Becskereki dilemma

Simo Salapura, Nagybecskerek polgármestere tavaly október kilencedikén Facebook-bejegyzésben közölte, hogy több mint két évtized után megoldódott a Béga menti város legnagyobb problémája: újra iható a csapvíz. A várva várt bejelentésnek mégsem örült mindenki. Egyesek gyanakvók, továbbra sem hiszik el, hogy a víz megfelel az egészségügyi követelményeknek. Nem bíznak meg a helybeli laboratóriumban, és a nagy horderejű bejelentés módját is furcsállják. Az önkormányzat szerint az ilyen véleményekkel riogatják a polgárokat. Közrendzavarás miatt feljelentéseket is kilátásba helyeztek. Három hónappal később sok becskereki így továbbra sem tudja eldönteni, hogy igyon csapvizet vagy inkább ne.
A bánáti város problémája az ivóvízzel nem húsz éve tart(ott), hanem ötven évre nyúlik vissza. Kevesen emlékeznek már arra, hogy 1975-ben a község önkormányzata közvállalatot alapított, amelynek az volt a feladata, hogy vízgyárat építsen. Nem lett belőle semmi. Az akkori döntéshozókat a szakemberek meggyőzték, hogy a becskereki víz összetétele húszmillió éve változatlan, az arzén és a nehézfémek eltávolítása pedig nemcsak költséges, hanem a gyakorlatban szinte lehetetlen feladat.
A témát az ivóvízre vonatkozó EU-s szabványok meglebegtetése hozta újra elő. Ugyanis az EU-ban egy liter ivóvízben legfeljebb tíz mikrogramm arzén lehet, Közép-Bánátban ez 150 és 250 mikrogramm között van. Emellett a megengedettnél nagyobb a nehézfémek jelenléte, hogy a víz biológiai szennyezettségéről nem is beszéljünk. Megkondult a vészharang, 2004. január 14-én a tartományi egészségügyi felügyelőség rendeletével betiltották a becskereki csapvíz emberi szükségletre való használatát.
Kezdetben ideiglenes megoldásokkal próbálták orvosolni a problémát. Megvizsgálták azt a harminc-egynéhány utcai pumpás kutat, és amelyek vize jó volt, azok tetejét fehére festették. Hamar kiderült, hogy az évtizedekig nem használt és elhanyagolt kutak legtöbbjének a vize használhatatlan. Aztán a Baglyas lakótelepen megépült a város egyetlen ökokútja, amely előtt azok várakoztak, akiknek nem futotta palackozott vízre. Az anyagi helyzet megosztotta a becskerekieket. Egyesek áttértek a palackozott víz vásárlására, akinek pedig nem volt rávalója, az maradt a betiltott csapvíz mellett. Követelték a lajtos kocsikat, de olyat nagy ritkán lehetett látni a város központjában. Esetleg a nyári hónapokban, vagy a Sörnapokkor. Az ivóvizet pedig Újvidékről hozták.
Az önkormányzat – többszöri sikertelen kísérlet után – közben a német Wassertechnik társaságra bízta a vízgyár megépítését. Német alapossággal fogtak munkához, és 11 hónapig működtettek egy víztisztító próba-készüléket, míg rá nem jöttek arra, hogyan, milyen módon biztosítsanak megfelelő vízminőséget Becskereken. Ajánlották, hogy 26 millió euróért vízgyárat építenek. Az előzetes megegyezés értelmében a beruházó legalább 15 évig működtette volna a kapacitást. Hamar kiderül, hogy nem jókor értek célközelbe. Ugyanis a 2012 májusában megtartott választásokon a haladók leváltották az addig hatalmon levő demokrata többségű önkormányzatot. Az új hatalom első intézkedései közt volt a Wassertechnikkel megkötött szerződés felbontása.
Az új hatalom három évig keresett másik beruházót. A palackozott víz forgalmazói pedig elégedetten dörzsölhették a tenyerüket, hisz Becskerek továbbra is nagy fogyasztója volt a palackozott víznek.

Az olasz hátterű Zilio csoportosulás 2015 őszén nagy ígéretekkel fogott neki a vízgyár építéséhez a szentmihályi úton. A közvélemény megnyugtatása végett még azt is lehetővé tették a becskerekieknek, hogy a város honlapján a térfigyelő kamerákon úgymond „élő adásban” kövessék a munkálatok menetét. Az emberek elkezdtek hinni abban, hogy végre megoldódik a város ivóvízellátása. Eltelt megint három-négy év, mire a próbaüzemeltetések alkalmával kiderült, hogy az új részlegben megtisztított víz nem felelt meg a követelményeknek. Ráadásul, a nyári hónapokban a csapvíz nem jutott el a tömbházak felsőbb emeleteire. Többszöri sikertelen újraindulás után 2020-ban robbanás történt, ami végképpen megpecsételte a beruházás sorsát. A végén még börtönbe is került a Városi Vízművek igazgatója és a beruházó vállalat képviselője.
