Közös felelősségvállalás a digitális nevelésben

Szülőnek lenni a mai digitális robbanás közepette a legnagyobb kihívások egyike az életben. Mikor még mi magunk sem tudjuk, mennyit engedjünk át valódi életünkből a digitális világ számára, egyszer csak azzal szembesülünk, hogy gyermekeink már át is költöztek az online térbe. Abba az online térbe, amelyet a mi generációnk teremtett számukra, azokkal az eszközökkel, amelyeket mi adunk a kezükbe. Vajon elvehetjük-e ezeket az eszközöket kockáztatva azt, hogy gyermekünk lemarad a technológiai fejlődésben? Be tudjuk vállalni, hogy kortársai kirekesztik emiatt? Esetleg akkor hibázunk, amikor korlátlan képernyőidőt engedélyezünk, kockáztatva a számára nem megfelelő tartalmak „fogyasztását”, a valódi emberi kapcsolatok elveszítését, a digitális függőség kialakulását? A megoldás ezúttal is valahol középúton van, de ki tudja megmondani, hol ez a középút, mennyi az annyi, az eddig, és ne tovább?

Digitális kapuőrök

A temerini római katolikus plébánia vezetője, ft. dr. Szöllősi Tibor évek óta a technológiai tudatosság szószólója, legutóbbi, Húsvéti digitális böjt elnevezésű kezdeményezésének szakértői támogatója Detki Kókai Anikó pszichológus, pszichoterapeuta és Francia Banjac Krisztina, a Kókai Imre Általános Iskola pedagógusa volt. Tibor atya egy előadást is szeretett volna a témában, így figyeltek fel Sipka Bence magyarországi ember–környezet tranzakció szakpszichológus munkájára, aki a LifeTech Balance csoport alapítójaként segíti ügyfeleit a digitális tudatosságban. Meghívásukra örömmel tartott egy-egy előadást Temerinben a diákoknak, majd szüleiknek is a technikai eszközök és a szervezet dopaminrendszerének összefüggéseiről. A pozitív visszhang és a szülők részéről tapasztalható lelkesedés arra ösztönözték Sipka Bencét és a két fiatal temerini szakértőt, hogy gyakorlati vizekre evezzenek. Megszületett a Szülők a digitális jóllétért elnevezésű kezdeményezés.

– Sipka Bence a LifeTech Balance csoport tagjaként Magyarországon iskolákban szervezett – a szülőket közösségként megszólító – műhelymunkákat a digitális jóllét témakörében. A temerini Kókai iskola elsőként csatlakozhatott a határon túlról ehhez a projekthez – kezdte a kezdeményezés bemutatását Francia Banjac Krisztina.

– Aki felelősségteljes szülőként szeretne működni, annak fontos ismernie a digitális jóllét néhány alapelvét. Ezekre támaszkodva tudatosabban alakíthatja gyermekei digitális szokásait. Miért ne működhetne mindez akár közösségi szinten is? – vette át a szót Detki Kókai Anikó. – Krisztinával és Bencével együtt dolgoztuk ki, mi adna hasznos útmutatást ennek a közösségnek, mi az, amit az iskola fel tud vállalni, majd egy önként jelentkező szülői csoporttal a múlt tanév végén és a nyár folyamán több találkozót is megtartottunk. Amellett, hogy rengeteget értekeztünk a témában, meghatároztunk olyan irányelveket, amelyeket ők fontosnak tartanak a digitális nevelés során.

– A projekt felölel egy prezentációt, folyamatos konzultációt a szakemberek és a résztvevő szülői csoport között, továbbá segítségnyújtást, mentorálást a szülői közösség felé – ismertette Francia Banjac Krisztina. – Első lépésként az alsós osztályokban tartottak prezentációt a projektben résztvevő szülői csoport tagjai, a továbbiakban pedig kidolgozunk majd a felső osztályosok szülei számára is hasonló ajánlásokat, irányelveket. A kezdeményezés lényege, hogy szülők mutatják be a projektet szülőtársaiknak. Meggyőződésünk, hogy ők jobban megértik egymást, hiszen ugyanolyan nehézségekben osztoznak a gyerekek digitális túlterheltsége kapcsán, így hitelesebben tud megszólalni ez a téma az ő tapasztalataikkal kiegészítve.

