Idén ünnepli fennállásának 140. évfordulóját az Óbecsei Műszaki Iskola. Ebből az alkalomból vasárnap délután jubileumi ünnepséget tartottak a községháza dísztermében.
A rendezvény elején Tijana Grujić, a középiskola igazgatónője köszöntötte a jelenlévőket. Ünnepi beszédében kiemelte, hogy az Óbecsei Műszaki Iskola immár 140 éve szolgálja a fiatalok oktatását és nevelését, miközben folyamatosan alkalmazkodik a kor körülményeihez és a munkaerőpiac igényeihez. Hangsúlyozta, hogy az intézményben nemcsak tudást adnak át, hanem önállóságra, kezdeményezőkészségre és közösségi szemléletre is nevelik a diákokat. Beszédében külön kitért arra is, hogy az iskola a soknemzetiségű közösség egyik fontos találkozási pontja, ahol a különbözőségekből erőt és összetartást építenek. Az évforduló kapcsán megköszönte mindazok támogatását, akik hozzájárultak az intézmény fejlődéséhez, és úgy fogalmazott: a jubileum nem csupán jelentős évszám ünnepe, hanem generációk közös munkájának és emberi kapcsolatainak elismerése.
Tijana Grujić: az iskola folyamatosan alkalmazkodik a kor körülményeihez és a munkaerőpiac igényeihez (Kancsár Izabella felvétele)
Dane Mandić, Óbecse község polgármester-helyettese is szólt az egybegyűltekhez. Beszédében hangsúlyozta, hogy az Óbecsei Műszaki Iskola a község egyik meghatározó oktatási intézménye, amely az elmúlt évtizedek során számos kiváló szakembert adott a gazdaságnak és a helyi közösségnek. Kiemelte az intézmény szerepét a fiatalok szakmai fejlődésében, és gratulált az iskola közösségének a 140 éves jubileum alkalmából.
Az eseményen az iskola jelenlegi tanulói is szerepet vállaltak, emellett rövid kisfilmek segítségével idézték fel az iskola múltját és mutatták be jelenét. A videóban egykori diákok is megszólaltak, akik ma sikeres vállalkozóként, sportolóként, egyetemi oktatóként és más területek elismert szakembereiként öregbítik az intézmény hírnevét.
A díszünnepségen jelen voltak az iskola egykori és jelenlegi diákjai, pedagógusai, a helyi önkormányzat képviselői, a községbeli oktatási intézmények vezetői, valamint Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke is.
Nyitókép: Az Óbecsei Műszaki Iskola a város központjában helyezkedik el (Kancsár Izabella felvétele)