Érdekes, hogy a félkész vízgyár egy időre egy izraeli cég tulajdonába került. Míg nem jelentek meg az arabok. Államközi szerződéssel az Egyesült Arab Emírség-beli Metito Utilites társaságra bízták Becskerek vízellátásának a megoldását. Közölték, hogy ez a társaság építi majd a becskereki víztisztítót is. Tekintettel arra, hogy államközi szintű beruházásról van szó, attól kezdve nem sok részlet került a közvélemény elé. A munkálatok menete már nem volt annyira átlátszó, mint korábban. Annyit lehetett tudni, hogy a beruházó (fél áron) megvásárolta, majd 19 millió euróból felújította a meglévő vízgyárat. Ünnepélyes megnyitója nem volt, de lassan egy éve annak, hogy a megszokottnál tisztább víz csordogál a vízvezeték-hálózatban.
A polgármester az Instagramon közzétette a Tartományi Egészségügyi Titkárság végzését, amelyben megállapítják, hogy a vezetékes víz Nagybecskereken megfelel az egészségügyi követelményeknek, a bakteriológiai és fizikai-kémiai szabványoknak. A város első embere kamera előtt megivott egy pohár csapvizet, majd a sajtó (egyes) képviselői előtt részletezte a bejelentést. Közölte, hogy a vezetékes víz fogyasztása biztonságos, és megfelel minden követelménynek. Tavaly május 22-étől a Nagybecskereki Közegészségi Intézet szakemberei folyamatosan ellenőrizték a vezetékes víz minőségét és aztán október harmadikán megteremtődtek a feltételek arra, hogy a Városi Vízművek az illetékes tartományi felügyelőségnél kezdeményezze a 2004. január 14-én meghozott tiltó végzés hatályon kívül helyezését. A megindokolás szerint szeptember 29-én, valamint október elsején és harmadikán 12 helyen a hálózatból vett mind a 32 vízminta megfelelt az ivóvíz higiéniai minőségére vonatkozó előírásoknak. Ami a legfontosabb: az arzén, alumínium, nátrium, bor és a mangán a megengedett határértéken belül van, és a víz minősége a többi követelménynek is megfelel. Ezeknek a vizsgálatoknak a jegyzőkönyvei felkerültek a Városi Vízművek honlapjára.
Három hónap elteltével még nehéz megmondani, hogy hány becskereki tért vissza a csapvíz fogyasztására. Az elárusítóhelyeken ugyanis továbbra is kelendő a palackozott víz, és nem csökkent lényegesen a forgalma. Túl hosszú ideje már annak, hogy a palackozott víz bekerült a becskereki háztartások költségvetésébe. Az elmúlt bő két évtized történései pedig hozzájárultak ahhoz, hogy az emberek bizalmatlanok. Ráadásul most meg is kellene szokni egy másmilyen összetételű ivóvíz fogyasztását. Lehet, hogy ebben segít majd a víz díjszabásának a módosítása, illetve a vízszolgáltatás drasztikus drágulása. Újévtől ugyanis a köbméterenkénti 29 dinár helyett a januári fogyasztás már 129 dinárért lesz kiszámlázva (áfa nélkül) a becskerekieknek. Egy átlagos fogyasztó, aki eddig havi 1000–1500 dináros vízszámlát kapott, ezentúl majd annak a négyszeresét fizeti. Így nem tudni, hogy végül ki járt jobban. Mert amit eddig a boltban hagytak, mostantól majd a víztisztításra fizetnek. A németek annak idején 0,29 euróért tisztítottak volna meg egy köbméter becskereki vizet. Ehhez kell még csatolni a vízműveknek járó költséget. Hogy ugyanezért mennyit fizetnek majd az araboknak, azt egyelőre nem közölték.
Egyesek azt is kifogásolják, hogy a víz minőségét nem a fogyasztók csapjánál ellenőrzik, hanem a vízgyárból kiinduló vízvezetéknél, illetve a hálózat egyes csomópontjain. Így aztán mindig lehet hivatkozni arra, hogy a több mint fél évszázados, elavult vezeték miatt időnként nem felel meg minden követelménynek az ivóvíz. Az elmúlt három év alatt a mintegy 400 km hosszú vízvezeték-hálózatból húsz kilométernyi vízvezeték lett kicserélve. Ha ilyen ütemben haladnak, akkor majd annyit kell várni a vezeték teljes felújítására, mint az arzénmentes csapvízre. A becskereki víz története folytatódik.