– Nem cél a digitális eszközök teljes mellőzése, hiszen nehéz elképzelni az életet nélkülük. Inkább konkrét ötleteket adunk a szülői közösség számára, hogy milyen módon korlátozhatják, felügyelhetik gyermekeik online-tevékenységeit. A projektben résztvevő szülőkkel megfogalmaztuk ezeket az ajánlásokat, melyek szerint 11 éves korig nem ajánlott használni saját, korlátlan internet-hozzáféréssel rendelkező eszközöket, 14 éves korig a közösségi médiát, ahogy a szülői felügyeleti alkalmazásokat is legalább általános iskola végéig ajánljuk. Nagyon fontosak továbbá az otthoni digitális szabályok, amelyeket minden családtag követ – mondta Detki Kókai Anikó, kiemelve a család szerepét a digitális jóllétre való nevelésben. – Az elsődleges szocializációs terünk a család, ahol értékrendet követünk. Az intézmények, egyéb közösségek formáló hatása mellett ez a fő kötődési közeg. A jó példával, irányelvekkel elsősorban a családban kell nekik találkozni – nagyon fontos erről a témáról is folyamatosan beszélgetni szülőnek és gyereknek.

– Ha már az intézményt említettük, a tavalyi tanévtől a Kókai Imre Általános Iskola az elsők között vezette be Szerbiában a szabályzatot, hogy tanórákon tilos a digitális eszközök magán célra való használata – vette át a szót az iskola pedagógusa. – Meglepően jól fogadta ezt a döntést a szülői közösség, az intézkedés pozitív hatásai pedig csupán néhány hónap leforgása alatt megmutatkoznak a gyerekek viszonyaiban. A Szülők a digitális jóllétért projekt bemutatásakor is nagyon jó hozzászólások, kérdések érkeztek – értékelte Francia Banjac Krisztina, aki szakértői jelenléttel támogatta a szülői csoportot a prezentációk során.

– Nagyra értékelem a projektben résztvevő szülők elkötelezettségét! Olyan közösség, amelynek fontos, hogy digitálisan jól legyünk, és felvállalták, hogy bátorítják ebben a többi szülőt is. Látok rá lehetőséget, hogy a projekt kikerüljön az iskola intézményrendszeréből, hisz sajnos már az óvodások körében is jelentős problémák adódnak a képernyőzésből. Jó lenne minél szélesebb szülői körben beszélni ezekről a problémákról – tette hozzá Detki Kókai Anikó.

Egységes szabályok, kevesebb konfliktus

A Szülők a digitális jóllétért projekt keretében nyolc szülő kezdte meg a munkát. Közülük négyen vállalták, hogy előadást tartanak szülőtársaiknak, októberben kilenc alsós osztályban jártak. Minden alkalommal hangsúlyozták, nem cél elszigetelni gyerekeinket a digitális világtól, de megfelelő technológiai tudatossággal meg kell teremteni az egészséges egyensúlyt gyermekeink online és offline tevékenységében.

Tadić Enikő két fiúgyermek édesanyjaként csatlakozott a kezdeményezéshez. Pedagógusként nem áll tőle távol a nyilvános szereplés, így prezentáló szülőként is részt vesz a projektben. A szülői értekezlet után beszélgettünk.

– Nap mint nap látom és tapasztalom a digitális világ káros hatásait a családi életünkben is. Tudatosan próbáltam minden szempontból szerető, támogató, fejlesztő közeget teremteni gyermekeink számára, miközben a gyerekek nem vették jó néven, hogy folyton korlátozom a számítógép előtt töltött időt. Egészen Bence Temerinben megtartott első előadásáig őrlődtem: rossz anya vagyok, ha nem engedem őket haladni a társaikkal, vagy éppen akkor vagyok rossz, ha engedem elveszni mindazt az értéket, amit eddig kialakítottunk a családunkban? Óvodai szakmunkatársként látom a digitális eszközök óvodás gyerekekre gyakorolt hatását. Kutattam, olvastam a témában, de az igazi áttörést számomra a szülői csoportban szerzett új ismeretek hozták meg. Ami igazán sokat jelentett, az a felkínált megoldások sokszínűsége és egyénre, illetve családra szabhatósága. Ezáltal szinte mindenkinek tudunk elfogadható, alkalmazható megoldást ajánlani, ami reményt ébreszt bennünk is – foglalta össze tapasztalatait Enikő.

Milinszki János szintén kétgyermekes szülőként csatlakozott a projekt szülői csoportjához. Szakmai oldalról jól ismeri a digitális világot.

