérték, hogy „a leányok fehér ruhában és virággal a kezükben jelenjenek meg”. Az új lelkészt Szabó Lajos tiszti főügyész köszöntötte volna, két leányka üdvözlő szavalatával egybekötve. A hivatalos „installációt” vasárnap délelőtt 10 órakor tartották Tóth Sándor esperes vezetésével. A teljes presbitérium megjelent, a fehér ruhás és magyar nemzeti viseletű leánysereg sorfala mellett vonult be az új pap, akit a bejáratnál Tandori József egyházgondnok fogadott. Az új pap útját „virágeső özönével borították”, a templom udvara pedig, „zúgó éljenzéstől visszhangzott”. Köszöntőt Szabó Lajos városi főügyész mondott, aki beszéde végén azt kívánta a lelkészlak kulcsának átadását követően, hogy ezt abban a biztos reményben teszi: „hogy egyetlen híved se hagyja el küszöbödet vigasztalás nélkül, és soha senkit se fogsz majd magadtól elbocsátani igaz tanácsod nélkül”.
Horváth Lajos elődjéhez hasonlóan 28 évig, 1944-ig töltötte be lelkészi posztját Újvidéken.
