A polgári Magyarország születése

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc a magyar történelem egyik legjelentősebb fordulópontja volt, amelyről számtalan történetet, anekdotát, ugyanakkor tévhitet is hallhatunk, vagy éppen tanulhattunk. Katona Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár történésze mindig is a megszokottól kissé eltérően, egyedi látásmóddal közelítette meg a jeles történelmi időszakot, sok-sok olyan érdekes tényezőre rámutatva és rávilágítva, amely napjainkban is elgondoltatja a korszak iránt érdeklődőket.

  Számtalan aspektusból világították meg a történészek az 1848-as forradalmat, de vajon minden úgy volt, ahogyan a szakemberek látták, vagy ahogyan a történelemkönyvekben olvashattuk? Mennyire volt túlzottan kisarkosítva az az igencsak zavaros és intenzív történelmi korszak? Valóban csak a Habsburg-dinasztiától való elszakadás, avagy a monarchia felszámolása volt a forradalom elsődleges célja, vagy jóval összetettebb volt minden tényező?

– Nem csak, hogy sokkal összetettebb volt a forradalom és a szabadságharc céljainak összessége, hanem az uralkodóháztól való elszakadás eleve nem is szerepelt ezek között. A trónfosztásra 1849 tavaszán, a Függetlenségi nyilatkozat révén került sor, akkor, amikor a szabadságharc elkeseredett küzdelme nyomán radikalizálódott a magyar politikai vezetés: ezzel azonban sokan már nem is tudtak azonosulni. Ha megnézzük a reformkor nagy programját, valamint az ezt mintegy tömören összegző 12 pontot, ott ilyen szándékot nem találunk. A cél ugyanis a modern, alkotmányos, tehát a polgári Magyarország megteremtése volt, nem pedig az, hogy Magyarország szembeszálljon az uralkodóval. Ezt világosan tükrözik az olyan követelések, mint például a törvény előtti egyenlőség, a felelős kormány, az évenkénti országgyűlés, a közteherviselés vagy a Nemzeti Bank felállítása.

A németellenesség, vagy a német nyelv térhódítása, egyeduralma elleni küzdelem, csupán a korábbi kuruc–labanc csatározások utóhatása volt? De kérdezhetném úgy is, hogy ez a kölcsönös ellenszenv valóban annyira erőteljes volt, mint ahogyan a napjainkban gondoljuk?

– Nem kölcsönös ellenszenv, hanem gyökeresen más politikai felfogás volt a konfliktus alapja. A forradalomban és szabadságharcban érintett két felet csak leegyszerűsítő, a minden más felett domináló nemzeti narratívával lehet magyar–osztrák küzdelemként leírni. Nem kérdés természetesen, hogy 1848 őszétől Magyarország alkotmányossága és függetlensége volt a tét, de amikor a magyar szabadságról beszélünk, az azt jelentette, hogy Magyarország lakosainak szabadsága. Bécsben 1848-ban két forradalom is kirobbant (március 13., október 6.), az 1849. évi megtorlás legvéresebb napja nem véletlen esett pont október 6-ára, mert a bécsi liberális forradalmároknak is üzenet volt ez az első évfordulón: ne próbálkozzanak még egyszer hasonlóval. Mindkét oldalon számos nemzetiségű ember harcolt, gondoljunk csak az aradi vértanúkra. De gróf Batthyány Lajosnak vagy gróf Széchenyi Istvánnak is a német volt az első számú nyelve, Buda lakosságnak túlnyomó többsége, sőt Pest lakosságának nagy része is e nyelven érteti meg magát a legjobban. Megkérdőjelezheti-e bárki az első magyar miniszterelnök vagy a „legnagyobb magyar” nemzeti elkötelezettségét? A 19. század izmosodó és türelmetlenné váló nacionalizmusa egyszerűsítette a történteket magyar–osztrák ellentétté, amit a 20. század második felében az elvileg internacionalista, gyakorlatilag nagyon is nacionalista kommunizmus (gondoljunk a kisebbségek sorsára a „béketömb” államaiban) tovább erősített.