– Főként marketing megközelítésből látom át a modern technológiai fejlődés hatásait és azok befolyását a társadalomra, a családokra, egyénekre. Úgy érzékeltem, a szülők többsége tisztában van a technológia mindennapjainkra kifejtett káros hatásaival, de nem mindenki ért egyet a felhozott érvekkel, nincs mindenki tisztában a téma jelentőségével. Ezért is tartom fontosnak, hogy igen is hangot adjunk a meggyőződésünknek. A többség egyébként pozitívan reagált az ajánlott megoldásokra – számolt be János az észrevételeiről.

A szülői értekezleteken elhangzott üzenet egyértelmű: Közösségként kell alkalmazni az irányelveket, amelyek segíthetnek gyermekeinknek megfelelő tudatossággal eligazodni a digitális rengetegben. A közösen alkalmazott irányelvek a kortárs nyomásgyakorlást is segítenek elkerülni.

– Észrevettük, hogy a fiunk a videómegosztón keres információkat egy játékkal kapcsolatban a tévén. Telefonja nincs, de az osztálytársai ezt játszották, így ő is szeretett volna bekapcsolódni a beszélgetésbe, és hónapokig rágta a fülünket – mesélte Góbor Csúszó Viktória, három gyermek édesanyja. – Végül megtörtünk, és az első osztály végén az én telefonomra letöltöttük a játékot. Napi 30 percet engedélyeztünk, de ingerültté vált és állandóan mérgelődött, amikor abba kellett hagynia a játékot. Célzottan megfigyeltem a gyerek lelkiállapotát a képernyőidő befejeztével, és a velünk töltött minőségi idő után… Ajánlom mindenkinek! Az otthoni szabályok bevezetése előtt sokat informálódtam a témában, számomra is ismerősek voltak a prezentációban elhangzott adatok. Nálunk egyik gyereknek sincs okoseszköze, van egy játékkonzol, amivel napi egy óra játékidőt engedélyezünk. A gyerekszobákban nincs tévé, és étkezés közben vagy elalvás előtt sem nézünk tévét, illetve nem használunk okoseszközöket. Kizárólag beszélgetünk vagy mesét olvasunk az esti órákban, még egy családi filmezést követően is. Amennyiben a szülők egységesen korlátoznák a képernyőidőt, úgy nem irigykednének egymásra a gyerekek – összegezte gondolatait az anyuka, akivel a korlátozás tekintetében egyetértett a szintén háromgyermekes édesanya, Gergely Tünde is. – Nem túl népszerű intézkedés a gyerekeink körében, de úgy gondoljuk a férjemmel, hogy ki kell tartanunk a képernyőhasználat szabályozásában. Sokszor tapasztaltam, hogy vannak gyerekek, akiknél semmi sincs korlátozva, bármilyen alkalmazást használhatnak, míg a másik táborban a gyerekek csak szigorú szülői felügyelettel használhatják az eszközöket. Örülök a kezdeményezésnek, mert talán ezeket a táborokat össze lehet hangolni. Fontosnak tartom, hogy a veszélyekről beszéljünk, és eljusson minél többekhez!

A kétgyermekes anyuka, Szilák Sarolta másodikos és felsős gyermekének sem enged egy óránál több képernyőidőt. – A korlátlan internethasználat veszélyeivel eddig is tisztában voltam, az imént hallottak pedig megerősítettek abban, hogy szükséges otthon is szabályokat alkalmazni – értékelte a szülői értekezlet után. – Támogatom, hogy a szülők egységesen szabályozzák a gyerekek képernyőidejét, így talán nekik is könnyebb lenne azokat elfogadni és alkalmazkodni a szabályhoz.

A szakértők gyakran egy hasonlattal írják le az agy működését kiskamasz kortól huszonöt éves korig: ekkor a gázpedál már megvan, a kormány és a fék viszont még hiányzik. Ugyanezzel a hasonlattal élve úgy gondolom, gyermekünket magára hagyni a digitális térben olyan, mint beültetni egy űrhajóba és kilőni az ismeretlenbe. Ott kell ülnünk gyermekünkkel a járműben és fel kell rántanunk a kéziféket, ha mindkettőnk feje koppan is a szélvédőn! Jómagam – két majdnem kamasz gyermek édesanyjaként – ebben nyertem megerősítést a Szülők a digitális jóllétért kezdeményezésnek köszönhetően.