A nevetés igenis orvosság, a humoristáknak pedig tessék doktori titulust adni! – ezzel a gondolattal távoztam a Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjainak újvidéki fellépéséről. Az erdélyi származású Tóth Szabolcs és Bálint Ferenc, avagy TSZ és BéFé Hatalmi arcok című előadása után smink folyt le, has fájdult meg, arcizom görcsölt be – de még véletlenül sem a bánattól. Brutálisan őszinte bolti dolgozó, enyhén szenilis bíró, szaunázó öreg nénik, csoportos párterápia a közönségnek, Themerin (igen, th-val), és jó sok anekdota, aminek hallatán az ember könnye is kicsordult a nevetéstől.
TSZ és BéFé ketten alapították humortársulatukat 24 évvel ezelőtt. Emellett a Showder Klub és a Comedy Central bemutatja tévéműsorok állandó fellépői, a Dumaszínház tagjai, valamint az Erdélyi Humorfesztivál ötletgazdái és szervezői is.
Önálló vajdasági turnéjuk nulladik napja Szabadkán volt, de hivatalosan Újvidéken nyitották meg a fellépéssorozatot – ezután ismét Szabadka következett, majd Óbecsére és Temerinbe látogattak, Magyarkanizsán pedig dupláztak. Műsorukat minden településen telt ház fogadta.
Újvidéki fellepésük előtt beszélgettünk velük.
Hogyan jött az ötlet, hogy duóba álltok?
BéFé: – Nagyon egyszerűen született a duónk. Az úgy volt, hogy egy trió voltunk, és kilépett a harmadik.
A trió hogyan született meg?
TSZ: – Először kvartett voltunk, és aztán kilépett az egyik. Ferenc ahova járt középiskolába, ott alapított egy humortársulatot, ekkor körülbelül a fél osztály tag volt még. Ebből páran végül Kolozsvárra kerültek, én ott csatlakoztam.
Hogyan működik a közös munka? Ki közöttetek az, aki rászól a másikra, ha például egy poén túl kemény vagy merész lenne?
BéFé: – Ez úgy működik, hogy aki jött a jelenet alapötletével, az fogja továbbvinni, ő lesz a szerkesztője annak a jelenetnek. Az alapelvünk mindenképpen az, hogy a közönség marad a cenzor. Ha a közönségnek tetszik a jelenet, nevet rajta, akkor marad.
Tóth Szabolcs
Hogyan alakítjátok a jeleneteket?
TSZ: – Folyamatosan, idővel és sok szerkesztéssel alakulnak ki a jelenetek. Ha valami nem tetszik a közönségnek, azt átírjuk. A jeleneteknek, amelyeket ma elő fogunk adni, ez már a negyedik vagy ötödik variánsa. Először megírjuk, de az még korántsem kész, az még mindig sketch. Előadjuk, felvesszük a hangot, és kielemezzük, hogy hol milyen volt a reakciója a közönségnek. Ha kell újraírjuk, de odafigyelünk arra is, hogy azért megmaradjon az íve a jelenetnek. A végén vagy megunjuk újraírni, és késznek tituláljuk, vagy tényleg úgy érezzük, hogy kész van – így készül el egy két-három perces jelenet.
Hogyan nézett ki a felkészülés erre a turnéra?
BéFé: – Erre a turnéra – ha úgy nézzük – mi már négy éve készülünk, hiszen ez a produkció akkor jött létre. Azóta szerintem sokat csiszolódott, egyre jobb és szebb lett. Fél éven belül fogjuk talán eladni egy tévécsatornának, ezért mondhatjuk azt, hogy ezen a turnén már a végleges verzió kerül színpadra.
Ha nem humoristák lennétek, mivel foglalkoznátok?
TSZ: – Mindkettőnknek van szakmája, hiszen olyan foglalkozás, hogy humorista, még nincs. Én valószínű, hogy építész lennék, ha mostanra nem dőlt volna össze az egyik épület, amit megterveztem, és engedély nélkül nem maradtam volna. Nem biztos, hogy a legjobb építész lennék, úgyhogy nem bánom, hogy erre a pályára léptem.
BéFé: – Újságírói egyetemet végeztem, úgyhogy vigyázz, mert ha egyszer abbahagyom a humoristaságot, akkor idejövök, és elveszem a munkád. Azonban van nekem egy vágyálmom, hogy én nem dolgozom, és a feleségem tart el.
TSZ: – Ezt már ki is próbáltuk, milyen, hiszen a járvány alatt nem voltak fellépéseink. A feleségem otthonról dolgozott, én csak heverésztem, ő meg dolgozott. A barátaimnak még meséltem is, hogy ez a világ legjobb dolga.
Miből merítitek az ihletet egy-egy fellépéshez?
BéFé: – Alapvetően a hétköznapi helyzetekből. Ha valaki mond egy nagy hülyeséget, amire én ki tudok találni egy másikat, akkor az nagy valószínűséggel belekerül a műsorba. A közönség is azzal azonosul leginkább, ami velem és vele is megtörtént.
Bálint Ferenc
Mit gondoltok, a humorista szakma tanulható, vagy születni kell rá?
TSZ: – Vannak olyan emberek, akik bármennyire is tanulják ezt a szakmát, nem fogják elsajátítani. Adottság kell hozzá, mondjuk, a humorérzék épp nem árt. Nemcsak olyan értelemben, hogy befogadja, felismeri a humort, hanem képes alkotni is. Kell egy akkora gátlástalanság vagy merészség, hogy az ember ki merjen állni a színpadra. Nagyon sok jó humorú embert ismerek, akik társaságban nagyon viccesek, de nem állnak ki vele a színpadra. Ha ez mind megvan, még akkor se elég, hiszen csak ezután jön a rengeteg munka és gyakorlás.
Nem először jártok Vajdaságban. Mi az, ami itt van, máshol nincs?
BéFé: – Szerbek.
TSZ: – Érdekes, hogy itt is van egy hangulat, benyomások, amelyek olyanok, mintha otthon lennék. Ahol legutóbb megszálltunk, ott épp padlizsánt sütöttek. Annak az illata terjengett Erdélyben is, amikor voltunk, ezt az illatot lehetett érezni. Németországban ez miatt biztos nem éreznem úgy, mintha otthon lennék.
BéFé: – Én anyámmal voltam már Barcelonában, Párizsban és Olaszországban is, de úgy, hogy anyám ott volt velem, úgy se éreztem magam annyira otthon, mint itt, Vajdaságban.
TSZ: – Mert senki nem sütött Barcelonában padlizsánt.
Nyitókép: Ótos Anabella felvétele