  Ha már tévhiteknél, vagy a történelmi tények és események különféle interpretációjánál tartunk, érdemes talán rávilágítani arra is, hogy mi volt az a forradalom kapcsán, amit jelenleg is rosszul tudunk, avagy melyek azok a szempontok, amelyek kapcsán tízből kilenc ember továbbra is tévúton jár?

– Visszautalnék a fent elmondottakra, arra például, hogy nem volt cél az uralkodóház detronizációja. De sajnos ennél is szomorúbb, hogy máig van, aki úgy véli: Görgei Artúr, a magyar történelem talán legnagyobb hadvezére áruló volt. Hunyadi János renoméja kikezdhetetlen, az összes döntő nyílt csatáját elvesztette az oszmánok ellen, mégis a legnagyobb hadvezérek között szokás emlegetni. Görgeit, aki páratlan katonai teljesítményt nyújtott, majd hozott egy megkerülhetetlen döntést, mégis az árulás mítosza övezi, amiért nem kis felelősség terheli például Kossuth Lajost.

Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, vagy éppen Görgey Artúr csak néhány kiemelkedő személy azok közül, akik a korszak kulcsszereplői voltak. Ahogy múlnak az évek és minél több kutatói nézet kerül a felszínre, annál nehezebb megítélni az említett személyeket is. Hiszen vélhetően ők sem voltak annyira feketék vagy fehérek?

– A filmek és regények sokszor a jók és rosszak küzdelmét mutatják be leegyszerűsítve, megkönnyítve ezáltal a nézőknek és olvasóknak a befogadást, tálcán kínálva az azonosulás élményét az egyik féllel. A történelem viszont ennél árnyaltabb, hiszen nincsenek hibátlan emberek, így a legnagyobbakként számon tartott héroszok sem. Néha lehet találkozni azzal a véleménnyel, hogy miért kell nagyjaink hibáit – ha netán vannak –, bűneit is előtérbe helyezni, mert így nem lehetnek példaképek. A válaszom erre az, hogy egyfelől a történésznek a valóság lehető leghitelesebb feltárására kell törekednie, tudva, hogy ez száz százalékig sosem sikerülhet, és munkájának része a tévedés (ahogy minden tudományos kutatás esetében is számolni kell ezzel). Másrészt épp az által lehetnek példaképek a kiemelkedő történeti aktorok, ha látjuk esendőségüket, tépelődésüket, hibáikat, sőt esetleges bűneiket. Hiszen ők bizonyítják, hogy egy gyarlóságokat is magáénak tudó ember is alkothat nagyszerűt, kiemelkedőt, maradandót. Kossuth Lajos mérhetetlen sokat tett a polgári Magyarországért, ugyanakkor teljességgel amorális az, hogy Görgei Artúrt megvádolta az árulással. Ettől még Kossuth kiemelkedő államférfi, de ő sem volt hibátlan.

Végül, de nem utolsósorban, ha leszögezzük azt, hogy a modern Magyarország 1848-at követően született meg, akkor, ha minderre a mai kor szemléletével tekintünk, vagy napjaink társadalmi rendszerének működéséből indulunk ki, akkor mit mondhatunk, mit jelentett ez tulajdonképpen, mit nevezhetünk modern Magyarországnak?

– A liberális, modern, alkotmányos, polgári Magyarország 1848 márciusának csodálatos, vér nélküli forradalma nyomán született meg, amelyet tovább erősítettek az áprilisi törvények. Ahogy a 2023-ban, majdnem százévesen elhunyt nagyszerű magyar történész, a New York-i Columbia Egyetem egykori oktatója, Deák István fogalmazott: ez törvényesített forradalom volt. Vagyis a szabadságharccal eleink kivívott jogot védtek, nem pedig jogot sértettek. 1849 őszén a brutális megtorlás során e jogok elvesztek, de 1867-ben a kiegyezése mégis megteremtette a polgári Magyarországot, a modern magyar államot. Mai életünk keretei mások lennének 1848 és 1849 hőseinek küzdelmei nélkül, hiszen számos olyan szabadságjog illet meg minket, amelyért ők küzdöttek. Ez tehát nem ajándék, hanem nemzedékek harcának hozadéka. Illene ennek megfelelően megbecsülnünk.